Maccabis egyetemista találta ki az új ételmentő startup-vállalkozást

A Neokohn munkatársa

Zsoldos Botond egy évtizede tagja a Maccabi VAC sportcsaládjának, ahol az ország egyik legjobb ifjúsági golfozójává vált. A 21 éves egyetemista tavasszal megálmodta, nyáron pedig üzlettársaival már el is indították az egyik leggyorsabban fejlődő hazai startup vállalkozást, amellyel kidobásra ítélt ételeket mentenek meg. Interjú a Munch.hu egyik alapítójával.

Nem volt egyszerű időt egyeztetni Veled.

Nagyon sűrűek ezek a hetek, óránként be vannak osztva mindennapjaink. Tegnap este 11-kor hívott fel az egyik nagykövet, hogy kezelni kell valamit.

Diplomáciai vonalon is elindultatok már?

Egyelőre még nem. Így hívjuk az összes csapattagunkat, akik csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz. Ők ételmentő nagykövetek is egyben.

Róluk majd kicsit később. Előbb, kérlek meséld el, hogy kezelted azt, hogy egy ételekkel kapcsolatos vállalkozás egyik alapítójaként napokig nem érzékelted az ízeket?

Szerencsére nálam nagyon enyhe tünetek jelentkeztek. Egyik reggel azt vettem észre, hogy nem érzem a kedvenc lekvárom ízét. Megijedtem egy kicsit, de csak apró náthás tüneteim voltak pár napig. Ezután két hétig fizikailag kivontam magam a forgalomból, természetesen nem is mentem sehová. De mivel jól voltam, a munkából sem maradtam ki egy napra sem, sőt, az iskolai kötelezettségeimnek is eleget tudtam tenni.

Az iskolával kapcsolatban ha megengeded: azt is mondtad amikor először kerestelek, hogy vizsgáid lesznek, és fel akarsz készülni, ezért kérted az első interjú időpontjának halasztását. Mark Zuckerberg, Steve Jobs, és sokan mások a vállalkozásuk beindulása után annyira nem foglalkoztak az iskoláikkal. Benned ez nem merült még fel? Olyan dinamikusan indultatok, hogy az ő logikájukkal talán nem is volna már szükséged újabb vizsgákon bizonyítani.

Nekem a tanulmányaim napi szinten segítik azokat a feladatokat ellátnom, amelyeket én viszek a Munch-nál. Ez a pénzügy és az IT.A Corvinusra járok Business és Management szakra. Az itt megismert üzleti alapismeretek szükségesek ahhoz, hogy a jövőben a Munch-ot is egy fenntartható üzletté tudjuk formálni.

Az egész startup-létezésünk arról szól, hogy miképp tudunk együttműködni mint egy csapat. Négy fős az alapítói brigád, és van több mint 15 olyan csapattársunk, akik ezt az egészet koordinálják.

Én egyébként mindenkit bátorítok arra, hogy ne hagyja félbe a tanulmányait – persze csak ha jó iskolába jár –, mert állandóan lehet fejlődni és fontos a visszajelzés, amit a tanárainktól kapunk. Magabiztosságot és jó érzést is szerezhetünk akkor, ha látjuk a valóságban visszaigazolódni az ott tanult elméleti téziseket, szóval én mindenképpen be akarom fejezni az iskolát.

Zsoldos Botond — Fotó: Zsoldos Botond

Nézzük a kezdeteket: ti négyen hogy találtatok egymásra? Mikor érezted azt, hogy ezzel Te is komolyan akarsz foglalkozni?

Nálam ez első élmény a gimnáziumi időkre vezethető vissza. A suli mellett volt és még mindig van egy pékség, ahol a nap végén zacskószámra maradt meg élelmiszer. A hely tulajdonosa folyamatosan elajándékozta ezeket, de amikor nem tudtak érte menni emberek, nem volt mit tenni, kidobták. Akkor jutott először eszembe, hogy lehetne ezzel valamit kezdeni. Aztán másfelé sodorta figyelmemet az élet. Most pedig tavasszal, a koronavírus megjelenésekor elkezdtünk pár barátommal egy olyan projekten dolgozni, amiben éttermeknek, cukrászdáknak, pékségeknek akartuk megszervezni a házhoz szállítását. Egy online platformot akartunk létrehozni ennek a szolgáltatásnak a működtetéséhez, de a modell sajnos nem volt üzletképes. Ekkor visszatértem régebbi ötletemhez, vagyis ahhoz, hogy mi lenne, ha a platformot nem kiszállításhoz, hanem a megmaradt ételek felhasználásához csinálnánk meg. Az új ötletem kidolgozását már egyedül kezdtem el. Átmenetileg. Mert hogy a suliban találkoztam Kirill Perepelica-val egy kurzuson. Elmondtam neki az ötletemet, ő pedig május végén elment egy vállalkozókat tömörítő eseményre, ahol találkozott két másik fiatallal, Wettstein Alberttel és Zwecker Bencével, akik pedig pontosan ugyan ezen a koncepción dolgoztak. Így találkoztunk egymással május végén először, és július 8-án már piacra is léptünk a Munch.hu-val.

