A Batthyány család Svájcban született leszármazottja, Sacha Batthyany újságíróként dolgozott, mikor egy nap váratlanul szembesült nagynénje náci múltjával – írja a Haaretz.
2007 áprilisában egy idősebb kollégája kereste fel Sacha Batthyanyt, aki akkoriban egy svájci napilapnál dolgozott. A munkatárs egy német újságkivágást lobogtatott meg a fiatalember előtt, aminek a címe a „Hostess a pokolból” volt. Batthyany először nem értette, miért mutatja meg neki a cikket a kollégája, aztán ránézett a szöveghez tartozó illusztrációra és belenyilallt a felismerés. A képen Margit volt, édesapja nagynénje, akit a család mély tisztelettel vett körül. Elolvasta a cikket, ami arról számolt be, hogy 1945 márciusában Margit házi bált adott Rechnitz (magyarul Rohonc) városában az osztrák-magyar határ közelében, amelyen a résztvevők nagy része náci volt. Margit Heinrich Thyssen lánya volt, a híres és gazdag mágnásé.
Az este tetőpontján a vendégsereg 12 tagja – nem tudni gyalog, vagy autón -, de kivonultak egy közeli mezőre, ahol 180 zsidó munkaszolgálatost dolgoztattak. Mikor a vendégek odaértek, a katonák már ásattak egy gödröt a zsidókkal és megparancsolták nekik, hogy meztelenül térdeljenek le.
A vendégek egymást felváltva lőtték be az embereket a gödörbe, majd visszatértek a partira. A gyilkos „szórakozást” Hans Joachim Oldenberg találta ki, aki Margit szeretője volt. A partin ott volt Ivan Batthyany gróf is, Margit férje, aki Sacha nagyapjának a testvére volt.
Batthyany 34 éves volt, mikor elolvasta a cikket, amelynek sokkolta a tartalma. A férfi kutakodni kezdett az események után, és ez végül a könyve megírásához vezetett, amely magyarul is megjelent a Helikon kiadó gondozásában És nekem mi közöm ehhez? címmel.
„Most tegyük félre, hogy a nagynéném volt. Hihetetlen és brutális annak az éjszakának a története. Úgy értem, tudom, hogy több száz, sőt több ezer kegyetlen történetet lehetne felidézni, ami a háború alatt történt, és nem szeretnék hasonlítgatni, de ha valaki elolvassa mi történt azon az éjszakán meg fog döbbenni” – mondta Sacha Batthyany a Haaretznek.
A történetet bemutató német cikk a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg, amelyben a szerző halálünnepként írt a partiról.
„Sokkos állapotban voltam és meglepett, hogy korábban sose hallottam a történetet. Az egyetemen történelmet tanultam, többet tudtam mint az átlag, mégse hallottam soha a rohonci mészárlásról vagy a családom szerepéről”
– mesélte a férfi.
Sacha alig várta, hogy megkérdezze az édesapjától, hogy mit tud a történtekről. Meglepetésére az apja elismerte, hogy ismeri a vérszomjas parti históriáját, de azt állította, hogy soha nem kötötte össze Margittal az eseményeket.
„Mindenki tudta, hogy Margitnak voltak afférjai a nácikkal, hiszen német volt, aki rajongott a náci rezsimért, de soha senki nem tett fel kérdéseket ezzel kapcsolatban” – mesélte a szerző.
Az apjával való beszélgetést követően az újságíró kutatásba kezdett. Óvatosan elkezdett kérdezősködni a családtagjai között. Állandóan gyötörte a kérdés, hogy mi köze neki ehhez a történethez?
A könyv nem csak a szörnyű gyilkosságokról szól, hanem bemutatja a nagymamája, Marita és Agnes Mandel, egy argentin zsidó menekült kapcsolatát. Valamint elmeséli még a nagyapja történetét is, aki egy évtizeden át raboskodott Szibériában. A könyv arról is beszámol, hogyan menekült el a családja az akkor tinédzser édesapjával a szovjetek által megszállt Magyarországról.
A nagyszülei és édesapja Margitnál leltek menedékre Svájcban, és az emiatt érzett hála akadályozhatta meg őket abban, hogy kérdéseket tegyenek fel neki a múltjával kapcsolatban.
