A Batthyány család Svájcban született leszármazottja, Sacha Batthyany újságíróként dolgozott, mikor egy nap váratlanul szembesült nagynénje náci múltjával – írja a Haaretz.
2007 áprilisában egy idősebb kollégája kereste fel Sacha Batthyanyt, aki akkoriban egy svájci napilapnál dolgozott. A munkatárs egy német újságkivágást lobogtatott meg a fiatalember előtt, aminek a címe a „Hostess a pokolból” volt. Batthyany először nem értette, miért mutatja meg neki a cikket a kollégája, aztán ránézett a szöveghez tartozó illusztrációra és belenyilallt a felismerés. A képen Margit volt, édesapja nagynénje, akit a család mély tisztelettel vett körül. Elolvasta a cikket, ami arról számolt be, hogy 1945 márciusában Margit házi bált adott Rechnitz (magyarul Rohonc) városában az osztrák-magyar határ közelében, amelyen a résztvevők nagy része náci volt. Margit Heinrich Thyssen lánya volt, a híres és gazdag mágnásé.
Az este tetőpontján a vendégsereg 12 tagja – nem tudni gyalog, vagy autón -, de kivonultak egy közeli mezőre, ahol 180 zsidó munkaszolgálatost dolgoztattak. Mikor a vendégek odaértek, a katonák már ásattak egy gödröt a zsidókkal és megparancsolták nekik, hogy meztelenül térdeljenek le.
A vendégek egymást felváltva lőtték be az embereket a gödörbe, majd visszatértek a partira. A gyilkos „szórakozást” Hans Joachim Oldenberg találta ki, aki Margit szeretője volt. A partin ott volt Ivan Batthyany gróf is, Margit férje, aki Sacha nagyapjának a testvére volt.
Batthyany 34 éves volt, mikor elolvasta a cikket, amelynek sokkolta a tartalma. A férfi kutakodni kezdett az események után, és ez végül a könyve megírásához vezetett, amely magyarul is megjelent a Helikon kiadó gondozásában És nekem mi közöm ehhez? címmel.
„Most tegyük félre, hogy a nagynéném volt. Hihetetlen és brutális annak az éjszakának a története. Úgy értem, tudom, hogy több száz, sőt több ezer kegyetlen történetet lehetne felidézni, ami a háború alatt történt, és nem szeretnék hasonlítgatni, de ha valaki elolvassa mi történt azon az éjszakán meg fog döbbenni” – mondta Sacha Batthyany a Haaretznek.
A történetet bemutató német cikk a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg, amelyben a szerző halálünnepként írt a partiról.
„Sokkos állapotban voltam és meglepett, hogy korábban sose hallottam a történetet. Az egyetemen történelmet tanultam, többet tudtam mint az átlag, mégse hallottam soha a rohonci mészárlásról vagy a családom szerepéről”
– mesélte a férfi.
Sacha alig várta, hogy megkérdezze az édesapjától, hogy mit tud a történtekről. Meglepetésére az apja elismerte, hogy ismeri a vérszomjas parti históriáját, de azt állította, hogy soha nem kötötte össze Margittal az eseményeket.
„Mindenki tudta, hogy Margitnak voltak afférjai a nácikkal, hiszen német volt, aki rajongott a náci rezsimért, de soha senki nem tett fel kérdéseket ezzel kapcsolatban” – mesélte a szerző.
Az apjával való beszélgetést követően az újságíró kutatásba kezdett. Óvatosan elkezdett kérdezősködni a családtagjai között. Állandóan gyötörte a kérdés, hogy mi köze neki ehhez a történethez?
A könyv nem csak a szörnyű gyilkosságokról szól, hanem bemutatja a nagymamája, Marita és Agnes Mandel, egy argentin zsidó menekült kapcsolatát. Valamint elmeséli még a nagyapja történetét is, aki egy évtizeden át raboskodott Szibériában. A könyv arról is beszámol, hogyan menekült el a családja az akkor tinédzser édesapjával a szovjetek által megszállt Magyarországról.
