Henry Sapoznik találta a felvételt, ami Thomas LaRue történetén keresztül betekintést enged a fekete zsidók évszázados történelmébe.
Egy fekete énekes a frontembere annak a New York-i jiddis színpadi műsornak, amit egy 1920-as évekbeli újsághirdetésben látni. Az énekes nem más, mint Thomas LaRue, akit „fekete kántorként” ismert a világ a két világháború közötti időszakban.
LaRue – aki néha Jones néven állt színpadra – a jiddis nyelvű színházi és hitélet meghatározó szereplője volt. A New Jersey-i származású énekes még az Egyesült Államokon kívülről is gyűjtötte a rajongókat maga köré. Az 1930-as években többször is turnézott Európában, de a lengyel és német közönség kritikusabb volt vele szemben, mint az amerikai. Bár a „fekete kántor” Európában is sikert aratott, egy lengyel újságban megjelent róla egy karikatúra, ahol csalóként ábrázolták.
A fekete kántorok kevéssé ismert történelmét Henry Sapoznik zenetudós fedte fel a The Times of Israelnek: Sapoznik szerint nem LaRue volt a korszak egyetlen fekete, jiddis nyelvű előadója. Legalább egy tucatnyian lehettek, és volt köztük nő is. Ezt az a nemrég előkerült 1923-as hangfelvétel is bizonyítja, ami az eddigi egyetlen történelmi emlék jiddis nyelvű vallásos énekekről afroamerikai előadótól.
Lelkes gyűjtőként Sapoznik már 45 éve keresi ezt a felvételt, és végül júliusban talált rá a saját maga által alapított YIVO zsidó kutatóintézetben, New Yorkban. „Időről időre kérdezgettem a többieket, találkoztak-e ezzel a lemezzel, de senki nem látta. Már azt gondoltam, sosem fogom megtalálni” – mondta Sapoznik a The Times of Israelnek.
Miközben Sapoznik ezt a bizonyos lemezt kereste, több elfeledett fekete kántort is felfedezett, akik abban az időszakban meghatározó szerepet töltöttek be a zsidó kulturális életben. A zenetudós – aki maga is beszél jiddisül – rengeteg információt halmozott fel a korabeli fekete énekesekről. Csak LaRue-ról több mint 150 cikket, ajánlót és hirdetést talált. A sok információt saját blogján is megosztotta több tízezer olvasójával, és egy könyv kiadására készül a témában.
Harlem fekete zsinagógái
Míg néhány fekete énekes a jiddis-nyelvű színpadok sztárja lett, a legtöbben gyülekezetben énekeltek. Az 1900-as években sok gyülekezetet alapítottak a délről északra menekülő afroamerikaiak, Harlem pedig egy túlnyomórészt zsidó környéknek számított akkoriban. Az ide érkező feketék elkezdték használni a héber és jiddis nyelvet is. Sapoznik kiemelte a Mór Cionista Templom nevű gyülekezetet – amit az etióp származású Mordechai Herman rabbi alapított – és a Beth B”nai Abraham nevű gyülekezetet, amit Arnold Josiah Ford, barbadosi származású rabbi hívott életre 1929-ben.
Mindent a háttértörténetekről
Willie „Oroszlán” Smith, aki híres jazz-zongorista lett, „a jiddis kántorként” hivatkozott magára, angolul viszont a Héber Kántor néven lépett fel. Ő New Jersey-ben nőtt fel, zsidó közösségben, itt sajátította el a jiddis nyelvet.
Dovid Cohen Masawából, az etiópiai kikötővárosból származott, és 29 nyelvet beszélt, és Párizsban és Palesztinában is tanult
– írja a The Times of Israel. Cohen a mai Belaruszhoz tartozó Pinszkben feleségül vett egy zsidó nőt, két gyerekük született, később pedig az Egyesült Államok hadseregénél dolgozott tolmácsként.
Goldye M. Steiner, a „fekete női kántor” a Sheba of Gza nevű afrikai zsidó törzsből származott. Egy 1925-ös hirdetés szerint Goldye Milánóban tanult operaéneklést, és hat nyelven énekelt.
Sapoznik nem tudta megerősíteni, vagy cáfolni a talált történeteket, amelyek sokszor reklámcéllal készültek a fekete énekesekről. Bár LaRue ismertebb volt a többieknél, ő nem különleges háttértörténetével adta el magát, hanem teljesítményével igyekezett felhívni magára a figyelmet.
„Voltak mecénásai, menedzserei, de saját maga is aktívan részt vett a hírneve felépítésében. Több vasat tartott a tűzben: koncertek, színház, zeneírás, stúdiófelvételek, rádió… mindenki ismerte őt”
– mondta róla Sapoznik.
Megérte a várakozás
Sapoznik izgatottan mesélte el a The Times of Israelnek, milyen élmény volt belehallgatni a felvételbe, amit már a 70-es évek közepe óta keresett.
Az A oldalon az 1920-as Yidele Farlier Nit Dein Hoffnung hallható, aminek a dalszövege a zsidók elleni atrocitásokat eleveníti fel a történelemből, és arra biztatja a zsidókat, hogy soha ne adják fel a reményt. A B oldalra a Miszráce Berách’mim című imádság került, ami zenei szempontból jóval gyengébbnek számít az A oldali dalnál. Sapoznik szerint az énekes jiddis kiejtése hibátlan.
„Érzi, hova kell helyezni a hangsúlyt, teljesen olyan, mint egy anyanyelvi beszélő. Következetes, és ez a legfontosabb. Ha nem lett volna ennyire jó kiejtése, a karrierjének annyi”
– magyarázta a zenetudós.
Izrael megalapítását követően a héber nyelv nyert teret, míg a jiddis háttérbe szorult, és ezzel párhuzamosan a hagyományos, kántorok által vezetett imádságok helyét is átvette a gyülekezet fokozottabb részvételét eredményező éneklési mód.
„A fekete kántor-jelenség a világháborúk közti időszak jellemzője volt. A 20. század közepén visszaszorult az afroamerikaiak részvétele a zsidó kultúrában” – mondta Sapoznik.
Feka zsidók:D
Ennél már csak a Kajfengek jobbak.