Sacha Batthyany tudta, hogy egy magyar nemesi család leszármazottja, de őt magát is meglepte, micsoda tisztelettel bántak vele még a hotel alkalmazottai is mikor ellátogatott Budapestre. Svájcban mindig kívülállónak tekintették bevándorló szülei miatt és nevét sokan indiainak gondolták. Nem is sejtette, hogy Magyarországon utcanevek, parkok, kastélyok sőt még torták is vannak elnevezve a családjáról. Azt se tudta, hogy a család leszármazottai találkozókat szoktak tartani, hol Ausztriában, hol pedig Magyarországon.
Mikor felfedezte nagynénjének történetét, elkezdett a teljes családi története után kutatni. Járta a könyvtárakat és a levéltárakat, és távoli rokonokat keresett fel. Egy alkalommal az unokatestvérei egy családi látogatásra hívták, amelyről részletesen beszámol a könyvben. Több tucat Batthyany elegáns csészékkel a kezében ült és egyikük sem akart Margitról beszélni. Egy idő után elmérgesedett a hangulat és egy idősebb rokon megszólalt: „Mi van, ha nem is igaz az egész?” S elkezdett a zsidók által birtokolt médiáról beszélni.
Később egy csoport rokon úgy döntött, személyesen figyelmeztetik Sachát, hogy álljon le a kutakodással.
„Úgy hívtak be a szobába, ahogy a maffia filmeken szokás, sőt még névtelen telefonhívásokat is kaptam, hogy hagyjam abba” – mesélte az író.
Egy nagybácsi, akivel Sacha jó kapcsolatban volt, a kínos családi összejövetelen félrehívta és azt mondta neki: „Ne játszadozz a családunk nevével. Fogalmad sincs róla, milyen következménnyel járhat.”
A férfi ellátogatott Rohoncra, ahol megismerkedett egy hölggyel, aki ott volt a partin és tanúskodott arról, hogy Margit valóban ott volt, sőt ekkor tudta meg Sacha, hogy nagyapja testvére, Ivan Batthyany is jelen volt. A kutatás először egy hosszú cikkhez vezetett. Közben a férfi megházasodott, született három gyermeke és Amerikába költözött. Azonban a múlt nem hagyta őt nyugodni, újra és újra feltette a kérdést, ami később a könyve címe lett, hogy: „És nekem mi közöm ehhez?”
A könyv egy olyan családot mutat be, amelynek tagjai között megférnek bűnösök és áldozatok is. Batthyany elmondta, hogy annak ellenére, hogy történelmet tanult, semmit nem tudott arról, hogy mi történt Magyarországon a második világháború alatt, és nem is nagyon érdekelte, aminek szerinte elsősorban Svájc az oka.
„Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy Svájc ott van az események közepén, valahogy egy történelmi űrben létezik. Az országot nem érdekli a múlt. Nincsenek emlékművek. Ezzel szemben Magyarországon a legkisebb faluban is van három-négy. Van egy a holokauszt áldozatainak, egy a Gulág áldozatainak, és mindig veszekednek, melyik a nagyobb.”
– meséli Batthyany.
Ezzel szemben Svájcban nincs igény arra, hogy bárki konfrontálódjon a személyes múlttal, vagy egyáltalán bármilyen múlttal. Batthyany barátai nem tudtak mit kezdeni a könyvével, furcsának találták, hogy ennyire megszállottja lett a múltnak.
„Egészen máshogy fogadták a könyvet Magyarországon, Németországban és Ausztriában, mint Svájcban. Mindig magadban hordod a múltat, meghatároz téged. Vannak, akik nem akarnak vele foglalkozni, de ha érzed a múlt terhét, akkor látni fogod, hogy igenis van köze a jelenedhez, és ahhoz, hogy ki vagy” – mondta Sacha Batthyany.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
Nem kevesbe hatborzongato remtortenetet fedezett fel egy izraeli tortenesz nehany evvel ezelott. A televizioban hallottam, igy lehet, hogy tevedek nehany reszletben. Ha jol emlekszem, egy balti orszag akkor nagyhiru (ma is az) kosarlabda csapata szerepelt a tortenetben, talan a Žalgiris Kaunas. A megszallo nemetek valogatottja (talan az SS kosarlabda csapata) kihivta a bajnok (ha jol emlekszem, akkor Europa-bajnok) litvan csapatot egy merkozesre, amit termeszetesen a helyiek nyertek meg. A jutalom volt az est fenypontja, mint a cikkben emlitett estelyen. A gyoztes csapat tagjait a nemetek elvittek egy kozeli erdobe, fegyvert adtak nekik, es a gyozelemert jaro jutalmul, zsidokra lohettek celba.
