A lecsúszó középosztályt, annak problémáit úgy tűnik, a demokraták nem is értik, nemhogy bármit is ígérnének nekik — és, amíg ez így marad, addig itt nem is terem nekik sok babér. Krémer Balázs szociológus elemzése.
Hosszú napok türelmetlensége és szorongása után én is örömmel és reményekkel telve konstatáltam, hogy Trump mehet a levesbe, Biden az új elnök. Hogy talán ez után a mocsok év után valami jobb jöhet jövőre. Ám, miközben szorítottam Georgia-ért és Pennsylvania-ért , aközben néztem a CNN választási adatait, amelyek Biden győzelmén túl nem is annyira szemet gyönyörködtetőek.
Egyrészt, Trump nem is bukott akkorát, nem lett földindulás, annyi szavazatot kapott, amelynél többet az amerikai választások történetében egyetlen egy ember egyszer kapott csak: Biden, most. Másrészt
a szenátusi és kongresszusi eredmények sem rózsásak Biden számára, a szenátus nem biztos, hogy meglesz, a kongresszus lehet, hogy igen – de több helyet is veszítettek a demokraták.
Ritka és nagy teljesítmény Bidentől, hogy egy második ciklusára pályázó regnáló elnököt vert meg, és innen nézvést Trump teljesítménye nem is annyira értékelendő. Onnan nézvést viszont igen, hogy a verseny sokkal szorosabb lett, mint ahogyan azt a közvéleménykutatók előrejelezték. Voltak államok, amelyeket billegőnek mértek Biden kevéssel jobb kilátásaival, azután meg Trump 8%-kal (!) vitte Iowát és Ohiot, 6-tal Texast, 4-gyel Floridát.
Mondhatnánk, hogy ezekben az államokban valamit elmértek, nem úgy működött a minta, másképp osztották ki a telefonszámokat, mint máshol, ahol jobban sikeredett az eredményt belőni. Node, az már végképp nem oké, hogy az országosan előre jelzett 10%-os Biden-előnyből a végére alig maradt 3-nál több. Itt valami gáz van a dologban, ez több, mint ami szimplán mérési hiba lehetne.
Ha az adatokat részletesebben, pl. az egyes államok szintjén megnézzük… nos:
Többen felhívták rá a figyelmet, hogy az igazi törésvonal nem is az államok között van, hanem a nagyvárosok és a vidék között. Akárki nyerte is az adott államot, a nagyvárosok mindig kékek lettek a térképen, a nagyváros nélküli vidék meg mindig piros – és a demokraták ott vitték az államot, ahol többen laknak a nagyvárosban; a republikánusok meg, ha többen vidéken.
Nem ismerem túl jól az amerikai demográfiai adatokat, így lehet, hogy ez eleve „benne volt” az előrejelzésekben, amiatt, hogy a Trump-szavazó vidékiek idősebbek, fehérebbek, tanulatlanabbak, mint a Biden-szavazó nagyvárosiak. Ez lehet konzisztens statisztikai összefüggés – de semmiképpen nem magyarázat. És, noha nem tudom, inkább sejteni vélem, hogy az igazi nagy tanulságok a lehetséges magyarázatokban laknak.
1. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb társadalmi szakadásai nem „lent” történtek, nem a szegények szakadtak le, hanem a (felső)közép szakadt le jelentősen a felsőbb rétegektől. Nemcsak jövedelemben és vagyonban, hanem önbizalomban, önbecsülésben, hogy elveszítették jelentőségüket, valamint minden kilátásukat arra, hogy valaha visszakapaszkodhassanak. Úgy tűnik, ez a leszakadó középréteg nagyobb arányban van ott a mezőgazdasági vidéken, mint a globális kapcsolatokkal átszőtt, dinamikusabb, prosperálóbb szolgáltatási ágakban foglalkoztató nagyvárosokban.
