Agora Zsuzsanna új, hiánypótló könyvében mindenekelőtt arra koncentrál, hogy Hitler (akinek személyiségét a hozzáférhető források alapján alaposan elemzi) milyen tömegpszichológiai eszközök felhasználásával vált 1933 januárjára a legnagyobb német párt vezérévé, politikai propagandája pedig a korabeli német társadalom milyen lényeges tömeglélektani igényeit elégítette ki.
Érdekes, és napjainkban is aktuális kötet jelent meg néhány napja A nácizmus történeti pszichológiája címmel. Szerzője Agora Zsuzsanna, a pécsi egyetemen tanító pszichológus, aki könyvében azokat a tömeglélektani folyamatokat elemzi, melyek lehetővé tették a német nemzetiszocializmus kialakulását és fennmaradását.
A szerző saját elemzési módszerét „történeti pszichológiának” nevezi, és amellett érvel, hogy az több és más, mint a pszichológia vagy a történetírás, tőlük eltérően új minőség, külön diszciplína. „Hiszen nem az a kérdés, mi történt a múltban, hanem, hogy az emberi motivációk milyen hatással voltak, hogy így történt és nem másképp. Másrészt nem csak az a kérdés, hogy az ember miért cselekszik úgy, ahogy cselekszik, hanem az is, hogy ehhez milyen történelmi folyamat vezetett.”
Ezek a kérdések Adolf Hitler „Harmadik Birodalma” és az európai fasiszta rendszerek vizsgálata szempontjából kiemelten fontosak. Tudjuk, hogy a radikálisan nacionalista és antiszemita politika visszhangot keltett a tömegekben, és olyan lelki reakciókat váltott ki nemcsak a katonai és polgári vezetőkben, de jelentős társadalmi csoportokban is, melyek lehetővé tették a világháború és a népírtás folytatását az utolsó pillanatig, sőt, még azon túl is.
Hannah Arendt elméletét alkalmazva a szovjet rendszer kívülről vezérelt totalitarizmus volt, óriási, mindent ellenőrző titkosrendőrséggel, viszont a nemzetiszocializmus „belülről vezérelt” zsarnokság volt.
Fanatizmusát nem a kis létszámú Gestapótól való félelem táplálta, hanem az, hogy polgárai őszintén, belülről fakadóan azonosultak a Führerrel és eszméivel. Az utóbbi jelenséget vizsgálja Agora Zsuzsanna, akinek könyvének borítóján egy 1943-ban készült náci plakát részlete látható. Egy éppen elhanyatló férfit ábrázol, kezében lobogóval, és ezzel a szöveggel: „Das Banner muss stehen wenn der Mann auch fällt”, vagyis „A zászlónak állnia kell akkor is, ha az ember elesik”.
Némileg csalódtam, amikor a könyvet olvasva azt láttam, hogy a szerző Hitler és Goebbels viszonylag korai beszédeit elemzi, és a későbbieket figyelmen kívül hagyja. Hitler 1922 és 1932 között nyolc szónoklatát vizsgálja, Goebbelstől pedig azokat, melyeket közvetlenül a nácik hatalomátvétele előtt és utána mondott el.
Persze ezekből a beszédekből is kitűnnek bizonyos motívumok, melyek a későbbiekben fontos szerepet játszottak. Mindenekelőtt a „filoheroizmus”, a németek háborús hőstetteinek és bátorságának eszményítése, ami egyszersmind a weimari köztársaság politikájának bírálatát jelentette, ugyanis 1933-ig nem becsülték meg a világháborúban hozott áldozatokat, méltatlanul bántak az életben maradt hősökkel is.
Agora Zsuzsanna hiánypótló könyvében mindenekelőtt arra koncentrál, hogy Hitler (akinek személyiségét a hozzáférhető források alapján alaposan elemzi) milyen tömegpszichológiai eszközök felhasználásával vált 1933 januárjára a legnagyobb német párt vezérévé, politikai propagandája pedig a korabeli német társadalom milyen lényeges tömeglélektani igényeit elégítette ki. Ezek közé tartozott az antiszemitizmus is, mely iránt a nácik tudatosan erősítették az igényt.
Egy idézett korabeli pszichológus, Ernst Simmel szerint Németországban „a zsidók elleni gyűlöletet három dolog hajtja: valóságvesztés (menekülés a realitástól), én-vesztés (az én értékének válsága), és illuzórikus eszmék (mindenért a zsidók felelősek) tömegőrületté alakítása.”
