Mi lesz a zsidó konzervatívokkal Trump után?

A választási kampányban több neves zsidó, köztük Alan Sherman rabbi is Trump mellett állt ki. Szerinte az elnök azonban a feje tetejére állította a republikánus pártot, és az elmúlt időszakban az is át kellett gondolnia, érdemes-e támogatni őt – írja a Times of Israel.

A republikánusok identitásválsága a múlt héten is téma volt, mivel a párt vezetőinek el kell dönteniük, mit akarnak kezdeni a frissen megválasztott Marjorie Taylor Greene georgia-i képviselővel, aki tüzelte a lázongást, és összeesküvés-elméleteket erjesztett, melyek közt akadta antiszemita indíttatású is: két éve például azt, hogy a kaliforniai erdőtüzeket a Rothschildok okozták űrlézerekkel.

A Republikánus Zsidó Koalíció is felszólalt most ellene.

A republikánus zsidóknak el kell dönteniük, hogy viszonyulnak ezentúl a párthoz. Úgy tudni, több elmélet is létezik ezzel kapcsolatban. Többen azon gondolkodnak, hogy Izraelbe költözzenek, ortodoxok legyenek, vagy belülről változtassák meg a republikánus pártot, esetleg várjanak Trump rehabilitálásáig, vagy folytassák külpolitikáját a ő nélküle.

A republikánus zsidók meghasonlottak Trump elnöksége alatt, mivel az elnök különösen támogatta Izraelt, viszont követőivel együtt gyakran kacsintott az antiszemita szélsőségesek felé.

Különösen nagy a kontraszt a normalizációs egyezmények és a capitoliumi lázongók nyíltan antiszemita megnyilvánulásai között

“Sok republikánus úgy érezte, hogy jó csomagot kaptak Trumppal, és hajlandóak voltak ezért figyelmen kívül hagyni néhány borzalmas tweetet. Ez egy tartható pozíció volt egészen addig, amíg egy rendőrt meg nem öltek a Capitoliumnál”

– írta a konzervatív publicista, Bethany Mandel. Szerinte több zsidó sem hajlandó szembenézni ezzel.

Eric Cantor zsidó republikánus képviselő szerint már Trump előtt is kudarcot vallottak a republikánusok abban, hogy a szélsőjobb ellen küzdjenek. Szerintük nagy a kísértés, hogy a szavazók előítéleteire játsszanak rá a politikusok.

Többek között attól is félnek, hogy Trump tábora megmarad azután is, hogy az elnök eltűnik a politikai szintérről, és a republikánusok nélkülük már nem fognak tudni választást nyerni.

A Demokráciák Védelmének Alapítványa nevű Izraelt támogató think-tank a január 6-i események után publikált egy Trump-monográfiát, amiben egy “nemzeti szégyennek” nevezte az elnök szerepét a lázongásokban. Viszont kijelentette, hogy a külpolitikai győzelmek fontosságát nem lehet megkérdőjelezni. A trumpizmus jövőjét is kétségbe vonták: működhet-e az az elnök nélkül, és ha igen, ki veheti át a helyét?

Nikki Haley, aki a zavargások után is kiállt Trump mellett, jó választás lehet erre. Ugyan ő nem hátrált ki az elnök mögül, képes lehet arra, hogy konzervatívabb, megszokottabb módon képviselje a republikánus pártot.

Matthew Brodsky, a Gold Nemzetközi Stratégiai Intézet nevű think-tank munkatársa szerint Trump meghatározó hagyatéka így is a külpolitikai lesz, azon belül is az Ábrahám-egyezmények.

Ám szerinte fontos megjegyezni, hogy Trump megosztó elnöksége komoly polarizációhoz vezetett a zsidó amerikaiak számára, és

egyre nagyobb a szakadék az “Izraellel nem törődő” liberális zsidó többség és a konzervatív zsidóság közt.

Habár több demokrata zsidó is Izrael-barátnak vallja magát, ők nagyobb eséllyel kritizálják az országot olyan alapvető kérdésekben, mint a 2015-ös nukleáris egyezmény utóélete, vagy a telepekkel kapcsolatos politika. Ez közrejátszik abban, hogy egyre több konzervatív zsidó azon gondolkodik, hogy Izraelbe költözzön. Brodsky szerint a reformmozgalom is nehezebbé teszik a konzervatív zsidók helyzetét, így sokan az ortodox gyakorlatra való áttérésen is gondolkodnak.

Ám az olyan zsidó republikánus szervezetek, mint a Zsidó Republikánus Koalíció (RJC) reményt jelenthetnek számukra. Alan Sherman rabbi szerint ők nem fogják követni Trumpot azon a veszélyes úton, amin elindult, és inkább a fősodorbeli republikánusok pártján maradnak.

Az RJC egyébként nem állt ki Trump állításai mellett a választási csalásokról, de Bident sem ismerte el elnökként január 7-ig, azaz a Capitolium ostroma utáni napig.

Bryan Lieb philadelphiai kongresszusi jelölt viszont támogatta Trump alaptalan állításait. Ám miután több bíróság is elutasította ezeket a vádakat, ő is úgy gondolja, hogy ideje továbblépni.

Viszont úgy véli, hogy Trump Nobel-békedíjat fog kapni az Ábrahám-egyezményekért.

Jonathan Greenberg rabbi, aki korábban az AIPAC-nél dolgozott, azt mondta, hogy Trump ellent mond azoknak a konzervatív elveknek, amik őt eredetileg az irányzathoz vonzották. Ő arra is büszke, hogy a zsidó konzervatívoknak nagy szerepük volt Trump párton belüli ellenzékében. Számára a megoldást egy harmadik párt megalapítása jelentené, ami a klasszikus konzervatív értékeken alapulna.

Szerinte azonban hosszú idő lenne, mire egy harmadik párt tényleges sikereseket arathat – viszont Amerika nagy változásokon megy keresztül, így itt az ideje előrelépni ezzel. Erre azért lenne szükség, mert a republikánus párt túl messzire ment.

“Nem fogom hagyni, hogy olyan emberekkel kényszerítsenek koalícióba, akiktől kiráz a hideg” – mondta.

Sherman szintén újragondolja az általa kötött szövetségeket. Tavaly egy floridai klubhoz csatlakozott, ami igyekszik összehozni a zsidó és a keresztény republikánusokat. Innen akkor lépett ki, amikor a klub úgy döntött, hogy finanszírozza Trump pereit a választások eredményének megfordításáért.

A demokratákhoz sem akar visszatérni: ezt a pártot évekkel ezelőtt hagyta ott, amikor látta, hogy képesek tolerálni az Izrael-ellenes tagokat. Most nem tudja, hogy találhatja meg a helyét.

“Ez csak egy példa arra, mi történik az országban” – mondta Sherman döntéséről. “Nincs benne semmi meglepő.”

A Politico riportere szerint egyre erősödik Trump tábora

Tara Palmeri rádöbbent wyomingi helyszíni riportja során, hogy senki sem támogatja a helyi Trump-ellenes republikánus kongresszusi képviselőt.