Borat leáll az átverős provokációkkal

Sacha Baron Cohen bejelentette, hogy nem csinál több álruhás, átverős projektet, és maga mögött hagyja az olyan karaktereket, mint Borat Sagdiyev, az antiszemita kazah újságírót, aki sztárt csinált az őt eljátszó zsidó színészből — értesült a JTA zsidó hírügynökség.

Hozzátette, hogy beperelték, és majdnem letartóztatták filmjei és sorozatai forgatása alatt, amik arról szóltak, hogy az álruhás Cohen megpróbál rávenni másokat arra, hogy abszurd dolgokat mondjanak vagy csináljanak.

“Egy ponton elfogy a szerencséd. Épp ezért többet nem akarok ilyesmit csinálni”

— mondta az NPR-nak hétfőn.

Amikor a 2006-ban masszívan sikeressé váló Borat folytatását forgatta tavaly, féltette az életét. Amikor egy fegyveres felvonulásra ment, azt mondták neki, hogy viseljen golyóálló mellényt, mert van esély arra, hogy lelövik.

“Tisztában voltam vele, hogy amint a tömeg rájön az átverésre, nagyon csúnya és veszélyes lehet a helyzet”

— tette hozzá.

Jön az új Borat: ezúttal Trump és a Covid kerül fókuszba

A film várható címe: „A pornográf majmok ajándéka Mikhael Pence alelnöknek, hogy előnyben részesítsék a nemrég megalázott kazah nemzetet”

Egy Borat 2-ről szóló perben egy filmben szereplő holokauszttúlélő lánya állítja, hogy azóta elhunyt anyja “rémült volt” amiatt, hogy becsapva került bele a filmbe. A filmben Judith Dim Evans elmeséli saját történetét azért, hogy megcáfolja Borat antiszemitizmusát.

Cohent 2020-ban Roy Moore volt alabamai szenátorjelölt is beperelte, aki Cohen 2019-es sorozatában, a Who is America?-ban szerepelt. Ekkor Cohen, magát egy izraeli terrorizmusszakértőnek álcázva bemutatott egy “pedofildetektort,” ami hangosan csipogni kezdett Moore közelében – akit korábban több nő vádolt meg szexuális erőszakkal.

Cohen hosszú ideig rejtegette arcát a nyilvánosság elől, de az elmúlt években többször is megjelent a médiában.

2019-ben a Rágalmazásellenes Liga konferenciáján adott beszédet, amiben a közösségi médiát a “történelem legnagyobb propagandagépezetének” nevezte. Azóta a Facebook CEO-ját, Mark Zuckerberget külön kritizálta azért, hogy engedi, hogy a holokauszttagadás és az antiszemitizmus más formái elterjedjenek a Facebookon.

Sacha Baron Cohen: Hitler is hirdethetett volna a Facebookon

Az ismert színész az ADL díjátadóján keményen nekiment a közösségi média-tulajdonosoknak.