Bármilyen meglepő is, de már jóval Auschwitz létrehozása előtt is divatosak voltak a „Hitler-hasonlatok”, s nem csak a keresztény európai, de a zsidó közéletben is.
Noha ezek a legkevésbé sem mentik fel az otromba hasonlatok használóit – utólag maguk által is belátott – felelősségük alól, mégis érdemes végigvenni, hányszor is használták Hitler nevét politikai célokra a múltban.
Érdekfeszítő módon az egyik legelső ilyen hasonlat dátuma 1930. szeptember 15-e, amikor Adolf Hitler későbbi náci diktátor még nem is volt hatalmon.
David Ben-Gurion, Izrael állam későbbi alapító miniszterelnöke ekkor Berlinben járt; ugyanekkor váltak a nácik a második legnagyobb párttá a német Reichstagban. Mint naplójába felírta,
„a német revizionisták fülsiketítő győzelme nagyobb volt, mint azt bárki megjósolta volna”.[i]
A „revizionista” jelző itt nem a területi revízióra, hanem a britekkel való cionista kapcsolat revízióját hirdető jobboldali cionistákra utalt, Ben-Gurion politikai riválisaira.
Hesel Frumkin szakszervezeti funkcionáriusnak írt levelében azt a gondolatát is megosztotta, hogy miután kinyitott egy náci német lapot, úgy érezte, a jobboldali cionista Ze’év Zsabotyinszkij szavait olvassa. „Ugyanazok a dolgok, ugyanaz a stílus, ugyanaz a lelkület”.[ii]
A jobboldali cionistákra aggatott hasonló jelzőkből nem volt hiány más baloldali politikusok vagy orgánumok esetében sem. Tom Szegev izraeli történész egy csokorra valót idéz Hetedik millió c. könyvében. A Mapai baloldali párt – későbbi első kormánypárt – hetilapja a revizionistákat „zsidó horogkereszttel játszadozó gyerekeknek” nevezte.[iii] Ben-Gurion egy helyütt a Vlagyimir névvel született Zsabotyinszkijre „Vlagyimir Hitlerként utalt”.[iv] Chaim Weizmann, Izrael állam első államelnöke szintúgy közölte, hogy a jobboldali cionisták „a hitlerizmust másolják annak legrosszabb formájában”.[v]
Hát jó, gondolhatnánk, a náci-hasonlatok a holokauszt előtt, és kizárólag a zsidó jobboldal ellen használt eszközök voltak.
Maga Zsabotyinszkij azonban nem pironkodott, mikor 1932-ben vissza kellett lőni a baloldalnak, és cikket is írt a Mapai ellen „a vörös horogkereszt” címmel.[vi]
A nácizásból a magyar cionisták sem akartak kimaradni: a kevéssé ismert Bné Betár folyóirat, mely a hazai revizionista cionisták rövid életű közlönye volt, 1937 júliusi számában nem mulasztotta el ráaggatni Weizmannra a „Führer” szót.[vii]
Hogy bezárjuk a kört, maga Weizmann 1942-ben utalt egy levélfogalmazványában Ben-Gurionra úgy, mint aki a többi „európai diktátorhoz” hasonlít: „Mind ugyanolyanok: humortalan, erkölcstelen, makacs, frusztrált emberek – és semmi sem veszélyesebb mint amikor egy kis ember sérelmeket dédelget”.[viii] 1942-ben az utalást nem lehetett félreérteni, és nem is véletlen, hogy a levél fogalmazványban maradt.
A jelzők a holokausztot követően is használatban maradtak, a Herut – Menachem Begin pártja – rendszeresen nácizta Ben-Guriont, például az 1952-es német-izraeli jóvátételi szerződés kapcsán. A Mapai „nemzeti szocialista” párt volt, Ben-Gurion azért ért szót a németekkel, mert ő is „diktátori lélek”, és ha ez nem lett volna elég egyértelmű, akkor a jóvátételi szerződés ellen tüntetőket könnygázzal oszlató izraeli rendőrök láttán Johanan Bader Herut-képviselő így kiáltott fel: „Gázt használnak zsidók ellen!”[ix] Ben-Gurion 1963-ban viszonozta a jelzőt, így írva Beginről egy magánlevelében: „Begin nyilvánvalóan Hitler-alkat. Rasszista, el akarja pusztítani az összes arabot Nagy-Izraelért . . . úgy akarja vezetni Izraelt, mint ahogyan régen Hitler vezette Németországot”.[x]
A náci-hasonlatok persze felhasználásra kerültek Izrael katonai ellenségeivel szemben is. 1956-ban Ben-Gurion Gamal Abdul Nasszert nevezte Hitlernek, az izraeli sajtó a „Nílus horogkeresztjéről” írt.[xi] A jobboldalisággal nem vádolható Há’árec 1967-ben tett egymás mellé két idézetet: „Ha Izrael háborút akar, hát legyen: Izrael el fog pusztulni!” (Nasszer). Illetve: „Ha a zsidók háborúba rángatják a világot, a világ zsidósága el fog pusztulni”. (Hitler).[xii] Begin pedig 1982-ben hasonlította Jasszer Arafatot Hitlerhez egy Ronald Reagannak írt levelében: mint írta, Bejrút ostroma olyan volt számára, mintha az 1945-ös Berlinbe küldte volna az izraeli hadsereget, hogy kifüstöljék onnan Hitlert.[xiii]
A hasonlat talán kapóra jött Beginnek, és nyilván nem véletlen, hogy ártatlan zsidók gyilkosait hasonlította össze Hitler és Arafat személyében, még ha az arányok erősen el is voltak tolódva. Begin azonban maga is megkapta a konfliktus okán, hogy náci volna. Eltávolodva a belső izraeli (zsidó) diskurzustól, a baloldali brit Labour Herald címlapon közölt egy karikatúrát, amelyen Begin kart lendítve áll arabok csontjait, náci egyenruhában, Dávid-csillagos karszalaggal. (Lásd címlapképünket!). Valami hasonlóra utalt Ken Livingstone, London korábbi munkáspárti polgármestere is, amikor kijelentette egy interjújában, hogy „valós együttműködés volt” a nácik és a cionisták között. Újabban Vágó István DK-s politikus hasonlította a görög-török határon áttörni akaró migránsokat a Kamenyec-Podolszkijnál lemészárolt magyar zsidókhoz, a napokban pedig Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója írt nagy felháborodást kiváltó cikket, melyben Soros Györgyöt hasonlította Hitlerhez.
Az otromba holokauszt-hasonlatoknak tehát nagy történelme van.
Mindez nem menti fel használóikat, legyenek azok zsidók, vagy nem-zsidók.
A holokauszt emlékének megőrzése azt is jelenti, hogy nem használjuk fel felmenőink és rokonaink szenvedésének történetét napi, aktuálpolitikai érvelésre, hanem egyéb forrásból igyekszünk eszközöket találni a vitához. Remélhetőleg ezt a jövőben nem csak nyugaton, de a hazai közéletben is többen fogják belátni.
*
[i] Tom Segev: The Seventh Million. The Israelis and the Holocaust. New York, Henry Holt, 1991. 24.
[ii] Uo.
[iii] Uo.
[iv] Uo.
[v] Uo.
[vi] Uo.
[vii] Bné Betár, 1937. július. 97.
[viii] Segev, i. m. 105.
[ix] Ua. 218.
[x] Ua. 375.
[xi] Ua. 297.
[xii] Ua. 391.
[xiii] Ua. 400.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.