Kínai disszidensek után kémkedett a Zoom egyik vezető munkatársa

A kínai biztonsági-technikai vezető a Zoom-felhasználók nevét és IP-címét is megszerezte, és jogosulatlanul szakított félbe értekezleteket.

A Zoom egy kínai alkalmazottja is kémkedhetett az Egyesült Államokba disszidált kínaiak után – írja a The Daily Wire. A Zoom munkatársát nem csupán kémkedéssel vádolják, hanem azzal is, hogy világszerte lekapcsolta azokat a Zoom-értekezleteket, amelyek nem feleltek meg a kínai törvényeknek. Hszincsiang Csin, a Zoom kínai biztonsági-technikai vezetője ellen pénteken emelt vádat az amerikai Igazságügyi Minisztérium, november óta pedig az FBI legkeresettebb bűnözőket tartalmazó listáján is szerepelt.

A férfit azzal vádolják, hogy adatokat szivárogtatott a kínai államnak, és jogosulatlanul állított le Zoom-értekezleteket.

„Csin szorosan együttműködött a kínai kormánnyal és a hírszerzéssel is. Szándékosan követett el bűncselekményt, és vezette félre a Zoom alkalmazottait, hogy ezzel segítse a kínai hatóságokat abban, hogy lecsapjanak az amerikai Zoom-felhasználókra”

– mondta Seth DuCharme amerikai ügyvéd.

Bár a Zoom neve nem szerepel a pénteken kiadott közleményben, a cég maga jelentette be, hogy róluk van szó. Azt is elmondták, hogy menesztették Csint, több munkatársuk munkaviszonyát is felfüggesztették, és belső vizsgálatot indítottak. Felülvizsgálták a saját belső szabályzatukat, és bocsánatot kértek az értekezletek félbeszakításáért.

Csint korábban azért vette fel a Zoom, hogy kapcsolatot nyisson a cég és a kínai kormány között, miután a Kínai Kommunista Párt 2019 szeptemberében felfüggesztette a működésüket. A biztonsági-technikai vezetői pozícióba kerülő férfi ezután blokkolta az Egyesült Államokba disszidált kínaiak értekezleteit, mert azok állítólag a Tienanmen téri vérengzésről tartottak megemlékezést, és a szervezők neveit és IP-címeit is rögzítette.

Azok a vádak sem bizonyultak igaznak, miszerint az értekezleteken gyermekpornográfiáról, gyerekek kihasználásáról, terrorizmusról, rasszizmusról, vagy erőszakra való felbujtásról lett volna szó. Csin a vádakat mindössze arra használta, hogy felfüggessze a kínai disszidensek jogosultságát a Zoom használatához.

A Zoom segíti a kínai cenzúrát?

A kínai kormányhoz fűződő viszonyának és adatgyűjtési gyakorlatának tisztázására kérte a Zoom videokommunikációs vállalatot három amerikai törvényhozó, miután a cég bejelentette, hogy Peking kérésére felhasználói fiókokat függesztett fel.