A demokrata házelnök már elnöknek látja Joe Bident

Bízik abban, hogy Joe Bidennek „erős mandátuma” lesz — jelentette ki Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke. 

A házelnök úgy vélekedett, hogy a demokrata elnökjelölt nyeri meg a kedden tartott elnökválasztást, és azért nyerte el a választók bizalmát, mert képes arra, hogy összefogja az embereket.

„Joe Biden mögött erős képviselőházi többség áll majd” — mondta Pelosi.

A szövetségi törvényhozás alsóházában (a képviselőházban) az eddigi eredmények alapján a demokraták megőrizték többségüket, bár ez kisebb arányú, mint a választások előtti. A The Washington Post csütörtöki értesülései szerint egyébként emiatt a Demokrata Párton belül támadások érik Pelosit.

Nancy Pelosi házelnök maradna. Fotó: MTI/EPA/Pool/J. Scott Applewhite

Nancy Pelosi nem reagált az újságírók azon felvetéseire, amelyek az elnökválasztás szoros eredményeit és a demokraták képviselőházi többségének apadását firtatták. Csak annyit mondott, hogy egyes választási körzetekben „lehetetlen volt győzni” a republikánus jelölttel szemben.

„Nem nyertünk meg minden képviselőházi csatát, de megnyertük a háborút” — fogalmazott a házelnök.

Véleménye szerint Joe Biden és a kongresszus demokrata párti politikusai a jövő esztendőben „nagy dolgokat visznek majd véghez”.

Pelosi hangsúlyozta a koronavírus-járvány miatti újabb gazdaságélénkítő csomagterv fontosságát, és azt hangoztatta: „azt akarjuk, hogy a republikánusok visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz”.

Azt viszont nem részletezte, hogy a demokraták hajlandóak-e kompromisszumokra.

A 80 éves Pelosi a héten már jelezte, hogy továbbra is házelnök akar lenni, legalább két évig tartó időszakra.

A CNN televízió pénteki információi szerint Donald Trump a hozzá közel álló munkatársaival már közölte, hogy nem áll készen a választási vereség elismerésére.

Több amerikai sajtóorgánum szerint eldőlt, hogy Biden nyert

A republikánusok viszont kikérik maguknak, hogy például a CNN hírtelevízió és a Washington Post is „a győzelem küszöbén” látja a demokrata elnökjelöltet.