Fontos fehér házi tisztviselők mondhatnak le

Donald Trump legfőbb nemzetbiztonsági tanács-tisztviselői és a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese fontolgatják lemondásukat az elnök tüntetésekre való ösztönzése miatt, amelyek után Trump támogatói szerdán megrohamozták az Egyesült Államok Capitoliumát – írja a Newsmax.

A lemondásukat fontolgatók közt van Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó és helyettese, Matt Pottinger is. Szintén fontolóra veszi lemondását Chris Liddell, az elnök asszisztense és a politikai koordinációért felelős kabinetfőnök-helyettes.

Sarah Matthews, a Fehér Ház helyettes sajtótitkára is lemondott a Capitoliumban történt erőszak miatt, mint arról a Neokohn is beszámolt, az egyik tüntetőt a rendőrség lelőtte.

„Mint a kongresszusban dolgozók egyike, mélységesen bántott, amit ma láttam” – mondta nyilatkozatában. „Azonnali hatállyal lemondok pozíciómról. Az országnak békés hatalomátadásra van szüksége”

– fogalmazott Matthews.

Híradások szerint szerdán az elnök arra adott utasítást, hogy ne engedjék be Mike Pence alelnök kabinetfőnökét, Marc Shortot a Fehér Házba.

Trumpot állítólag egy New York Times-jelentés bosszantotta fel, mely szerint Pence közölte az elnökkel, hogy nem kívánja megállítani a megválasztott elnök, Joe Biden győzelmének véglegesítését, Trump  Shortot tette felelőssé ezért. Az, hogy mennyire igaz az értesülés nem tudni, ugyanis Short szerdán bent volt a Fehér Házban és a Fehér Ház nem kívánta kommentálni az ügyet.

Sokan az elnököt teszik felelőssé a szerdán történt zavargások miatt, amikor tüntetők tömege támadta meg a Capitolium épületét. A biztonsági szolgálattal való összetűzés folyamán egy tüntetőt halálos lövés ért. Trump ugyanis arra buzdította támogatóit, hogy szerdán Washingtonban gyűljenek, mialatt a kongresszus igazolja a választások eredményét, majd azt sürgette, hogy vonuljanak a Capitolium felé.

Szerda kora este lemondott a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke, Stephanie Grisham, valamint a Fehér Ház szociális ügyekért felelős titkára, Anna Lloyd is.

Ismét biztonságos a Capitolium, egy tüntető meghalt, Trumpot letiltották a Twitterről

Biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trumpot támogató tüntetők ostromoltak meg. Egy tüntető meghalt.