Esterházy Péter írta a Termelési-regény című könyvében, hogy
Én főnök nem vagyok, a nívóm se karcolja az eget, de azért számomra is van olyan szint, ami alá már nem süllyedhetek.
Neokohn-on az utóbbi időben számos olyan hozzászólásba ütköztem, melyek formájukban kritikán aluliak, tartalmukban egyértelműen antiszemiták. Ezért arra kérem a Tisztelt Szerkesztőséget és a még jobban tisztelt Moderátor Őfőméltóságát, hogy amint a zsidózást és/vagy a demenciát erénynek méltóztatnak minősíteni, engem – minden fölösleges felszólítás nélkül – két lábbal rúgjanak ki.
Megértésüket előre is köszönöm.
Esterházy Péter írta a Termelési-regény című könyvében, hogy
Én főnök nem vagyok, a nívóm se karcolja az eget, de azért számomra is van olyan szint, ami alá már nem süllyedhetek.
Neokohn-on az utóbbi időben számos olyan hozzászólásba ütköztem, melyek formájukban kritikán aluliak, tartalmukban egyértelműen antiszemiták. Ezért arra kérem a Tisztelt Szerkesztőséget és a még jobban tisztelt Moderátor Őfőméltóságát, hogy amint a zsidózást és/vagy a demenciát erénynek méltóztatnak minősíteni, engem – minden fölösleges felszólítás nélkül – két lábbal rúgjanak ki.
Megértésüket előre is köszönöm.
És a németek azt hiszik, hogy a sok meaculpázással és a „kárpótlásokkal” ezt az egész gazemberséget „letudták”. Pedig mmég sok mindenre nem derült fény, amelyeknek bizonyítékai „eltűnődtek”.
Ok legalabb meaculpaztak es megprobaltak „letudni”, ellentetben azokkal az orszagokkal, amik haritjak a felelosseget.
Igazad van, nálunk már napok óta nem meaculpáztak államvezetői szinten . Felháborító!
Semmi hazudsz kutya? Vigyazz, mert visszapuhulsz normativba!
Amikor leirtam, hogy mikent tortentek a deportalasok, akkor te „haritottad” egy szolid „hazudsz kutyaval”. Orban csak egy szereny, de annal izlesesebb emlekmuvet emel a varos kozepen, amivel „vilagossa teszi”, hogy minden bun a nemetek kezehez tapad, a magyar kormany artatlan volt, hogy azt ne mondjam, o volt az igazi aldozat, nem is a zsidok. En errol beszelek.
Es korabban is arrol irtam, hogy amikor a gyereked vagy az unokad egyszer sajat utjan jon ra a mocskos multra, sok mindenben fog csalodni. Kerdezd errol pl. Pokorni mestert.
Látom nem olvasol neokohn cikkeket:
„a magyar zsidóságnak szűk nyolc évtizeddel ezelőtt nem nyújtott védelmet
a saját hazája. „Sőt – különösen a német megszállás után -,
gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással a magyar állam is
közreműködött az elkövetett borzalmakban” Nem elég? Lője magát a Dunába évente egyszer?
„Orbán emlékművén” a következő felirat látható: ” A német megszállás áldozatainak emlékműve”. Ebből a mondatból sikerült dekódolni, hogy Magyarország elhárítja a felelősséget az akkor történtek miatt. Értelemszerűen a szegény elnyomott, alulreprezentált, üldözött stb. bagázs összehordta ott a saját „emlékművét” és érdekes módon nem lettek seggbe rugdosva miatta. Próbálnám meg ugyanezt a ruszki emlékműnél eljátszani.
