A hazai média örvénylő, zavaros, mégis gátak közé kényszerített folyama számos érdekes uszadékot sodor magával.
Ezek egyike a 2016 december elején indult Heti TV, „Európa egyetlen zsidó televíziója”. Hogy fontosabban fogalmazzunk, egy, az Erzsébetvároshoz, és a Mazsihiszhez szorosan kötődő, közösségi televízióról van szó, melynek jelszava: „Zsidókról is, nemcsak zsidóknak”. A szombat tartama alatt csak előre felvett műsorokat sugárzó, vallási tartalmat, így a Tóra heti szakaszát ismertető és értelmező adó alapjában véve a rendszerváltás után népszerűvé vált Napkelte receptjére épül: a műsorvezető és tulajdonos Breuer Péter behívott vendégekkel, túlnyomó többségben politikusokkal beszélget az aktuális kérdésekről, melyek a magyar zsidókat (is) foglalkoztatják.
Januárban azonban a VII. kerületi, ellenzéki vezetésű önkormányzat lényegében felmondott Breuer Péternek. Miután előzőleg a felére csökkentette azt az összeget, amit a Heti TV munkatársai által készített kerületi híradóért fizet, duplájára emelte az bérleti díjat, amit a stúdiónak otthont adó, Wesselényi utca 17. szám alatti Erőművházban, a cipésztestület egykori székházában használt helyiségekért kér. Ez a helyzet érthető módon „kiverte a biztosítékot” a tulajdonos-főszerkesztőnél, aki az erősen kormánypárt Hír TV-nek adott nyilatkozatában így fogalmazott: „1932-ben a náci Németországban először betörték az ablakokat, aztán később a zsidóknak nem volt miből élni, és utána iparszerűen kiirtották őket. Először a kabinetfőnöke Niedermüller Péternek megszüntetett egy megrendelést, egy erzsébetvárosi híradót.”
Breuer szerint a kerület vezetésének döntése a televízióról „felveti az antiszemitizmus gyanúját”, ami azért figyelemre méltó, mert
a kerületi polgármestert, akit a Demokratikus Koalíció képviseletében választottak meg, a jobboldal eddig szélsőséges „balliberalizmusa” miatt támadta.
De jogos-e a Heti TV ügyében a holokauszt rémével riogatni? Itt már csak azért is komoly kétely merül fel bennem, mert az eddigiekből is kitűnt, hogy alapjában véve pénzügyekről, illetve ingatlanok sorsáról van szó; igaz, a médiafinanszírozás a legnagyobb mértékben politikai kérdés Magyarországon. Ami a kerületi önkormányzat ingatlanügyeit, illetve bérlőkijelölési jogát illeti,
Niedermüllerék a stúdiót befogadó Erőművházat ugyanúgy másnak akarják kiadni, ahogy a Molnár Antal zeneiskola Damjanich utcai épületét a Színművészeti Főiskoláról kiebrudalt hallgatók egyesületének, az SZFE-nek: formális pályáztatással, az anyagi szempontok figyelmen kívül hagyásával.
De beszéljünk a Breuer Press Production Tanácsadó, Kulturális és Szolgáltató Kft-ről, már amennyi a médiából eddig sikerült megtudni a vállalkozás pénzügyi hátteréről. A Heti TV „közösségi televízió”, nem sugározhat reklámokat, és a nézettségéről sincsenek adatok. (Mivel legföljebb tízezer idős ember nézi rendszeresen, az üzleti hirdetők számára érdektelen.) Költségét, ami a viszonylag szerény produkciós költségek ellenére több tízmillió forint lehet havonta, a tulajdonos alaptőkéje, társadalmi célú reklámok, tanácsadói munkák és hasonlók biztosítják, nyilatkozta Breuer.
Nyilvánvaló azonban, hogy a kerületi híradó elkészítésért rendszeresen felvett összeg (ami 2020 decemberéig 5 millió forint plusz ÁFA volt) mellett a Heti TV-t külső, politikai döntéseken alapuló, eseti támogatások tartották el.
A kormányzathoz közeli Origó cikkéből is kiderült például, hogy a csatorna egyik műsorát 20 millió forinttal támogatta a Miniszterelnökség.
Breuer tévéjének fennmaradását a politika biztosította, pontosabban a Mazsihisz lobbizása révén jutott forrásokhoz, melyekből fenntartotta magát. Ennek fejében a Heti TV-ben nem szerepeltek EMIH-es rabbik, sem pedig olyan zsidó személyiségek, akik nem voltak kívánatosak Heisler András elnöknek és körének. Figyelemre méltó tény, hogy bár Breuert beválasztották a Médiatanácsba, a zsidó egyházak képviseletében, ő átengedte a helyét a Mazsihisz elnökének.
Így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Heislernek folyósít közel félmillió forintos tiszteletdíjat azért, hogy havonta néhány órát elüldögél a Reviczky utcában.
A kormány eszközének tekinthető MMHH támogatása érte el, hogy a nagy kábelszolgáltatók csatornái között szerepeljen a Heti Tévé. Ezek politikai nyomásra a Heti TV-énél kevésbé népszerű televíziókat is befogadtak, mint a Pesti Tévét, melyhez képest Breuer adója csúcs-nézettségű.
Nem tudni, valójában min különböztek össze a „mazsihiszták” az erzsébetvárosi önkormányzat és a Demokratikus Koalíció vezetőivel, de hogy nem antiszemita megfontolások állnak a Breuer megszorongatása mögött, az biztos. Kérdés még, hogy ha a Heti TV, ahogy ezt a vezetője kilátásba helyezte, indul az Erőművház bérleti jogáért kiirt pályázaton, hogyan dönt majd a kerület vezetése.
A Mazsihisz várható reakciója is bizonytalan: ha határozottan kiáll Breuer mellett, miért nem fogadja be valamelyik, üresen álló ingatlanába, és biztosít számára rendszeres támogatást? Ha viszont Heisler „mossa a kezeit”, mint Poncius Pilátus egy, a zsidók számára emlékezetes alkalommal, számíthat rá, hogy Breuer a jövőben ugyanúgy nem kíméli, ahogy most szembefordult volt pártfogójával, Niedermüller Péter polgármesterrel.
A Heti TV históriája, melyben a politikai és a finanszírozási ügyek elválaszthatatlanul összefonódnak, hasonlóságot mutat az MMHH által internetes adásmódra kényszerített Klubrádióéval is. Utóbbi sorozatos adománygyűjtő kampányaival sem tudja biztosítani a finanszírozását. Ebben a helyzetben a vezetői számára kifejezetten jól jött, hogy az MMHH átmenetileg, az újabb pályázat kiírásáig elvette tőle a jogot a rádiósugárzásra. Döntése érthető módon felháborítja a Klubrádió hagyományos, több tízezres közönségét, akik tiltakoznak a döntés ellen, és szolidaritásuk kifejezéseképpen feltehetőleg újabb adományokat küldenek majd.
Erre a forrásra a jóval költségesebb „zsidó közösségi televízió” nem számíthat.
Egy interjúban Breuer kijelentette, hogy „az agya eladó, de a lelke nem”. Úgy tűnik, az előbbire újra vevőt kell találnia, ami a mai médiaviszonyok ismeretében nem lesz könnyű feladat.
Breuer Péter televízióját kitenni az utcára nem elegáns, de antiszemitizmust kiáltani nyilvánvaló felelőtlenség.
