Demokrata képviselőnő: Trumpot gyilkossággal kellene vádolni

Maxine Waters szerint Trump erőszakra szólította fel a híveit és közvetlenül felelős azért, hogy többen meghaltak a kapitóliumi incidens során. 

A politikus az MSNBC csatornának adott interjúban azt mondta, hogy szerinte gyilkossággal kellene vádolni a korábbi elnököt – írja a Daily Wire. 

„Előre megfontolt gyilkosság vádját kellene megfogalmazni ellene. A lázítása miatt az invázió során több ember is meghalt” – mondta az interjúban a demokrata képviselő.

Szerinte Trump egyértelműen erőszakra szólította fel a híveit. A demokraták lázadás felbujtásával vádolják a volt elnököt, azonban több jogász felhívta a figyelmet, hogy Trump január 6-ai beszéde rendes bíróságon nem lenne elég, hogy lázításért ítéljék el. Azonban az impeachment eljárás nem jogi hanem politika eljárás.

Waters korábban azt is mondta, hogy azért kell egy újabb impeachment eljárást indítani, mert különben Trump polgárháborút fog kirobbantani.

Maxine Waters képviselő asszony Amerikában hírhedt túlzó beszédstílusáról. Waters korábban arra buzdította támogatóit, hogy ha republikánusokkal találkoznak, akkor „gyűljenek köréjük, és jelezzék nekik, hogy itt nincs hely számukra.”

Jelenleg a szenátusban folyik Donald Trump volt elnök elleni impeachment eljárás. A republikánusok jelezték, hogy alkotmányellenesnek tartják az eljárást és a Legfelsőbb Bíróság főbírája is úgy döntött nem elnököl a tárgyaláson. Republikánus támogatás hiányába az impeachment várhatóan el fog bukni.

Borítókép: Flickr/Gage Skidmore

A törvénytelenség áradása — Mi történt Washingtonban?

A Capitoliumba betörő csőcselék a saját ügyét szabotálta azzal, hogy a választási eredmény elleni szimbolikus de törvényes fellépést törvénytelen betöréssel akadályozta. Hajdú Tímea írása.