Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója, irodalmár és filozófus otthonosan mozog a hazai közéletben a kilencvenes évek óta. Bizonyosan felmérte, milyen visszhangot kelt az Origo nevű internetes portálon Sor(o)s címmel megjelent cikke.
Hiszen egészen más megítélés alá esik, ha valaki egy irodalmi műben, mondjuk egy szereplője „szájába adva” futtat eszmét, vagy akár egy esszében, ahol rögtön reflektál is saját felvetett gondolataira. Ő viszont előre megfontoltan publicisztikát írt, azaz állást foglalt ország-világ előtt, még csak nem is a facebookon fejtette ki az indulatos véleményét.
Lássuk hát mit is írt az Origóra a „méla Tempetőfi”, a közíró! (Demeter Csokonai nyomán, a Tempetőfi álnevet használta.) Hogy aszongya: „Az a helyzet, hogy Soros trónjához most rajtunk keresztül vezet az út. Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni.”
Ettől a holokauszt-relativizáló ocsmányságtól azon nyomban kinyílt Pandora szelencéje, elszabadultak a közvélemény indulatai.
Tucatnyi közéleti szereplő és az irodalmár rohant ki Demeter ellen, válogatott jelzőket vágva a fejéhez ország-világ előtt. Jogosságukat végül ő maga is elismerte, hiszen időközben egy, az interneten olvasható nyilatkozatban „visszavonta” az írását, leszögezve: „Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam.”
Mille pardons, ahogy a francia mondja. Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Csakhogy mint említettem, Demeter nem olyan „naiv poéta”, mint Tempetőfi-Csokonai, akinek még egy könyvtárosi állást sem sikerült elnyernie. A PIM jól dotált igazgatójaként „be van kötve a politikai áramkörbe”, tudatosan nevezte a liberálisokat „liberárjáknak”. Azt is felmérte, milyen visszhangot kelt, ha Soros Györgyöt, a „liberális Führert” Adolf Hitlerhez hasonlítja. Vagy hogy Demeter egy másik „övön aluli”, régebbi hasonlatát említsem, az őt letiltó Facebookot Mengelével vetette össze. A kérdés csak az, miért mond efféle, antiszemitizmustól bűzlő ocsmányságokat? Talán úgy gondolja, hogy ha különböző antiszemita kiszólásokkal, „eretnek” témák felvetésével élénk visszhangot vált ki a „bal-lib” értelmiségben, vagyis provokálja a hazai és a külföldi médiát, azzal a választóik egy részében tudatosítja, hogy „hol a helyük” és kire kell szavazniuk.
Ezt a célt szolgálja a tőzsdespekuláns filantróp, Soros György gőzerővel folyó démonizálása is. Az ő „nyitott társadalomról” kifejtett, több mint fél évszázados nézeteivel kevesen vannak tisztában Magyarországon. De a közvélemény tudja róla, hogy zsidó származású, még ha az ellene irányuló kormányzati kampányban ez nem is hangzik el nyíltan. Így ha a nevét a nyilvánosság előtt összekapcsolják az auschwitzi gázkamrákkal és az Európai Unióval, mindazokban, akik hajlamosak az antiszemita előítéletekre, máris tudatosul a „zsidó veszély” kényszerképzete.
Demeter Szilárd publicisztikája a választók egy csoportjának megnyerését, illetve megtartását célozta, bekalkulálva a céltudatosan kiváltott médiavisszhangot is. Sajnos, ez az „indirekt kampányolás” lassan rutinszerűvé válik a részéről. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy-egy ilyen jellegű nyilatkozatát vagy publicisztikáját a „spindoktorok” is átnézik, hogy elég provokatívak-e, tartalmazzák-e azokat a „hívószavakat”, melyek kivágják a biztosítékot a közvéleményben.
Soros György nézeteinek konzervatív bírálata messzemenően jogos és indokolt.
