Árulókról, belső ellenségekről ír Heisler elnöki beszámolójában

Heisler András Mazsihisz-elnök körbeküldte II. féléves elnöki beszámolóját a 2020-as évre, mely a Neokohn birtokába jutott. Ebben súlyos vádakat fogalmaz meg a Mazsihisz néhány meg nem nevezett tagjával szemben, belső ellenségeket vizionál és ismét leszámolást ígér.

Heisler beszámolójában többek között arról ír, hogy belső ellenségek támadják a Mazsihisz vezetését, akik miatt sokan aggódnak, egyesek a megsemmisüléstől félnek.

A Mazsihisz elnöke igyekszik eloszlatni a kételyeket, ám nem vitatja, hogy a szivárogtatókat árulóknak tekinti.

Heisler konkrét neveket nem írt le szövegében, ám utal a neológ rabbitestület több tagjára, illetve a rabbitestület elnökére, akiket véleménye szerint valakik megvásároltak.

A Mazsihisz elnöke ezzel kapcsolatban hivatkozik egy január 15-i hírre, melyben a Mazsihisz vezetése fellépést ígér a szivárogtatókkal és a belső ellenzékkel szemben.

Szeretlek-utállak viszony a kormánnyal

Beszámolójában továbbá különösen pozitív fejleményként említette a magyar kormánnyal való jó viszonyt, elbüszkélkedett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel való tárgyalásával, illetve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatásával a Rumbach utcai zsinagógában.

Utóbbi ellentmondásos, hiszen eközben Kácsor Zsolt, a Mazsihisz.hu – vagyis az egyház hivatalos honlapjának – munkatársa a napokban nyilvános Facebook-bejegyzésben kritizálta az Orbán-kormányt.

A neves publicista bejegyzésben, melyet azóta eltávolított, többek között arról írt, hogy a miniszterelnök „ellopja és ellopatja az országot a haverjaival (…) Nyeljetek, orbánisták”.

„Hadd lássa ország-világ, mi folyik Heisler vezetésével a Síp utcában!”

Durva hangvételű levélben ront a BZSH elnökére a Mazsihisz, Mester Tamás tagadja a vádakat és az eltitkolt ügyek tisztázását ígéri.

Címlapfotó: Heisler András beszédet mond a Jeruzsálem park névadó ünnepségén 2019. május 5-én. MTI/Szigetváry Zsolt