Lenyűgöző, milyen sok és kiváló, magyar, angol és német nyelvű szerzőt idéz Agora Zsuzsanna: csak a szakirodalom felsorolása 24 oldalt tesz ki. Hiányoltam viszont Bibó Istvánt, aki 1943-ban írt, szerintem a legmélyebb munkájában (Az európai egyensúlyról és a békéről) megfontolandó észrevételeket tesz a „német politikai hisztériáról”. Bibó konstatálta, hogy Hitler, miután demagóg ígéretekkel, a legsúlyosabb válság idején hatalomra került és kirobbantotta világháborút, olyan tömeglélektani csapdahelyzetet teremtett önmaga és a németek számára, melyből már nincs békés kiút.
„A hisztérikus ember és a hisztérikus közösség e tekintetben teljesen úgy viselkedik, mint a primitív, csak éppen a primitív nem képes megérteni az igazi okokat, a hisztérikus pedig nem akarja megérteni őket. A hisztérikus lélek lassan minden energiáját arra koncentrálja, hogy az őt fenyegető mágikus erőkön valami ellenmágiával úrrá legyen, s lassan élete minden függő kérdésének az elintézését attól az elégtételtől teszi függővé, melyet ennek az ellenmágiának a segítségével el fog érni. Azt az irreális világképet, melyet kiépített magának, előbb-utóbb alkalmazza a környezethez való viszonyában is, a mumusokat lokalizálja valahol a valóság világában is, és az ingerültségnek és a félelemben fogant erőszakosságnak oly erejével támad környezetére, hogy abban valóban fel is kelti azokat az ártó és megsemmisítő indulatokat és szándékokat, melyeket feltételezett nála.”
Goebbels hírhedt, 1943 februári sportcsartnokbeli beszéde:
„Ha a környezet ad valamiféle elégtételt, a hisztérikus ebben éppen a maga világképének az igazolását látja, és éppen akkor veszti el a mértéket, mikor az áhított elégtételt megkapta. Most már az elégtételből semmi sem elég, és az erkölcsi önelégültségnek és hatalmaskodásnak olyan túltengése lép fel, mely az egész környezetet harcra hívja ki. A harc kimenetele végsőleg sohasem kétséges, tekintet nélkül arra, hogy kinek mekkora a fizikai ereje, mennyi a katonája és mennyi a nyersanyaga: a sérült egyén vagy közösség nem azért bukik el, mert fizikailag gyengébb a környezeténél, hanem azért, mert hamis viszonyban van a realitással.”
Bibó a „totális háború” meghirdetésének tébolyára reagált, Goebbels „thermopülei beszédére”, melyet 1943. február 18-án mondott el a a berlini Sportpalastban, közvetlenül azután, hogy a nácik beismerték: vereséget szenvedtek Sztálingrádnál.
Az alapmotívum itt is a „filoheorizmus” volt: a Leonidas vezette spártaiak önfeláldozó harcának eszményítése a perzsák ellen. Majd Goebbels tíz kérdést tett fel a hallgatóságának, akiknek többsége nő volt: anyák, akik a gyerekeiket, feleségek, akik a férjeiket veszítették el Sztálingrádnál.
„Először… azt kérdezem tőletek: hisztek-e a Vezérben s velünk együtt a német nép végső totális győzelmében? Kérdezem tőletek: el vagytok-e tökélve a Vezért a győzelem kiharcolásában, jóban-rosszban, a legsúlyosabb személyes terhek vállalásával követni? Másodszor kérdezem tőletek: készek vagytok-e a hazának a hadsereg mögött felsorakozó zárt hadrendjeként követve a Vezért, a harcot elszánt határozottsággal és a sors minden rendelésén keresztül tévedhetetlenül folytatni, míg a győzelem a kezünkben lesz?
Harmadszor: …Kérdezem tőletek: el vagytok-e szánva ti és a német nép …napi tíz, tizenkét és ha kell, tizennégy és tizenhat órát dolgozni… a győzelemért? Negyedszer: Kérdezem tőletek: akarjátok-e a totális háborút? Akarjátok-e ha kell, totálisabban és radikálisabban, mint ahogyan ma egyáltalán még el tudjuk képzelni? Ötödször: …Kérdem tőletek: szilárdabb, elmélyültebb és megingathatatlanabb-e bizalmatok a Vezér iránt, mint bármikor azelőtt?”
A tömeg Goebbels minden kérdésére igennel felelt. Később ezt jegyezte fel a naplójába: „Ha azt mondtam volna, hogy ugorjanak le a Columbus-ház harmadik emeletéről, ezt is megtették volna.”
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 06:13
2020. október 10. - 10:00
2021. június 24. - 06:35
2020. október 27. - 12:00
2021. február 10. - 10:00
2022. május 25. - 16:00
2021. október 6.
