Mohammed Moussaoui, a legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM elnöke kedden megerősítette, hogy támogatja a szólásszabadságot, ugyanakkor a Mohamed prófétáról készült karikatúrák használatának szabályozását javasolta, egyebek mellett az oktatásban.
„Szabályozni kellene azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szólásszabadság tanítása céljából az oktatási intézményekben bemutatják a Mohamed-karikatúrákat”
— olvasható a CFCM kedden közzétett közleményében.
A CFCM elnöke a France Info hírrádióban kedden úgy vélte, hogy
„nem jó megoldás” a Mohamed-karikatúrákat pedagógiai eszközként használni a szólásszabadság elmagyarázásához gyerekeknek. Szerinte „ehhez vannak más eszközök is”.
Néhány órával később Mohammed Moussaoui az RMC rádióban leszögezte, hogy nem a karikatúrák betiltását szeretné, hanem olyan szabályozást, amely figyelembe veszi, milyen körülmények között lehet a közzététel vagy a megmutatás jogát gyakorolni.
Október 16-án egy csecsen iszlamista Párizs közelében azért ölt meg és fejezett le egy tanárt, mert az a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. A meggyilkolt Samuel Paty búcsúztatóján Emmanuel Macron államfő azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.
A meggyilkolt tanár búcsúztatásának napján több vidéki városban, így a déli Toulouse-ban vagy Montpellier-ben
állami épületek falaira vetítették ki a Charlie Hebdo szatirikus hetilapból ismert Mohamed-karikatúrákat.
A CFCM elnöke elmondta:
megérti, hogy ezeket a vetítéseket egyes muzulmánok provokációként élték meg. „Nem szabad szándékosan megsérteni az érzelmeket”
— vélte a vallási szervezet vezetője.
Előző nap Mohammed Moussaoui kijelentette, hogy Franciaországban nem üldözik a muzulmánokat, és ezért arra szólította fel a híveket, hogy védjék meg hazájuk érdekeit a francia termékek bojkottjának kampányaival szemben, amelyek muzulmán országban indultak.
A muzulmán világban indult tüntetések élére elsőként Recep Tayyip Erdogan török elnök állt, aki korábban azt mondta, Emmanuel Macronnak ki kéne vizsgáltatnia az elmeállapotát, majd a francia termékek bojkottjára szólított fel, de tüntetéseket jelentettek Irakból, Pakisztánból és a Gázai övezetből, míg Bangladesben az ország egyik legnagyobb iszlamista pártjának számító Iszlami Andolan Banglades (IAB) szervezett tüntetést a karikatúrák ellen kedden, a dakkai rendőrség közlése szerint csaknem 40 ezren vonultak az utcára, a tüntetők Macront sátánizmussal vádolták.
Franck Riester francia külkereskedelmi államtitkár ugyanakkor jelezte, hogy a bojkott egyelőre korlátozott.
„Egyelőre a bojkott nagyon behatárolható, és csak néhány élelmiszeripari terméket érint, de nagyon korlátozottan, szerencsére”
— fogalmazott az államtitkár a Le Figaro című napilap honlapjának.
Hozzátette: „Természetesen követjük, mi történik. Létrehoztam a külügyminisztériumban egy irodát, amely országról országra követi az eseményeket a diplomáciai hálózatunkkal, a vállalatokkal és a különböző vállalati szövetségekkel együtt”.
„Törökországnak nagyobb szüksége van Európára és Franciaországra, mint fordítva”
— szögezte le az államtitkár.
„Ugyanakkor a jövőben is szeretnénk számos gazdasági kapcsolatot fenntartani Törökországgal, amennyiben Törökország álláspontot változtat Franciaországgal és Európával szemben”
— mondta Franck Riester, aki szerint „botrányos” a török elnök részéről az a kijelentés, miszerint „a muszlimok ahhoz hasonló lincskampánynak vannak kitéve, mint voltak az európai zsidók a második világháború előtt”.
A csecsen elnök Macront vádolja
Emmanuel Macron francia elnök terrorizmust szít azzal, hogy a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat a szólásszabadság által igazolja
— írta Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője kedden Instagram-oldalán.
Kadirov azt követően nyilatkozott az ügyben, hogy Franciaország figyelmeztetést adott ki a muszlim országokba, illetve muszlim többségű térségekbe látogató, valamint ott élő állampolgárai számára a karikatúrák nyomán felborzolt kedélyek miatt.
Kadirov egyben igyekezett kicsinyíteni annak tényét, hogy a merénylő Csecsenföldről származott.
Mint írta, a támadó Franciaországban nőtt fel.
A csecsen vezető hangsúlyozta, hogy Macron téved, amikor a szólászabadság megnyilvánulásaként állítja be ezeket a gúnyrajzokat.
„A terrorizmusba kényszeríted, illetve afelé tolod az embereket, nem hagyva más választást nekik, megteremtve a szélsőségesség növekedésének feltételeit a fiatalok fejében. Bátran hívhatod magad a terrorizmus vezetőjének és ihletőjének országodban”
— fogalmazott Kadirov.
Macron hivatala egyelőre nem reagált ezekre a kijelentésekre. A francia elnök korábban csendes hősnek nevezte Patyt, és megfogadta, hogy harcolni fog országában az iszlám szeparatizmus ellen.





Az európai keresztények és ateisták is megtudják, hogy az islam nem csak vallas, hanen ÉLETforma IS…
Firkasz a kezedet kene leszogezi a klaviaturahoz …….Buzulmanokkal nincs mit targyalni ,atomot nekik es aproblema letudva .