Fokozott készültség számos diaszpórai zsidó közösségben iráni választól tartva

A diaszpóra zsidó közösségei nagy figyelmet fordítanak Mohsen Fakrizade iráni nukleáris tudós meggyilkolását követő fejleményekre – írja a The Jerusalem Post.

Mohsen Fakrizade iráni nukleáris tudós múlt heti likvidálása dühös retorikai választ váltott ki az ország vezetésétől, Ali Khamenei ajatollah és Hasszan Róhani elnök egyaránt bosszúval fenyegetett a tudós meggyilkolásért.

Bár Irán a fenyegetéseket elsősorban Izrael, vagy ahogy Iránban nevezik „a cionisták” ellen irányult, a diaszpórai zsidó közösségek is nagy figyelmet fordítanak Fakrizade halála nyomán bekövetkezett fejleményekre.

Iránt többször tették felelőssé Izraelen kívüli zsidó célpontok és izraeliek ellen elkövetett támadások miatt, ideértve az izraeli nagykövetség Buenos Aires-i 1993-as bombázását, az AMIA zsidó közösségi központ elleni támadást 1994-ben szintén Buenos Airesben és a burgasi bombázást 2012-ben Bulgáriában.

Michael Masters, az amerikai zsidó közösségek biztonságáért dolgozó Secure Community Network vezérigazgatója elmondta, hogy a szervezet az elmúlt évtizedben szövetségi bűnüldöző szervekkel együttműködve követi nyomon az amerikai zsidó közösségeket érintő iráni fenyegetéseket.

Megjegyezte, hogy az elmúlt hónapokban a kiberbiztonsági támadások megélénkültek az Egyesült Államokban, gyakran a Washington és Teherán közötti konfliktusok után, amelyet a Belbiztonsági Minisztérium is követ.

Masters elmondta, hogy az ilyen tevékenység magában foglalta az adathalászatot, a különböző csalásokat és az amerikai zsidó tisztviselőkről és szervezetekről szóló személyes adatok megszerzésére irányuló erőfeszítéseket.

Ugyanakkor, mondta Masters Fakrizade meggyilkolása után semmilyen konkrét, hiteles fenyegetést nem jelentettek iráni forrásokból a zsidó közösségek vagy intézmények.

Az Egyesült Államokban a legutóbbi elnökválasztás miatti politikai feszültségek miatt az SCN már fokozottabb készültségben van a zsidó közösséget fenyegető esetleges biztonsági kockázat miatt, különösen a szélsőséges, fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok részéről.

Megerősítik a biztonsági intézkedéseket Izrael külképviseleteinél

Növelik a biztonsági intézkedéseket az izraeli külképviseleteken Irán bosszújától tartva.

Yonathan Arfi, a CRIF francia zsidó közösségek esernyőcsoportjának alelnöke szerint az olyan eseményeket, mint Fakrizade likvidálása, mindig a francia zsidók fokozott kockázatának tekintik.

Megjegyezte, hogy a zsinagógák korlátozott kapacitással vannak nyitva a COVID-19 miatt, de az iskolák a szokásos módon működnek, beleértve a zsidó iskolákat is, amelyek korábban a közösség elleni terrortámadások célpontjai voltak.

Arfi elmondta, hogy a francia zsidó közösség elsősorban az állambiztonsági szolgálatoktól függ intézményeinek védelme érdekében és hogy a zsidó szervezetek szorosan együttműködnek ezekkel illetve a francia belügyminisztériummal az információk megosztása terén.

Mastershez hasonlóan Arfi elmondta, hogy a francia zsidó közösség mindig készen áll a biztonsági fenyegetésekre az elmúlt évtizedben elkövetett terrortámadások okán.

„Diaszpórai zsidóként muszáj mindig ébernek lennünk a zsidó élet minden területén egész évben jelenlevő fenyegetettség miatt” – mondta Arfi.

Hasonlóképpen vélekedik Mark Gardner, az Egyesült Királyság zsidó közösségeinek biztonságáért felelős szervezet vezetője, aki elmondta, hogy a szervezet a legutóbbi események, köztük a hónap elején Ausztriában elkövetett terrortámadás miatt fokozott készültségben van.

„A zsidó szervezeteknek nagyon magas fokú készültségben kell lenniük a közelmúltbeli bécsi támadás és a folyamatos szélsőjobboldali terrorfenyegetés miatt, de persze figyelemmel kell követni az iráni állami terrorizmus lépéseit is, melyek szintén nagy éberségre késztetnek mindannyiunkat.”