A hanuka más elbírálás alá esik a kanadai Québec tartományban, mint a karácsony

Számos zsidó csoport fejezte ki nemtetszését, amiért a kanadai Québec tartományban engedélyezték, hogy kis létszámban összegyűljenek az emberek karácsonykor, ám ugyanezt megtiltották hanuka idejére. A kanadai zsidók szerint a járványügyi korlátozások esetén sem szabad hátrányosan megkülönböztetni a kisebbségeket – írja a zsido.com

A határozat szerint december végén négy napon keresztül megengedett lesz a közös ünneplés, legfeljebb tíz fő részvételével. Az indoklás szerint a családok azon vágyát vették figyelembe, hogy az ünnep alatt találkozhassanak szeretteikkel, a fertőzésveszély dacára. Az engedély megadásához feltehetőleg az a tény is hozzájárult, hogy a múlt hónapban tartott kanadai hálaadás napján a tilalom ellenére is összegyűltek az emberek, mely a fertőzések számának megugrását vonta maga után.

François Legault, a tartomány miniszterelnöke elmondta, hogy a december 24. és 27. közötti időszak előtt és után anélkül vonulhatnak karanténba az emberek, hogy az jelentős kiesést okozna a munkából és az iskolából. Hozzátette, hogy a könnyítéssel reményt szeretnének nyújtani a nehéz helyzettel küzdő kanadaiaknak. Már amennyiben keresztények, hiszen más vallások téli időszakra eső ünnepein továbbra is érvényben marad a tilalom.

“A karácsony és az ünnepek az év legkedvesebb időszakai. Ne felejtsük el, hogy a család képezi az életünk alapját” – mondta Legault.

A miniszterelnöktől megkérdezték, hogy nemes gondolatai az idén december 10. és 18. között ünnepelt hanukával kapcsolatban is érvényesek-e, mire közölte, hogy nem. Válasza éles ellenkezést váltott ki több zsidó csoport részéről.

“Legalult miniszterelnök nem veszi figyelembe számos québeci kisebbségi közösség igényeit, köztük a zsidó közösségét sem. Québec kormányának gondoskodnia kellene a kisebbségek szükségleteiről, így a zsidóságéról is és egyeztetni kellett volna velük a járványügyi korlátozások ideiglenes feloldása előtt. Nincs helye a kivételezésnek. A miniszterelnöknek minden québeci lakos miniszterelnökének kell lennie”

– jelentette ki Michael Mostyn, a kanadai B’nai Brith vezetője.

„Kifelé a parazita zsidókkal!” – egy kanadai politikus üzenete

A kanadai szélsőjobb egyik vezetője egy mezőről üzenve adta ki a jelszót: mindent meg kell tenni azért, hogy a zsidók eltűnjenek az észak-amerikai országból.

Reuben Poupko rabbi, az Izraeli és Zsidó Ügyek Québeci Irodájának társelnöke a következőt mondta: “Nagyra értékeljük a kormány azon törekvését, hogy egyensúlyt teremtsen a közegészségügy érdekei és a családok közös ünneplés utáni vágya között. Reméljük és elvárjuk, hogy a keresztény közösség számára megítélt engedményeket a többi québeci vallási közösség számára is kiterjesztik”.

A járványügyi szakemberek egyébként határozottan ellenezték a gyülekezési tilalom karácsonyi kiterjesztését, és a megbetegedések számának emelkedésére számítanak az ünnep után. Ezzel együtt örömmel nyugtázták, hogy a tervezett könnyítést még visszavonhatják, ha a fertőzési mutatók kedvezőtlenül alakulnak a következő hetekben.

A zsidó közösségben is vannak olyanok, akik semmilyen engedményt sem tartanak kívánatosnak. Lisa Grushcow, a Temple Emau-El – Beth-Sholom reformközösség vallási vezetője így nyilatkozott erről: “A járvány első hulláma során sajnos nagyon sok temetést végeztem. Nem szeretném, ha januárban ez megismétlődne a kormány döntése nyomán”.