Ugrásszerűen haladtunk előre. Kezdetben három-négy étteremmel dolgoztunk, már az első napon volt olyan, hogy 100 ezer forint körüli ételt mentettünk meg. Mára már több mint 100 partnerünk van, és több mint 10 ezer felhasználóval.

Ezt az eredményességet bármelyikőtök gondolta volna májusban?

Azért ez a tempó mindannyiunkat meglepett, bár reménykedtünk, hogy életképesek tudunk lenni. Az üzenetünk ugyanis nagyon egyszerű és könnyen érthető: ételt menthetsz meg a kidobás ellen, ráadásul jót ehetsz, jó áron. A szolgáltatási platform pedig mindenki által elérhető, mert ma már szinte mindenkinek van telefonja, a lakosság háromnegyedének van internetes előfizetése, és valahol mindneki tud azzal azonosulni, hogy a pazarlás nem jó dolog. Ezért elég széles azoknak a köre, akik használhatják a szolgáltatásunkat.

Hogy bírja ma négy egyetemista ennek a működtetését fizikailag és szellemileg?

Sokat nem alszunk, az biztos. Semmi értelme panaszkodásnak, de azt tudni kell, ha valaki ilyennel foglalkozik, akkor ott vannak feladások. Az időbeosztás a kulcskérdés. A reggeli etap után mindenképpen szükség van szünetekre. Nem lehet egybefolyni a munkafázisoknak. Adni kell magunknak naponta többször is 10-15 perces teljes kikapcsolódást. Séta, ebéd, valami, ami elvonja a figyelmet a munkától. Én így próbálom karban tartani magam.

Mi a te pontos feldatod a Munch-ban?

Én készítettem a honlapot és az első, még kezdetleges applikációt. A jelenleg elérhető alkalmazást pedig Foltányi Kolos készítette, ő nem rég csatlakozott csapatunkhoz. Ezek működtetéséért felelek elsősorban. Emellett pedig a belső pénzügyi folyamatokért. Én készítem az összeállításokat arról, hogy mennyi pénzünk van és részben én felelek a fundraisingért is.

Ez alatt mit kell érteni? Az ember azt gondolná, hogy ha ilyen dinamikával fejlődtök, akkor gyakorlatilag már el tudjátok tartani magatokat, nem?

Még nem teljesen. Elsősorban azért van szükség tőkebevonásra, hogy skálázódni tudjunk. Minél több embert szeretnék bevonni a történetünkbe, és

jövőre már két másik régiós országban, Szlovákiában és egy harmadik országban is szeretnénk kipróbálni magunkat.

A cégetek impresszumában egy kaliforniai vállalat szerepel tárhelyszolgáltatóként. Ez nem azt jelenti, hogy eleve külpiacra is készültetek?

A szerver Frankfurtban van, a cég viszont amerikai. Azért döntöttünk mellettük, mert a számunkra ma a piacon ez a legmegbízhatóbb szolgáltató. Nagyon jó velük együttműködni. Nincs mélyebb jelentése a dolgoknak. A tengeren túli szárnycsapásokra úgy véljük, hogy még korai lenne az idő.

Amerika hatalmas piac lenne, és talán ott, ahol átlagban egy amerikai 278 kilónyi élelmiszert pazarol el évente, lehet keresnivalónk, de ez most még nem időszerű.

Persze látom realitását a dolognak, a platformunkat úgy fejlesztettük, hogy könnyen skálázható és terjeszthető legyen külföldön is.

A kezdeti sikertörténetek mellett mi számított eddig a legkellemetlenebb tapasztalatnak?

Voltak természetesen fennakadásaink, kisebb-nagyobb technikai bakik nélkül nehéz bármilyen kezdetet elképzelni. Nekünk az egyik legnagyobb tanulság az volt, hogy egy rólunk szóló cikk után hirtelen nagyon megugrott a látogatottságunk, és a szerver az egyik pillanatról a másikra összeomlott. Erre szerencsére fel lehet készülni, tanultunk belőle.

Maccabi Európa Játékok megnyitója, Budapest, 2019 — Fotó: MTI

Mik számítanak a pozitív példáknak?

Szerencsére sok ilyen van. Az emberek folyamatosan jelzik felénk, hogy mennyire örülnek annak, hogy itt Magyarországon is van egy könnyen használható applikáció, ami egy win-win platform lett, és amellyel ilyen egyszerűen lehet segíteni az ételpazarlás ellen.