Muzulmán bevándorlók tömegeit sem a magyarok, sem a zsidók nem látnának szívesen hazai földön. (Személy szerint én magam sem, aki, ahogy mondani szokták, száz százalékosan vagyok ez is, az is.) Csakhogy a „kódolt antiszemitizmus” húrjainak pengetése, miközben talán csábítólag hat a választópolgárok tíz-tizenkét százalékára, akit a közvélemény kutatók a zsidóellenesek táborába sorolnak, ennél több honfitársunkat idegeníti el attól, hogy 2022 tavaszán a Fidesz-KDNP-re szavazzon. Vagyis a „kampányguruk” többet veszíthetnek, mint nyerhetnek a felelőtlen provokációikkal.
Demeter Szilárdnak, a PIM igazgatójának emlékezetébe idézem, hogy sok vihart látott intézménye élén 1956 után évekig az a Rákosihoz hű kultúrpolitikus állt, akiről ez a rigmus járt körbe értelmiségi körökben: „Tollamat a szarba mártom / Úgy írom le, Horváth Márton”. Tempetőfi úr, van még hová fejlődnie.
Pelle János összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.

Ez a cikk is kiválóan bizonyítja, hogy Demeter Szilárd inkriminált írásának minden állítása igaz.
Nemsoros Nemgyörgy nincshálózata azonnal összezárt Slomótól Baynauig, és bevédte a gazdit.
Gratulálok.
Az egyetlen kérésünk a világ felé ugyanaz, mint Izraelnek. A világ ne alkalmazzon kettős mércét Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, ugyanúgy, ahogyan a világ ne alkalmazzon kettős mércét Izraellel szemben sem!
Na és arról mi az elmélete a cikkírónak, mikor Orbán Viktort hasonlítják Hitlerhez, vagy Sztálinhoz (nem sok a különbség) a bel- és külföldi „haladó” politikusok, meg a médiájuk? Az ízléses és haladó?
Reális. Egyes tulajdonságai alapján ugyanolyan beteges és torz.
Orbánnal kapcsolatban ízlésnek nincs helye.
Bocs, de ez egy marhaság! Itt a mai Németországhoz képest is nyilvánvalóan nagyobb biztonságban élhetnek a zsidók, mint ott. E Szerint Merkel inkább hasonlít a nevezett szörnyetegekhez? Csak gondolj bele, hova vezet ez?
Mi a marhaság? Hogy Viktor beteg? Hogy pszichopata?
Nem ugyanazon élethelyzet mentén vizsgálva mint amiről te írsz, de van hatása a zsidóságra hogy magyarországon elfogadott normává vált a gátlástalanság és a gyűlölet…
Aha.. és nyilván arra is van hatása, hogy Amerikában és Nyugat-Európa szerte is, hogy a Világ más tájain is egyre erősebben feltörő erőszakról már ne is beszéljek? Nem inkább az a helyzet, hogy a nagy Nyugatról jövő hátszéltől vérszemet kapva, a hazai posztkommunista és neoliberális, meg szélkakasként elveket, ideológiákat váltó ellenzék provokál egyre durvábban és ha erre csak egy hasonló hangú válasz érkezik, akkor elszabadul a lincshangulat? Hiába a bocsánatkérés, ami pedig ennél durvább támadások után sem hangzik, hangzott el az ellenzékiek szájából, és még ők hiszik különbnek magukat!?
Amerikában és a Nyugaton természetesen más okokat kell keresni, de ezt te is tudod…
A
„posztkommunista”
„szélkakasként elveket, ideológiákat váltó”
jelzőket a helyedben kerülném.
Az elvtelenség Viktornál csak egy tünet a sok közül.
Az ellenzéki provokálással kapcsolatban meg kérlek segíts hogy mire gondolsz.
Már a kérdésed is elcsodálkoztat, hogy mire gondolok ellenzéki provokációval kapcsolatban? Elég csak a parlamenti közvetítéseken az ellenzék stílusát nézni és annak képmutató, félrevezető tartalmait. Ge tessék néhány példa: A járvány első hulláma idején elterjesztették világszerte, hogy bezáratta a parlamentet és diktatúrát vezetett be, miközben nap nap után ők is ott ültek az üléseken. Ellentétben a fővárosi közgyűléssel, amit az ellenzék főpolgármestere valóban bezáratott és egyszemélyi döntéseket hozott. De ő, aki megtette, persze nem lett diktatórikusnak mondva. Aztán az a gusztustalan O1G kampány, ami még ma is folyik, habár kisebb intenzitással, vagy amikor nyíltan Hitlerhez hasonlítják a magyar miniszterelnököt EU-s politikusok (pl. Tusk), vagy hazaiak. Még tudnám sorolni, de azt hiszem ennyi is bőven elég.
