Miniszoknyától a hidzsábig című emlékiratában Jacqueline Saper író felidézte, hogy akkor döntött úgy, elhagyja az országot, mikor hatéves kislányának először kellett feltennie a hidzsábot – írja a Times of Israel.
Saper a középiskola utolsó évében járt 1979-ben, mikor szinte minden barátja és osztálytársa elhagyta az országot az iráni iszlám forradalom hatására.
Néhány hónap alatt az eddig 80 ezer fős zsidó lakosság többsége Izraelbe és az Egyesült Államokba vagy Európába távozott.
Noha testvérei már elhagyták az országot, ő maga szüleivel Iránban maradt. Édesapja tudós volt, és féltek tőle, hogy nem tudnának újrakezdeni máshol, úgyhogy inkább abban reménykedtek: rövidesen minden jobbra fordul.
Így Saper egyike a kevés perzsa zsidónak, akik Iránban éltek a forradalom előtt, alatt és után.
Néhány év alatt az egyetemen tanulni óhajtó 18 éves lányból háziasszony lett.
Arra kényszerítették, hogy divatos nyugati ruháit dobja ki, és takarja be magát a lábfejétől a feje búbjáig.
Sapir 1987-ben szökött el az országból férjével és gyermekeikkel, könyve pedig rangos díjat nyert 2020-ban (Chicago Writers Association Book of the Year Award) és további díjakra jelölték.
Sapir anyja askenázi nő volt Angliából, aki nem tanult mert fársiul, és mivel dolgozott, ezért muszlim dadusok nevelték lányát.
Ez később hasznos volt, mert így Sapir tanulhatott tőlük az iszlámról.
A forradalmat követően a zsidó iskolába járó lány még óvatosabbá vált, és ez az egész közösségre jellemző volt.
„Kisebbségben voltunk” – emlékezett vissza Sapir. „Sokkal nehezebb volt zsidónak lenni, mint örménynek vagy kereszténynek […]. Mindig el kellett határolódnom Izraeltől, és le kellett tagadnom, hogy valaha jártam ott. Azt kellett mondom, hogy a cionisták gonoszak.”
Iránban tilos volt kifejezni a zsidó identitást, ezért anyja elásta az aranyérmét, amelyen Chaim Weizmann izraeli elnök arcképe volt.
Férje katonaorvosként szolgált 1980-ban, az első öbölháború (avagy iráni-iraki háború) során, a rengeteg iráni sérültet látta el, míg családja rendszeresen óvóhelyre menekült.
Bármennyire is igyekeztek azonban asszimilálódni az új rendszerhez, mikor hatéves kislányuknak el kellett takarnia a haját az iskolában, úgy döntöttek, távoznak.
Az Egyesült Államokban kaptak menedékjogot vallási üldöztetésre hivatkozva, és végül Chicagóban telepedtek le.
Sapir szülei 2001-ben távoztak Iránból, Los Angelesbe költöztek.
Ugyan a Times of Israel cikke is tisztázza, hogy nem szakértő, mégis ellenzi az iráni atomalkut, mert úgy véli, hogy a rezsim minden támogatást továbbít libanoni, szíriai, iraki és jemeni erőinek.
Sapir kifejezte reményét, hogy a mai Irán fiatal nemzedéke másfajta országot akar, mint amilyet a rezsim épített. Pozitív példaként említette, hogy fiatalkorában büntetés járt, ha kilátszott a nő haja, ma pedig már csak tessék-lássék módjára helyezik fel a nők a kendőt.
Interjúja végén reményét fejezte ki, hogy Irán és Izrael kapcsolata visszatérhet az iszlám forradalom előtti, normális viszonyhoz, noha nincsenek illúziói arról, hogy az ország jelenlegi vezetői erre nyitottak lennének.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
