Pompeo megtekintette a róla elnevezett izraeli bort

A borászatban való látogatásra útban a Golán-fennsík felé tartva került sor. Mint ismeretes, tavaly Donald Trump amerikai elnök kormánya elismerte az Izrael szuverenitását a Golán-fennsíkon, ezt a lépést Pompeo csütörtökön „történelmileg fontosnak és egyszerűen a valóság elismerésének” nevezte – számol be a Times of Israel.

Pompeo a Pszágot pincészetbe látogatott, az izraeli Pszágot település közelében, Júdea-Szamáriában – erősítette meg a Külügyminisztérium tisztviselője.

A borászat egyik borát Pompeóról nevezték el, hálájuk jeléül a tavalyi bejelentés miatt.

Pompeo az oda vezető úton megállt Qasr el-Yahudnál, amelyet Jézus keresztelésének helyszíneként tisztelnek a Jordán-völgyében, mondta el az amerikai tisztviselő.

Szerdán, miután Pompeo tervezett látogatásáról a média beszámolt, palesztinok tucatjai tüntettek a pincészet közelében, néhányan pedig kövekkel dobálták a pincészetnek helyet adó ipari zóna bejáratát őrző katonákat. A szélsőbaloldali Peace Now mozgalom csütörtökön a pincészet előtt tiltakozott.

A közösségi médiában megosztott videó azt mutatta, hogy Pompeo egy izraeli katonai helikopterrel érkezik.

„Áldás itt lenni Júdea-Szamáriában” –

írta Pompeo a Pszagot borászat vendégkönyvébe, Ciszjordánia területének héber neveit használva.

„Lehet, hogy nem én leszek az utolsó amerikai politikus, aki meglátogatta ezt a gyönyörű földet”

– írta.

A látogatás utáni nyilatkozatában Pompeo azt mondta, hogy az Egyesült Államok Izraelből érkezőnek fogja jelölni a zsidó telepekről érkező exportot.

„Minden olyan termelőnek azon területeken, ahol Izrael gyakorolja a jogot és felügyeletet, az Egyesült Államokba történő exportáláskor »Származási ország: Izrael«,»Izraeli termék« vagy »Made in Israel« felirattal kell ellátni áruját”

– mondta Pompeo.

Szerinte az új irányelvek „különösen” a C területre, Ciszjordánia azon részére vonatkoznak, ahol Izrael teljes polgári és katonai ellenőrzést tart fenn, és ahol a telepes lakosság nagy része él.

Egy bor a külügyminiszter nevével

Pompeo tavalyi bejelentését, miszerint a Trump-adminisztráció többé nem fogja törvénytelennek tekinteni az izraeli településeket, a Pszágot borászat is üdvözölte, amely azért küzdött, hogy palackjain az „Izrael” címke maradhasson, és nem az „izraeli telepek” kifejezés, amelyet több EU-s bíróság is előír.

A Pszágot pincészet egy palack bort nevezett el Pompeo-ról, hogy megköszönje a februári lépést és elismerte „a zsidó önrendelkezési jogot történelmi hazánkban”.

Pompeo korábban, csütörtökön újabb, erőteljesen Izrael-barát politikát hirdetett meg, kijelentve, hogy Washington mostantól “antiszemitának” nevezi ki a BDS-mozgalmat, mely Izrael gazdasági meggyengítését akarja elérni.

„Azonnal lépéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy azonosítsuk azokat a szervezeteket, amelyek kapcsolatban vannak a BDS-mozgalommal és visszavonjuk az Egyesült Államok kormányának támogatását az ilyen csoportok számára”

– mondta Pompeo Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.

A csütörtök reggeli sajtótájékoztatót követően Pompeo bejárta a Kelet-Jeruzsálemben található Dávid városának régészeti lelőhelyét, közvetlenül az óváros falai előtt, a látogatás képeit hivatalos Twitter-hírcsatornáján is megosztotta.

Pompeo – aki Trumphoz hasonlóan nem volt hajlandó elismerni Joe Biden győzelmét – valószínűleg utolsó európai és közel-keleti útját tölti.

A korábbiakhoz hasonlóan nem találkozott palesztin vezetőkkel, akik határozottan elutasították Trump álláspontját az évtizedek óta tartó konfliktus kapcsán, beleértve Washington Jeruzsálem izraeli fővárosként való elismerését.

Amerika antiszemita szervezetnek nyilvánítja a BDS mozgalmat

Az amerikai külügyminiszter a BDS mozgalmat a rákhoz hasonlította.