Magyarországon nem vált normává a gátlástalanság és a gyülőlet, ugyan már.Ha ez igaz lenne, már égnének a zsinagógák, és üldőznék a zsidókat.dr.Orbán nem pszichopata, mégkevésbé satanista,—viszont vannak kapcsolatai a gazdasági maffiával., sajnos.Egyébként egész generációja legtehetségesebb politikusa—el kell ismerni,–bár nem vagyok fideszes, -és nem is leszek.megjegyzem, hogy a liberális Hollandiábol például tömegesen települnek Magyarországra polgáraik—-lsd a you tubon.Viszont ha a gazdasági menekült, muzulmán tömegek elött megnyitják a határokat, akkor aztán beindul majd a zsidók , keresztények, homoszexuálisok , stb..elleni hajtóvadászat. Lsd erröl a koránt, és kommentárjait.by cabalist
Ez a cikk is kiválóan bizonyítja, hogy Demeter Szilárd inkriminált írásának minden állítása igaz.
Nemsoros Nemgyörgy nincshálózata azonnal összezárt Slomótól Baynauig, és bevédte a gazdit.
Gratulálok.
Az egyetlen kérésünk a világ felé ugyanaz, mint Izraelnek. A világ ne alkalmazzon kettős mércét Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, ugyanúgy, ahogyan a világ ne alkalmazzon kettős mércét Izraellel szemben sem!
A nagy valószínűséggel a legjelentősebb kortárs filozófusok körébe sorolható Tatár György, akit nem mellesleg ezen hírportál is szerzői közé sorol, egy sok évvel ezelőtt zajlott diskurzus során funkcionális antiszemitizmusnak tételezte a történész, Romsics Ignác némely, a Horthy rendszert illető problematikus nézetét. (Megjegyzem, teljes joggal.) Ezek után mégis mit kellene gondolni Demeter kormánytisztviselő úr, a magyar kormány és a miniszterelnök nézeteiről? Pelle úr szembenézhetne végre a szomorú valósággal. Soros György minden módon való démonizálása, a Völkischer Beobachter stílben tartott óriásplakátok: ez a legsötétebb indulatokat gerjesztő aljas propaganda, nem pedig – amúgy sok tekintetben jogos – konzervatív kritika. A regnáló hatalom nem elhanyagolható szavazóbázisát alkotó tradicionális magyar (agrárius dzsentri) jobboldal (kivéve annak sajnos számottevőnek nem mondható nyugatos hányadát) mindig legalábbis idegenkedve, vagy éppen ellenségként tekintett a nála általában műveltebb, tájékozottabb és ezért sikeresebb szekuláris, és a körükben általánosnak mondható kritikai értelmiségi attitűd folyományaként inkább liberális, mint baloldali zsidóságra. A magyar kormány – híven a két világháború között regnáló elődökhöz – láthatóan pacifikálni akarja ezt a zsidóságot. (Csak csendben jegyzem meg, hogy ezen szándék már tartalmazza az antiszemitizmus mozzanatát.) Persze, sajnos, vagy nem sajnos, a múlt századi módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ehelyett a neohorthyista ajánlat a következő: Jól érezheted magad zsidóként, ha (1.) elfogadod a kormányközeli kurzustörténészek hazug narratíváját, miszerint közel félmillió honfitársunk tragédiája nem a magyar jobboldal bűne, hanem a német megszállóké, oka pedig a szekularizáció és/vagy az asszimiláció (a fundamentalista ortodoxia értelmezésében ezek ekvivalens fogalmak), illetve (2.) önként és dalolva vonulsz be a miniszterelnök kegyadományaként a Chabad égisze alatt gründolt szellemi „Mea Shearim”-ba, vagy, mondhatni akár, luxusgettóba. Ehhez asszisztál ön, Pelle úr.
Az apa férfi, az anya nő, a szájer meg egyéb.