Trump varázslatosan elpárolgó előnyén méltatlankodik

Az elnök szerint „nagyon furcsa,” hogy minden fontos államban hirtelen tömegével tűntek fel a demokrata szavazatok.

Ahogy a Neokohn is beszámolt róla, eddig nincs eredmény a tegnapi (magyar idő szerint ma reggel lezárult) amerikai elnökválasztáson. Több helyen az éjszakára abbahagyták a szavazatok számlálását, és csak másnap reggel folytatták a munkát.

Az amerikai elnök már éjszaka győzelmet hirdetett, hogy „csalás történt” de „ami őt illeti, nyert.”

Trump szerint győzött, de csalástól tart

Bár az amerikai elnökválasztáson még nincs egyértelműen megállapítható eredmény, az amerikai elnök már csalástól tart.

Cikkünk megjelenésének időpontjában (szerda du. 5 óra) több billegő állam, köztük Michigan és Wisconsin is, ha hajszálnyira is, de átfordult Biden javára, miután a számlálás végére maradt levélszavazatok közel 80%-a demokrata voksnak bizonyult. A szoros eredmények miatt várhatóan perelni fognak a republikánusok.

„Tegnap éjjel több demokraták által kormányzott kulcsállamban egyértelműen vezettem. Aztán egymás után varázslatosan eltűnt a fölényem, miután meglepetés szavazattömegeket kezdtek számolni. NAGYON FURCSA, és a felmérések is teljesen és történelmi módon tévedtek!”

— írta az elnök

https://twitter.com/realDonaldTrump/status/1324004491612618752

A Twitter szinte azonnal megjelölte az üzenetet:

Az ebben a Tweetben megosztott tartalom vitatott, és előfordulhat, hogy félrevezető a választásokkal, vagy egyéb polgári eljárásokkal kapcsolatban.”

Az elmúlt hónapokban Trump tweetjeinek megbélyegzése a közösségi oldal szokásává vált.

Cikkünk megjelenésének időpontjában nem tudni, ki nyerte meg a 2020-as amerikai elnökválasztást.

Trumpnak sikerült megszereznie Floridát, de továbbra is szoros a verseny több kulcsfontosságú államban, köztük Pennsylvaniában, Michiganben, Wisconsinban, Georgiában, Észak-Karolinában és Nevadában. A szóban forgó államok súlya az elektori kollégiumban: Pennsylvania – húsz szavazat, Michigan – tizenhat szavazat, Georgia – tizenhat szavazat, Észak-Karolina – tizenöt szavazat, Wisconsin – tíz szavazat és Nevada – hat szavazat.

A jelenlegi eredmények szerint a republikánusoknak sikerült megtartaniuk a szenátust, és csökkentették hátrányukat a képviselőházban, holott felmérések azt jelezték előre, hogy teljesen a demokraták ellenőrzése alá kerül az alsóház.

Az elnök azt pedzegette, hogy „jelentős csalások” történnek a szavazatszámlálások során, ami szerinte nagyon „kínos” és „csalódást keltő”, és készen áll a legfelsőbb bírósághoz fordulni ezek miatt. Az amerikai választási törvény lehetőséget biztosít a szavazatok újraszámlálásának kérvényezésére, ha a végeredmény alapján kevesebb mint egy százalékos a különbség a két jelölt között.

Amerika választott, csak még nem tudjuk, kit

A legtöbben kizárólag Trump miatt mentek el szavazni: ki azért, mert gyűlöli, ki azért, mert támogatja. Hajdú Tímea elemzése.