Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg, így helyi idő szerint szerdán este folytatódhat az elektori szavazatok hitelesítése.
Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy a hatóságok kiszorították a tiltakozókat a Capitoliumból, a törvényhozók így elhagyhatták az irodáikat.
Az épület környékéről még zajlik a tüntetők kiszorítása a nemzeti gárda részvételével.
Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke bejelentette, hogy a kongresszus folytatni fogja az elektori szavazatok hitelesítését, amit félbe kellett szakítani. „Teljesíteni fogjuk célunkat” – fogalmazott.
Eközben a rendőrség szóvivője azt közölte, hogy a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. Az ügyben vizsgálat indult.
A helyszín közelében két feltételezett robbanóeszközt találtak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint.
Donald Trump a legfrissebb Twitter-üzenetében „kiváló hazafiaknak” nevezte a demonstrálókat.
Mike Pence alelnök később elítélte az erőszakot, amely szerinte soha nem vezethet győzelemre, illetve a munka folytatására szólított fel.
George W. Bush volt republikánus amerikai elnök is elítélte a történteket. „Visszataszító és szívszorító látvány volt. Banánköztársaságokban vonják így kétségbe a választási eredményeket, nem a mi demokratikus országunkban” – írta.
Mitt Romney republikánus szenátor, egykori elnökjelölt pedig úgy vélekedett, hogy az erőszak „egy önző ember sértett büszkeségének, illetve az általa szándékosan félreinformált emberek dühének” következménye.

Barack Obama korábbi demokrata párti elnök hangsúlyozta, hogy „hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe”, az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos „alaptalan hazugságaival”.
Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump „gyújtotta be” a példa nélküli megmozdulás tüzét. Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke a zavargások miatt bejelentette azonnali hatályú lemondását.
A washingtoni eseményekkel párhuzamosan több más városban is tüntettek Trump hívei szerte az Egyesült Államokban, például Atlantában és Salemben.
A Facebook és a Youtube internetes portálok törölték a Trump által feltöltött videót, amelyben távozásra szólította fel a támogatóit a Capitoliumról, mivel úgy ítélték, hogy abban hamis állítások hangzottak el a választások tisztaságával kapcsolatban.
A Twitter pedig 12 órára zárolta Trump fiókját, miután szerdán három bejegyzésének törlését is kezdeményezték amiatt, hogy „erőszakra buzdíthatnak”.





Mindez már kódolva volt Trump megválasztásával, sőt boritékolva volt már az előző választási kampányakor.
Trump kedvező volt Izrael számára és napirendre vett néhány lényeges aktuális problémát, de ez sajnos önmagában nem elég a kedvező megitéléshez. Kár hogy mindehhez olyan személyt sikerült választani, aki személyes tulajdonságai miatt végül diszkreditálja a saját eredményeit még olyan területeken is, ahol ezek helyeselhetőek voltak.
Ártott a saját pártja és az USA tekintélyének, de a világ sem járt jobban vele. Putyinnak viszont jó napjai vannak!
Az ellen, ami most jön. az oroszok is kelleni fognak, ahogy a II. VH-ban is. A történelem önmagát nem ismértli ugyan, de a mintázatok ismétlődnek.
A KORRUPT Biden megválasztása nagy siker Kínának, Oroszországnak és Iránnak.
Hitlert és az ő Németországát is megvárták, hogy majd mit csinál. Aztán pedig túl késő lett, és már csak nagy emberáldozatok árán lehetett leállítani. Mert 1935-ben még csak konteó lett volna, ugye… Kína most ott tart, ahol Németország 1935-ben. Carl Schmitt már kedvenc olvasmány a pártfejesek körében, és egyetemi tananyag. Csak találgathatunk, ki lesz az első lerohant áldozat. Az én tippem Taiwan. Majd Szingapúr és Hong Kong letaposása következik. Biden mindezt üdvözült mosollyal fogja végignézni.
Az ausztrálok érzik már a kénkőbűzt, a sárkány forró leheletét. Nem véletlen, hogy a Kína terjeszkedését legkeményebben elítélő nyilatkozatok a nyugati világban az ausztrálokhoz köthetők. Ne úgy legyen, ahogy gondolom! De úgy lesz.
A helyzet az, hogy az elmúlt évtizedek során én megtanultam bízni magamban, az intuíciómban. Pontosan éreztem anno Orbánról is már a Nagy Imre és társai újratemetésén mondott beszédekor is, hogy ez egy hazug pernahajder. Még pontosabban egy pénzéhes verbálkaméleon. És annak bizonyult. Biden tegnapi beszédét meghallgattam, és pontosan ugyanazt éreztem a gyomromban, csak még durvábban. Ez az ember nagyon sokat fog ártani a világnak, ha beiktatják. Ebbe sok, nagyon sok ember fog belehalni.
Trump lehetett bár személyében akármilyen, csökkentette a világban a vérontást, hazahívta az amerikai csapatok egy jó részét, békét teremtett a Közel-Keleten és növelte odahaza a foglalkoztatottságot. Ezek a tények. Biden sokkal rosszabb elnök lesz. Lehet, hogy személyében szimpatikus lesz egyeseknek, de nagyon ártalmas lesz a hatása a világra. Komoly összegbe merném lefogadni. De persze, lehet szidni Trumpot, egy jó részét biztos meg is érdemli. Amerika azonban nem érdemli azt, ami majd most, Biden és Harris alatt fog jönni. És a világ sem.