Ezt a lecsúszó közepet, ennek problémáit úgy tűnik, a demokraták nem is értik, nemhogy bármit is ígérnének nekik – és, amíg ez így marad, addig itt nem is terem nekik sok babér.
Trumpról már az előző választáskor is több interjúban elmondták, hogy bár mindenféle hülyeségeket beszél – de érti ennek a népnek a gondjait, és ha hülyeségekkel is, de akar e gondokra reagálni. Úgy tűnik, ebben semmi sem változott azóta.
2. A demokrata győzelem lehet, hogy kizárólag annak köszönhető, hogy a sűrűn lakott nagyvárosokban jobban arat a COVID, és a nagyvárosi lakosok jobban zokon vették Trumptól ezzel kapcsolatos felelőtlen kijelentéseit.
3. Lehet, hogy nem, vagy nem csak a gazdasági okok számítanak, hanem kulturális és életforma faktorok is. Nincs ebben semmi újdonság: a multietnikus és multikulturális, fiatalabb, tanultabb nagyvárosi nép rühelli a konzervatív doktrinerségeket, és fontos számára egyéni preferenciáinak szabad követése – míg a vidék népe inkább vevő a konzervatív értékekre, illetve a tekintélyelvűségre, hagyománykövetésre.
4. Valószínűleg ennél fontosabb tényező az, hogy a kétségbeesetten, reménytelenül és masszívan csúszó középosztály jobban vevő a populizmusra, mint a mobilabb, dinamikusabb, képzettebb, az egyéni boldogulásában jobban hívő népesség. A lecsúszó középnek egyre kevesebb oka van a saját eredményeire büszkének lennie, a saját életével elégedettnek lennie – nekik marad az a büszkeség, hogy ők fehérek, keresztények, heterok, és „rendes kisemberek”.
Ha nekik semmi értelmeset nem mondanak a racionális politikacsinálás emberei – akkor ők boldogan vevők a populizmusra, arra, ha valaki meghallgatja és megérti őket, ha valaki bármi biztatót mond nekik, még akkor is, ha ők is tudják, hogy az hülyeség.
5. Ez lehet a magyarázat arra is, hogy miért csődölt be ismét a közvéleménykutatás, és ezen keresztül miért is kompromittálja a tudományt, vagy legalábbis a társadalomtudományokat.
Azt hiszem, a közvéleménykutatások alapvető és paradigmatikus tévedése az, hogy a politikához való viszonyt, így a választási magatartást alapvetően, hacsak nem kizárólagosan racionálisnak, racionális döntésnek képzeli és méri. Egyszerűen nem tud mit kezdeni a nem-racionális, érzelmi, zsigeri, indulati és gyűlöleti indítékokkal, és nem is tudja jól mérni az ezen motívumokból táplálkozó döntéseket. De még azt sem, hogy kik mennyire racionális, és mennyire zsigeri alapon döntenek, vagy fognak szavazni.
Nem politikai, pláne nem csalási szándékkal becsülik fölül rendszeresen a demokrata szavazókat, hanem saját mérési eszközeikkel jól befogják a racionális mérlegeléseket, és nem jól, vagy egyáltalán nem mindazt, ami nem racionális választás.
Nem lenne nagy baj ez akkor, ha mindez csupán a közvélemény-kutatások torzulását okozná. Az a nagy baj, hogy ez a látásmód a józan észre aspiráló politikacsinálókat és tanácsadóikat is vakká és tehetetlenné teszi a a manipulatív, érzelmi és indulati eszközökkel harcoló populistákkal szemben. Hogy észre sem veszik a zsigeri manipuláció veszélyeit, nemhogy eredményesen lépnének fel azok semlegesítéséért, a választóknak a manipulatív populizmusokkal szembeni immunizálásáért.
Mindez azért nagy baj, mert könnyen megeshet, hogy Biden győzelme nem történeti fordulat, nem a korábbi gondok megoldása felé vezető nyitány – hanem szimplán: mázli. Ne legyen igazam.
A szerző szociológus, szociálpolitikus.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.