A dolog úgy működik, hogy a felhasználó a honlapunkon látja, hogy hol és mennyiért juthat hozzá úgynevezett meglepetéscsomagokhoz, amelyeket 40-60 százalékos kedvezményekkel vásárolhatnak meg.

Abszolút újdonságként egy térképes verzió készült el a közelmúltban, amely arra jó, hogy mindenki pontosan láthatja, hol van elérhető ételcsomag számára a legközelebbi helyeken.

Ahhoz, hogy jobban megértsem a cég működését, el tudsz mesélni egy átlagos napot forgalom tekintetében?

Az üzleti modell alapján mondhatom, hogy átlagosan 150-200 adag ételt mentünk meg naponta. Százalék alapú bevételünk van a forgalomból.

Rólad a Maccabi-családban hallottam először. Az egyik legjobb zsidó ifjúsági golfjátékos vagy, aki a Lauder iskolába járt és számos alkalommal képviselted Magyarországot különféle zsidó sportrendezvényeken. Nálad mennyit számít ez a háttér?

Nálam nem vallási, hanem kulturális hatása van a zsidóságomnak. Izraelben a Siratófalnál átélteket nehezen tudom megfogalmazni egyszerű szavakkal. Úgy érzem rengeteget adott a mostani személyiségemhez. Fantasztikus volt körbejárni az országot, a zsidó ételek, a szokások, az a különleges világ nagyon megérintett. A Lauderes élmények is meghatározóak voltak számomra. Sosem fogom elfelejteni azokat a látogatásokat, amelyek alkalmával holokauszt-túlélőket kerestünk fel. Ez az egész adott nekem egy olyan empátia-többletet, amely meghatározó az életemben a mai napig.

Hogy lettél Maccabis?

A szüleimmel autóztunk hat éves koromban egy nagyon szép környéken. Megálltak, és megnézték, hogy mit is rejt az a különleges formájú hatalmas, zöldellő kert. Volt ott egy nemesi kúria is. Kiderült, hogy egy golfklub volt. Kipróbáltuk ott akkor és nemsokkal később a családdal folyamatos vendégei voltunk a klubnak. Pár évvel ezután az iskolástársaim hatására is részt vettem a 2011-es bécsi Maccabi Európa Játékokon. Akkor voltam 12 éves, ott már mint golfozó versenyeztem. Akkora élményt adott, hogy azóta rendszeres járok ezekre a zsidó sportrendezvényekre. Fantasztikus élmény volt az összes versenyzésem akár a berlini, mexikói, izraeli vagy a tavalyi budapesti rendezvény. Igazi családi események voltak. Budapesten abban a megtiszteltetésben részesülhettem, hogy én lehettem az egyik olyan sportoló, aki viselhette a karszalagot, ami annak járhatott, aki az egyik legrégebbi nemzetközi Maccabis sportoló. Én önthettem a homokot is a magyar megnyitó ünnepségen, ez pedig tényleg csak alkalmanként jár egy-egy sportolónak.

Mindenkit bátorítok arra, hogy ha van lehetősége, akkor vegyen részt egy ilyen rendezvényen, mert rengeteg embert meg lehet ismerni. Nagyon befogadó közösség, mindenkit családtagként kezelnek. Kiskoromtól kezdve egy hatalmas buli és önfeledt együttlét az egész.

Amilyen tempóban fejlődik a Munch, kérdéses, lesz-e még Neked erre időd? Hogy látod, mi a 3-5 éves célod alapítóként?

Bárhogy is alakul a történet, nem hiszem, hogy meg fog engem akadályozni abban, hogy egy egyhetes zsidó rendezvényt le kelljen mondanom.

A zsidóság és a Maccabi egy nagyon fontos része az életemnek. Itt nyílik alkalom arra, hogy olyan emberekkel is találkozhassam, akikkel máskor nincs időnk egymásra.

A személyes célommal kapcsolatban: nagy meglepetés volt, hogy alig pár hónap alatt hova értünk el. Most még fogalmam sincs, mi lehet a cég kifutása. Remélhetőleg 3-5 év múlva már több más országban is jelen leszünk, és azon fogunk dolgozni, hogy minél több ember számára váljunk elérhetővé. Mindenki azt mondja, hogy a célja a világ meghódítása. Mi azt szeretnénk, ha nagy hatással lehetnénk az emberiségre az ételpazarlással kapcsolatos üzenetünkkel és megoldásunkkal. Az a vízióm, hogy minél több ember felé eljuttassuk azt az üzenetünket, hogy az ételpazarlás mindenkinek rossz, és mi ezen tudunk segíteni.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Izraeli vasmunkás a Margitszigetre zárva

Izrael legjobb úszója buborék-létezésről, állami támogatásról és arab versenyek barátságtalanságairól is mesélt a Neokohnnak. Wallenstein Róbert interjúja.