Számos alaptalan állítást és téves érvelést lehetne kiemelni Heisler Andrással a válasz.hu-n múlt pénteken megjelent interjúból, egy nem mellékes mozzanat azonban sok mindent megmagyaráz a szervezetet vezetőjét övező, mostanában széles nyilvánosságot kapó botránysorozat lehetséges okairól.
A következő párbeszéd zajlott le ugyanis az interjút készítő Stumpf András és a Mazsihisz elnöke között:
Stumpf: Egyáltalán: Isten a fontos, vagy a hagyomány, a közösség? Mintha ebben lenne eltérés mondjuk a kereszténységhez képest.
Heisler: Hogy ki mennyire hisz Istenben, azt csak ő maga tudja. Az belül van.
Stumpf: Ön hisz?
Heisler: Van, amikor a gondviselés annyira közel jön, hogy nem lehet nem hinni benne.
Stumpf: Volt ilyen nagy pillanata?
Heisler: Volt. A napra is emlékszem. 1986. október 23. péntek este. Hazamegyek, az asszony fogad és közli: az egész óvoda tetves. Tetűirtót kellett szerezni gyorsan, lementem hát az ügyeleti gyógyszertárba. Kisgyermekes szülőként ismertem a helyet a Margit körúton, mégis a sötétben elsétáltam mellette. Már a Dunánál jártam, amikor fölocsúdtam és visszafordultam. Csak néhány méterre lehettem a bejárattól, amikor egy Zsiguli durr, belecsapódott a gyógyszertár vasajtajába. Oda, ahol éppen állnom kellett volna. Remegtem. Ha nem haladok túl, akkor ma tolókocsiban készíthetné velem az interjút. Valaki megóvott ettől. Istenhit? Nem tudom, engem mindenesetre megerősített, viszont a neológ közösségnek tényleg nem sajátja, hogy kifelé mutogassa azt.
Én nem állítom, hogy egy hitközségi elnöknek Istenhívőnek kellene lennie, bár a „hitközség” szó első fele akár ezt is indikálhatná. Azonban különösen abszurdnak tartom azt a tényt, hogy a magyarországi zsidóság legnagyobb szervezetének elnöke arra a kérdésre, hogy hisz-e Istenben, egy 34 évvel ezelőtti esetet képes mindösszesen említeni, amikor egy pillanatra megborzongott és elgondolkodott, talán valaki irányítja az ő sorsát is. Azon a különleges péntek estén a tetűirtóért botorkáló későbbi hitközségi elnök szerencsésen megúszott egy balesetet, és egy pillanatra, életében először megérintette a spiritualitás.
Csak sajnálni tudom Heislert, hogy hidegen hagyta a megannyi kol nidré, szédereste, szombatfogadás, bár micvó és sófárfújás, melyben gyerekkora óta része volt, és nem találta meg Istent a zsinagóga szegleteiben, az imakönyvek elnyűtt lapjain, de még a pészáchi maceszgombóclevesben sem.
Ezt tudva már nem kell csodálkozni azon, hogy Heisler nem érti, mi történik körülötte, miért távoznak egymás után a neológ rabbik a szövetségtől, miért éri számos kritika vezetését és miért köthető elnökségéhez oly sok korrupciós botrány.
Stumpf meglepődése Heisler válaszára nagyon is érthető, hiszen ő jól tudja azt, amit Heisler András a mai napig nem akar megérteni: az általa vezetett hitközség egy egyház.
