Halálos fenyegetéseket kap a tunéziai énekes, aki izraelivel énekelt duettet

Noamane Chaari, aki Ziv Yehezkellel adott elő azért, hogy népszerűsítse „a vallások közötti békét és toleranciát,” állítólag egy állami nyomásgyakorló kampány célpontja lett – írja a Times of Israel.
Egy tunéziai zenész, aki izraeli énekessel közösen adott elő, hogy kiálljon a muszlimok és a zsidók közti vallási tolerancia mellett, komoly ellenállással találkozott.

Hírek szerint még attól az állami csatornától is elbocsátották, ahol dolgozott, és halálos fenyegetéseket kap a közösségi médiában.

A “Szomszédok közötti béke” című dal a múlt héten jött ki, azt az izraeli Ziv Yehezkel adja elő. Ő egy vallásos mizrahi zsidó, aki elsősorban arabul énekel.

Vele működött együtt a tunéziai producer és zeneszerző, Noamane Chaari. A kollaborációt a Regionális Integrációért Felelős Arab Tanács szervezte, egy olyan arab gondolkodókból álló szervezet, ami az Izraellel való normalizáció mellett kampányol, és arab-izraeli párbeszédet kezdeményez a régióban. Korábban az USA-ban és Franciaországban is kampányoltak azért, hogy védjék meg azok életét, akiket fenyegetés ér azért, mert izraeliekkel barátkoznak.

Egzisztenciális nyomás egy dalért

Joseph Braude, a Békekommunikációs Centrum vezetője (Center for Peace Communications), amely az Arab Tanácsot támogatja, elmondta:

“Tunéziai hatóságok a megélhetését támadják. Vezető tisztségviselőktől érkezett a nyomás, hogy rúgják ki állásából, és állami intézmények kényszerítik a privát ügyfeleit arra, hogy otthagyják. Kampány indult az elpusztítására.”

Habár zenei producerként és zeneszerzőként dolgozott az állami tulajdonú tunéziai televíziónak, Chaarinak nem volt nagy követőtábora vagy online jelenléte a botrány előtt. Yehzekelt, az előadótársát a Times of Israel nem tudta megszólaltatni a cikkhez.

“Én személyesen úgy gondolom, hogy nincs olyan, hogy »normalizáció.« Az emberek közötti kapcsolatok alapból normálisak”

– Chaari ezt nyilatkozta egy ismert tunéziai rádiós személyiségnek.

A dalt egy jemeni művész írta, aki névtelen akar maradni, mert félti a saját biztonságát, mivel az Irán-barát Húti milícia uralta területen él.

Erőszakos kommentek az egyetlen szabad arab országban

A dal körüli botrányból gyorsan nemzeti ügy lett. Több kommentátor azt írta közösségi médián, hogy Chaarinak “adni kéne egy jó leckét, és halálra verni,” míg többen a kivégzését követelték.

“Nagyon zavaró, ami vele történik. Az amerikai törvényhozók támogatják a régióban lévő arabok és zsidók együttélését. A tunéziai hatóságoknak fel kell lépniük Chaari mellett, és leállítani a támadásokat”

– tweetelte Ted Cruz szenátor szombat éjszaka.

Senator Ted Cruz on Twitter: „What’s happening in Tunisia to Noamane Chaari is deeply troubling. American lawmakers are united in supporting coexistence across the region b/n Jews & Arabs. Tunisian authorities need to step up to protect calls for peace & to halt attacks against Chaari.https://t.co/pVO1nOBnWG / Twitter”

What’s happening in Tunisia to Noamane Chaari is deeply troubling. American lawmakers are united in supporting coexistence across the region b/n Jews & Arabs. Tunisian authorities need to step up to protect calls for peace & to halt attacks against Chaari.https://t.co/pVO1nOBnWG

Tunézia az arab világ egyetlen szabad országa a Freedom House emberjogi szervezet szerint. Az észak-afrikai országban létezik egy erős szekuláris réteg az arab világ legnagyobb arányú külföldi ISIS-harcosai mellett.

Tunézia miniszterelnöke, Hichem Mechichi korábban azt mondta, hogy az ország nem tervezi, hogy elismerje Izraelt, és hogy a kapcsolatépítés “nincs tervben.”

Kais Saied elnök különösen ismert a normalizációról alkotott keményvonalas nézetei miatt. A nyílt kapcsolatok kiépítését Izraellel “árulásnak” nevezte 2019-ben.

Magyarázkodás egy talk showban

A dal megjelenése után a tévében azt mondta Chaari, hogy az nem Izrael és az arab világ közti békére, hanem a muszlimok és a zsidók közti békére buzdít. Ezt a tunéziai Channel 9 “Late Show” műsorában nyilatkozta, ahol a többi vendég azonban azzal vádolta, hogy a „(Palesztinát) bitorló cionista entitást” segíti.

“Nem hallottam a dalt, és nem is érdekel. De a palesztinok ügye egy vörös vonal a tunéziaiak számára”

– mondta Iman al-Sherif meghívott vendég.

Chaari elmondta, hogy 2019-ben meglátogatta Izraelt és palesztin terölüteket is, például Ramallahot Ciszjordániában, és Kfar Qasimet, egy központi arab várost Izraelben.

“Sosem árultam el a palesztin ügyet… Azt akartam, hogy ez a projekt a vallások közötti, különösen a zsidó-muszlim békét támogassa, akik Izrael politikája miatt vannak megosztva”

– mondta Chaari.

“Azért választottam Yehezkelt, mert ő is rendszerellenes, szereti a palesztinokat, és iraki gyökerei vannak” – mondta Chaari, majd hozzátette: “Ő egy iraki ember, izraeli útlevéllel.”

Még ezekkel a tisztázásokkal is sok volt Tunéziának a tény maga, hogy egy izraelivel együtt dolgozott.

“Átkozott az, aki normalizál, és aki másokat akar meggyőzni arról, hogy normalizálni kell. Ő tisztátalan, és tisztátalanságban marad, bármi is a kormány hozzáállása”

– mondta a népszerű ellenzéki egyiptomi rádiós, Mu’taz Matar, aki Isztambulban él száműzetésben.

Több tunéziai művész azonban kiállt a producer mellett. Chamseddine Bacha, egy híres énekes a Chaari elleni vádakat “lejárató kampánynak” nevezte. De Chaarihoz hasonlóan ő sem fókuszált Yehezkel izraeli nemzetiségére.

“Támogatom barátomat és kollégámat, és elutasítom a művészeti projektje ellen indult lejáratókampányát, amiben egy zsidó gyökerű iraki művésszel működött közre”

– írta Bacha Facebookon.

Botrányt okozott Kairóban egy izraeli és egy egyiptomi sztár közös fényképe

Az egyiptomi színészszövetség felfüggesztette Ramadan tevékenységét az izraeli sztárral ápolt kapcsolata, illetve ennek nyilvánossá tétele miatt.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.