Blinken: Washington kiáll az emberi jogokért az ujgurok, Hongkong és Tibet esetében is

Az Egyesült Államok határozottan ki fog állni az emberi jogok és a demokratikus értékek védelméért világszerte, így a kínai Hszincsiang tartományban, Tibetben és Hongkongban is – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Jang Jie-csi kínai csúcsdiplomatával folytatott pénteki telefonbeszélgetésében.

Blinken leszögezte: országa azon fog dolgozni szövetségeseivel együtt, hogy felelősségre vonják Kínát az indiai-csendes-óceáni térség stabilitásának például a Tajvani-szorosban tapasztalható veszélyeztetése miatt.

„Világosan megmondtam, hogy az Egyesült Államok meg fogja védeni nemzeti érdekeit, illetve küzdeni fog demokratikus értékeiért és felelősségre vonja Pekinget a nemzetközi rendszer szabályainak minden megsértése miatt” – írta Blinken a Twitteren.

Az amerikai diplomácia vezetője végül felszólította Pekinget, hogy csatlakozzon a nemzetközi közösséghez, és ítélje el a mianmari katonai puccsot.

Jang Jie-csi Kína első számú diplomatája, jelenleg Hszi Csin-ping kínai elnök külpolitikai főtanácsadója, míg korábban országa külügyminisztere volt.

Antony Blinken már január 19-i szenátusi meghallgatásán is kemény álláspontot képviselt Kínával kapcsolatban, és közölte, Donald Trump előző amerikai elnök kormányzatának abban igaza volt, hogy határozottabb fellépésre van szükség.

Peking együttműködésre szólította fel Bident

Kína kész együtt dolgozni Amerikával a konfliktus- és konfrontációmentes kapcsolatokon – mondta egy kínai külügyi vezető.

Közben először hatoltak be kínai parti őrség hajói japán vizekre szombaton úgy, hogy egy új, a héten hatályba lépett kínai törvény szerint akár fegyvert is használhattak volna – közölte a japán parti őrség.

A kínai parti őrség hajói a lakatlan Szenkaku-szigetek közelében hatoltak be a japán vizekre, és több mint nyolc órán át tartózkodtak ott – tették hozzá.

A kínai parti őrség hajói korábban is rendszeresen hajóztak olyan vizeken, amelyet mindkét ország magának követel. Peking különösen azóta tesz ilyet, hogy Hszi Csin-pinget választották meg 2013-ban Kína elnökévé. Tavaly az év 365 napjából 333-on történt ilyen incidens

– tette hozzá a Kyodo japán hírügynökség.

A Szenkaku-szigeteket (kínaiul Tiaojü) Kína is magának követeli. Kína új törvénye szerint parti őrsége fegyvert használhat külföldi hajók ellen az ország által magának követelt területeken, ha oda szerinte illegálisan hatoltak be.

Az eset miatt a japán kormány felállított a miniszterelnöki hivatalban egy csoportot, amelynek feladata elemezni a helyzetet. Egyúttal tiltakozó levelet küldtek Pekingnek a külügyminisztérium közlése szerint.

Tokió Trumpéhoz hasonló Tajvan-politikát vár el Bidentől

Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok demonstrálta, hogy kész megvédeni Tajvant egy esetleges kínai bekebelezési kísérlettel szemben.