Szombat: a rabbikar nem támogatja Heisler reformjait

A Mazsihisz-közeli sajtóorgánum cikkéből egyértelműen kiderül: korábban nem látott szintre emelkedett a Mazsihisz vallási és világi vezetése közötti konfliktus.

Mint lapunk is beszámolt róla, a Mazsihisz rabbitestületének teljes tisztújításán ellenszavazat nélkül választották meg Róna Tamást elnöknek.

Mint a Szombat az esetről megjegyzi, a tisztújításról – e sorok közlésekor – sem a Mazsihisz, sem a Budapesti Zsidó Hitközség honlapja nem ír semmit.

Ez eseményt így kommentálta a Mazsihisz-közeli lap: “a választás a Heisler–Róna konfliktusban egyértelműen a Róna Tamáshoz húzó rabbik győzelmét hozta.”

Mint a lap megjegyzi, “bennfentes forrásunk szerint a tisztújítás eredménye egyértelmű üzenet:

a rabbikar nem támogatja Heisler András reformjait,

sem a reformzsidóság szervezeteinek felvételét, sem azt, hogy a Darvas István távozásával megürült OR-ZSE zsinagóga megürült rabbiszékébe külföldi rabbit hívjanak meg.”

A Szombat cikkében az is szerepel, hogy “a választással most elég furcsa helyzet állt elő: a Mazsihisz rabbitestületének elnöke az a Róna Tamás, akit a Mazsihisz vezetése három hónappal ezelőtt rövid úton elbocsátott a Mazsihisz állományából. A Mazsihisz világi vezetése és a rabbikar változatlanul szemben áll egymással. (…)”

A Szombat teljes cikke itt olvasható.

Nagy pofon a Mazsihisz elnökének: megerősítették Róna Tamást a rabbitestület elnökeként

Mint a Neokohn megtudta, a Mazsihisz rabbitestületének teljes tisztújításán ellenszavazat nélkül választották meg Róna Tamást elnöknek.