Pokornyival ellentétben én tisztában vagyok a nagyszüleim múltjával, nincs miért szégyenkezni az unokáimnak.
” Ebből a mondatból sikerült dekódolni, hogy Magyarország elhárítja a felelősséget az akkor történtek miatt. ” A valasz: igen.
„…a szegény elnyomott, alulreprezentált, üldözött stb. bagázs összehordta ott a saját „emlékművét” és érdekes módon nem lettek seggbe rugdosva miatta. ” A valasz: en ezt az egesz tortenetet az emlekmu avatasatol (az ej leple alatt), az odahurcolt relikviakat, stb. csak turistakent, latogatokent neztem vegig. Velem egyutt, egyebkent, dicso emleku Horthy Miklos is vegignezte a reformatus templom bejaratabol. Termeszetesen o, mint az igazi aldozat!!! Es nagyon jo erzes volt utana felszallni a repulore, es hazautazni. Neked meg csak azt tudom mondani, az „alulreprezentalt, uldozott stb. bagazs” neveben, hogy megerdemled azt, amiben elsz. Pont olyan undorito, mint te.
Ezt a „nagyszulomult” reszt utolag irtad hozza. Elgondolkodtato…kozben megis eszedbe jutott valami, amit szuksegesnek ereztel haritani? Kezdem sejteni, mit is keresel itt, a zsido portalon.
A német megszállás után a jelentéktelen létszámú német jelenlétnek nem kellett ujját sem mozdítania a deportálások végrehajtásájoz, aazt a magyar közigazgatás hivatalnokok csendőrség és MÁV oldotta meg. A németek időnként jelezték, hogy lassabban kellene küldeni a szállítmányokat, mert nem tudnak a nagy létszámmal mit kezdeni.
Persze, persze.
Faj az igazsag.
Olvasd el errol Eichmann tanuvallomasat. (Gideon Hausner: Itelet Jeruzsalemben)
Ne bántsd szegényt.
Elég baj az neki, hogy
https://uploads.disquscdn.com/images/5e81d5600be92ed57b4761be3365ea6b13a09871485b2e40b2bc490b9c5a4c59.png könnyeket csalt a szemébe.
https://uploads.disquscdn.com/images/b2a2aa91d74d039527ae4a46eb5e036aef1fbb2fe369e508b3727d511b00e6c9.png Nem látod, hogy milyen szomorú?
Mar az megnyugtato, hogy ott van neki a kurucinfo, ahol jol erzeheti magat.
Talán a közérzetét javítandó, figyelmébe kéne ajánlani ezt a szart is.
Gondolom, ismeri mar.
Ne bántsd szegényt.
Elég baj az neki, hogy
https://uploads.disquscdn.com/images/5e81d5600be92ed57b4761be3365ea6b13a09871485b2e40b2bc490b9c5a4c59.png könnyeket csalt a szemébe.
https://uploads.disquscdn.com/images/b2a2aa91d74d039527ae4a46eb5e036aef1fbb2fe369e508b3727d511b00e6c9.png Nem látod, hogy milyen szomorú?
Már szó volt arról, hogy Németország a felelősségvállalásra és a felelősség elhárítására egyaránt példa.A II. világháború után felállott két német állam – az NSZK és az NDK – merőben eltérő módokon viszonyult a Harmadik Birodalom bűneihez. Az NSZK vállalta a felelősséget, míg az NDK a polgárait a Reich áldozatainak tekintette, így semminemű felelősséget nem is vállalt a Harmadik Birodalom bűneiért.
Ennek máig ható következménye, hogy a ma már egységes Németországnak azon a részén, ahol hajdan az NDK létezett, a szélsőjobb vidáman prosperál, ezzel szemben a valamikori NSZK helyén a jobboldal jobb széle sokkal moderáltabb és kisebb volumenű.
Tehat, amikor a jo peldaval eloljaro orszagokat kepzeletben felsorolod, hagyd ki az NDK-t.
A rohonci tömegsirt a mai napig nem találták meg.
Most akkor megtörtént ez a mészárlás, vagy nem történt meg? Ha megtörtént, akkor hol a tömegsír, hol az emlékmű? Ha nem történt meg, akkor minek beszélni róla?
A témáról bővebben itt tájékozódhatsz.