Szalai Kálmán: Demeter mindenképpen átlépett egy határt

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – osztva a szervezetet alapító Köves Slomó rabbi véleményét – ízléstelen megnyilvánulásnak, egyértelmű határátlépésnek és durva provokációnak tekinti Demeter Szilárd állításait. A polgárjogi és büntetőjogi eljárás megindításának lehetőségét is megvizsgálták a TEV jogászai, de az nem tűnik jogilag megalapozhatónak – nyilatkozta a Népszavának Szalai Kálmán, az antiszemita jelenségek elleni küzdelemmel foglalkozó TEV titkára.

Demeter Szilárd miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nagy tiltakozást kiváltó írását szombaton közölte az Origo.hu. Demeter az ominózus publikációban Európát „Soros György gázkamrájának” nevezte, Soros Györgyöt pedig a „liberális Führernek”, akit „liberárja hadserege” szolgaibb módon istenít, „mint anno Hitlert a sajátjai.” Szerinte a „liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók.”

A megjelenést követően a főigazgató több nyilvános bejegyzésében kiállt saját eszmefuttatása mellett, majd egy nap elteltével mégis úgy döntött, hogy visszavonja cikkét és törli Facebook-oldalát.

Szalai Kálmán a Népszava kérdésére elmondta, hogy

a TEV jogászai szerint Demeter Szilárd ugyan megengedhetetlen módon írt a vészkorszakról, azonban az a hatályos magyar büntetőjogi szabályozással nem tűnik regulázhatónak: lévén a holokausztot nem tagadta, nem vonta kétségbe, igazolására nem törekedett, így a feljelentésnek nem lenne meg a jogi alapja.

Az eset azonban arra is rámutat – folytatta Szalai Kálmán –, hogy a jogi eszközöktől függetlenül mindannyiunknak – és különösen a közszereplő véleményformálóknak – erkölcsi felelőssége, hogy ne legitimáljunk antiszemita attitűdöket. Az utóbbi években „ebben a tekintetben sajnos durva határátlépések történtek jobb- és baloldalon egyaránt” – idézi a lap a TEV titkárát.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozó közleményében azt írta, hogy „Európát Soros György gázkamrájának” nevezni a holokauszt relativizálásának tankönyvi esete. A Mazsihisz állásfoglalása hangsúlyozta, hogy Demeter Szilárd írása vállalhatatlan minden jóérzésű polgár számára. Kérdésünkre, hogy a tiltakozást követik-e jogi lépések, Heisler András, a Mazsihisz elnöke elmondta: „jogászaink tanulmányozzák, hogy megáll-e a magyar jog szerint a feljelentés”.

Tovább dagad Demeter Szilárd Soros-cikkének botránya

Eddig több mint hatezren írták alá azt a vasárnap közzétett nyílt levelet, amely szerint Demeter Szilárdnak távoznia kell a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.

A Btk. szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki „nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik.”

Kérdéseinkkel megkerestük a rendőrséget és az ügyészséget is, mindkét helyről későbbre ígértek tájékoztatást – zárul a Népszava összeállítása.

Szalai Kálmán a Neokohn kérdésére is megerősítette, hogy Demeter írásával kapcsolatosan nehéz jogi eszközökkel fellépni.

„Nem először fordul elő, hogy politikus vagy közszereplő átlép egy bizonyos határt. Amikor László Imre 11. kerületi polgármester szerint Adolf Hitler »megérdemelten lett az év embere«, vagy amikor Bíró László ocsmány, antiszemita módon uszított, ezek egyike sem lépte át a büntethetőség határát, azonban a közmegegyezés szerint ezek mind vállalhatatlan kijelentések.”

A TEV titkára hozzátette: „Komoly erkölcsi felelőssége van mindazoknak, akik közösséget vállalnak olyanokkal, akikről napvilágra kerültek antiszemita megnyilvánulások, hiszen az utóbbi időben számos ilyen jellegű kijelentés következmények nélkül maradt.”

Szalai azt is elmondta, milyen szempontokat érdemes figyelemben tartani: „A Tett és Védelem Alapítvány minden ilyen esetben azt vizsgálja, hogy vajon húzódik-e mögötte antiszemita szándék vagy pusztán tudatlanság és felelőtlenség áll az ilyen jellegű kijelentések mögött.”

Soros kapszulája és Pandora szelencéje

Demeter Szilárd bizonyosan felmérte, milyen visszhangot kelt az Origo nevű internetes portálon Sor(o)s címmel megjelent cikke. Pelle János írása.