“Tartozunk nekik ezzel” – már javában oltják a Soá túlélőit

Több száz holokauszt túlélő kapta meg a vakcina első dózisát Ausztriában és Szlovákiában az AP hírügynökség értesülése szerint.

Több mint 400, 80-90 éves lakos kapta meg a vakcinát egy bécsi közösségi házban. Több időst mentővel hoztak a helyszínre, volt, aki gyerekeivel jött.

“Tartozunk nekik ezzel” – mondta Erika Jakubovits, aki a bécsi zsidó közösségben szervezte az oltást. “Ők annak idején óriási traumákat szenvedtek el, és most a járványtól a legveszélyeztettebbek közé tartoznak.”

Jakubovits kezdeményezése az egészségügyi minisztériumtól és a bécsi városvezetéstől is kapott támogatást. Az oltásokat 12 helyi zsidó orvos adta be önkéntesként.

Az akció január 27-én, 76 évvel Auschwitz felszabadítása után, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon történt, és a vakcinákat nem csupán a Soá túlélői kapták, hanem minden 85 év feletti helyi zsidó jogosult volt rá, hogy beoltassa magát a különleges alkalom kapcsán.

Kb. 8000 bécsi zsidó kapta meg az oltást már decemberben, amikor a zsidó szociális otthonok lakosaival megkezdődött az oltás.

Az elmúlt hónapban a legtöbb idősotthonban élő osztrák már megkapta a vakcinát.

Korábban a héten Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) elnöke sürgette az EU országait, hogy minél előbb oltassák be a holokauszt túlélőket.

A Harmadik Birodalom idejében több mint 6 millió zsidót öltek meg a nácik. Az EJC szerint jelenleg kb. 20 ezer holokauszt túlélő él az EU-ban.

“Egész életükben óriási lélekerőről tettek tanúbizonyságot, de a mostani krízisben sokan magányosan, fájdalmak közt haltak meg, vagy küzdenek az életükért”

– mondta Moshe Kantor, az EJC elnöke.

“Kötelességünk van a túlélők felé, hogy biztosítsuk nekik azt, hogy életük utolsó éveit méltósággal, félelem nélkül, a szeretteik körében tölthessék.”

Megkapta a Covid elleni védőoltást az Eichmann-per egyik 92 éves magyar származású tanúja

Kleinman Holokauszt-tűlélőként a vád egyik tanúja volt a Jeruzsálemben 1961-ben tartott pernek.

A bécsihez hasonló akció keretében Pozsonyban is oltottak holokauszt túlélőket a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon.

“Nagyon örülünk, hogy az oltások ezen a szimbolikus napon történnek”

— mondta Tomas Stern, a helyi zsidó közösség vezetője. A szlovák fővárosban 128 túlélő kapta meg az első dózist, Szlovákia többi részén pedig további 330.

Izraelben, — amely számos holokauszt túlélő otthona –, a 70 év felettieknek már a 80 százaléka megkapta legalább az első dózist, 60 százalék pedig mindkettőt.

Mivel Izrael gyorsan halad az oltásokkal, ott nem volt szükség rá, hogy előbbre sorolják a holokauszt túlélőket.

Viszont így is kb 900 túlélő halt meg az országban tavaly, még az oltóanyagok megérkezése előtt. Az ország statisztikai hivatala szerint 5300 holokauszt túlélő kapta el összesen a vírusfertőzést.

Az Auschwitzban meggyilkoltak nagy része európai zsidó volt, de voltak köztük nem zsidó foglyok, köztük lengyelek, romák, melegek és szovjet katonák is.

Kb 192 ezer zsidó élt Ausztriában a második világháború előtt. Amikor a náci Németország annektálta Ausztriát 1938-ban, számos osztrák támogatta a lépést, 100 ezer zsidó pedig elmenekült az országból,  az ott maradtak közül pedig több tízezret a haláltáborokban gyilkoltak meg.

A háború után háromnegyed évszázaddal a világon becsült mintegy 240 ezer holokauszt túlélő mind időskorú, akik közül sokan számos krónikus betegségben szenvednek a vészkorszak nélkülözéseinek, attrocitásainak következményeként.

Ráadásul sokan magányosan élnek, mert elvesztették családjuk minden tagját, és pszichológiai traumáktól is szenvednek az üldöztetések következtében.

A bécsi beoltottak közül senki sem akart nyilatkozni a sajtónak, amit Jakubovits a holokauszt túlélőkre jellemző általános szorongásnak tulajdonított.

“Az emberek félnek, hogy felismerhetik őket” mondta.

“Tudjuk, hogy egy olyan időben élünk, amikor az antiszemitizmus egyre erősödik. Szóval az emberek óvatosabban viselkednek.”

Az ENSZ főtitkára is a Covid-19 miatti antiszemitizmus növekedéséről beszélt

Az amerikai Rágalmazás Elleni Liga 2019-ben jegyezte a legmagasabb számú antiszemita eseményt 1979 óta.