A nagyszülei és édesapja Margitnál leltek menedékre Svájcban, és az emiatt érzett hála akadályozhatta meg őket abban, hogy kérdéseket tegyenek fel neki a múltjával kapcsolatban.
Sacha Batthyany tudta, hogy egy magyar nemesi család leszármazottja, de őt magát is meglepte, micsoda tisztelettel bántak vele még a hotel alkalmazottai is mikor ellátogatott Budapestre. Svájcban mindig kívülállónak tekintették bevándorló szülei miatt és nevét sokan indiainak gondolták. Nem is sejtette, hogy Magyarországon utcanevek, parkok, kastélyok sőt még torták is vannak elnevezve a családjáról. Azt se tudta, hogy a család leszármazottai találkozókat szoktak tartani, hol Ausztriában, hol pedig Magyarországon.
Mikor felfedezte nagynénjének történetét, elkezdett a teljes családi története után kutatni. Járta a könyvtárakat és a levéltárakat, és távoli rokonokat keresett fel. Egy alkalommal az unokatestvérei egy családi látogatásra hívták, amelyről részletesen beszámol a könyvben. Több tucat Batthyany elegáns csészékkel a kezében ült és egyikük sem akart Margitról beszélni. Egy idő után elmérgesedett a hangulat és egy idősebb rokon megszólalt: „Mi van, ha nem is igaz az egész?” S elkezdett a zsidók által birtokolt médiáról beszélni.
Később egy csoport rokon úgy döntött, személyesen figyelmeztetik Sachát, hogy álljon le a kutakodással.
„Úgy hívtak be a szobába, ahogy a maffia filmeken szokás, sőt még névtelen telefonhívásokat is kaptam, hogy hagyjam abba” – mesélte az író.
Egy nagybácsi, akivel Sacha jó kapcsolatban volt, a kínos családi összejövetelen félrehívta és azt mondta neki: „Ne játszadozz a családunk nevével. Fogalmad sincs róla, milyen következménnyel járhat.”
A férfi ellátogatott Rohoncra, ahol megismerkedett egy hölggyel, aki ott volt a partin és tanúskodott arról, hogy Margit valóban ott volt, sőt ekkor tudta meg Sacha, hogy nagyapja testvére, Ivan Batthyany is jelen volt. A kutatás először egy hosszú cikkhez vezetett. Közben a férfi megházasodott, született három gyermeke és Amerikába költözött. Azonban a múlt nem hagyta őt nyugodni, újra és újra feltette a kérdést, ami később a könyve címe lett, hogy: „És nekem mi közöm ehhez?”
A könyv egy olyan családot mutat be, amelynek tagjai között megférnek bűnösök és áldozatok is. Batthyany elmondta, hogy annak ellenére, hogy történelmet tanult, semmit nem tudott arról, hogy mi történt Magyarországon a második világháború alatt, és nem is nagyon érdekelte, aminek szerinte elsősorban Svájc az oka.
„Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy Svájc ott van az események közepén, valahogy egy történelmi űrben létezik. Az országot nem érdekli a múlt. Nincsenek emlékművek. Ezzel szemben Magyarországon a legkisebb faluban is van három-négy. Van egy a holokauszt áldozatainak, egy a Gulág áldozatainak, és mindig veszekednek, melyik a nagyobb.”
– meséli Batthyany.
Ezzel szemben Svájcban nincs igény arra, hogy bárki konfrontálódjon a személyes múlttal, vagy egyáltalán bármilyen múlttal. Batthyany barátai nem tudtak mit kezdeni a könyvével, furcsának találták, hogy ennyire megszállottja lett a múltnak.
„Egészen máshogy fogadták a könyvet Magyarországon, Németországban és Ausztriában, mint Svájcban. Mindig magadban hordod a múltat, meghatároz téged. Vannak, akik nem akarnak vele foglalkozni, de ha érzed a múlt terhét, akkor látni fogod, hogy igenis van köze a jelenedhez, és ahhoz, hogy ki vagy” – mondta Sacha Batthyany.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
