New York állam kormányzója a támogatások elvételével fenyegeti a jesivákat

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szerdai tájékoztatóján bejelentette, hogy szándékában áll visszatartani bármilyen jesiva vagy állami iskola finanszírozását, amely az elrendelt bezárások ellenére is nyitva marad. Azt is elmondta, hogy az állam befagyasztja azon helyi kormányzatok támogatását, amelyek nem hajtják végre az egészségügyi irányelveket a koronavírus gócpontjaiban működő iskolák bezárásával.

A kormányzó elmondta, hogy levelet küld az úgynevezett vörös zónákba eső területek valamennyi iskolájába, hogy a tudomásukra hozza, be kell zárniuk. A kormányzó azzal fenyegetett, hogy az iskolák elveszítik finanszírozásukat, ha megszegik a rendeletet és továbbra is nyitva maradnak – számol be a The Jewish Press.

„A jesivák jelentős összegű támogatást kapnak” – mondta Cuomo. „Ha megsértik az egészségügyi rendeletet, nem kapnak támogatást. Elég könnyű tudomást szerezni arról, ha ezek az iskolák tovább működnek majd” – tette hozzá. A kormányzó külön megemlítette a New York, Orange megye és Rockland megye vezetését, Ramapo városát és a mellette található Spring Valley települést.

A fenti területek közül sokban nagyszámú zsidó lakosság él, és Cuomo azt állította, hogy politikai megfontolások miatt történt jogsértés.

„A végrehajtás a helyi kormányzatok részéről nagyon egyenetlen, különösen, ha politikailag érzékeny területekről van szó” – mondta.

„Ilyesmibe futunk bele sok ultra-ortodox közösség esetében, akik politikailag nagyon erősek, ne áltassuk magunkat… Nem tudom, hogyan lehetne másként kikényszeríteni, amit tenniük kell. Remélhetőleg ez majd motiválja őket. Mert bármi más, amit tettem, eddig nem hozott eredményt”

– mondta.

New York-iak a Nekohnnak: nem igaz, hogy a vallásos zsidók felelőtlenek

Érzéketlenséggel és elfogultsággal vádolják amerikai zsidók Andrew Cuomo kormányzót, aki szerintük alkotmányellenesen korlátozza jogaikat.

Azokat az iskolákat, melyekről már megállapították, hogy megsértették a bezárási parancsot, „kötelező bezárási” végzéssel kell ellátni, amely magában foglalja az állami finanszírozásuk elvesztésére vonatkozó értesítést is – jelentette az ABC7 hírcsatorna. A kormányzó szerint az állam továbbra is visszatartja a finanszírozást azoktól az iskoláktól, amelyek jogsértést követtek el, „amíg az ügyet az állam megelégedésére meg nem oldják”.

Cuomo a The Hill című lapnak elmondta, úgy véli, hogy a vírus számos országban, köztük az Egyesült Államokban, legalább a következő évben, ám valószínűleg a következő 18 hónapban is tovább tombol majd, egészen addig, amíg hatékony oltás nem áll majd a rendelkezésre.

„Kis méretű klasztereket azonosítottunk az államban, kis földrajzi területeket, talán két vagy három négyzetmérföld nagyságúakat” – jelentette ki, hozzátéve, hogy New Yorkban a legutóbbi időben az ortodox zsidók terjesztik a vírust.

„Most éppen a New York-i ortodox zsidó közösségben van a probléma, ahol vallási gyakorlataik stb. miatt tapasztaljuk a terjedést”

– mondta Cuomo. „De látjuk, tudjuk, megértjük, mert lényegesen többet tesztelünk, mint bárki más, és azután meg kell támadnod őket” – tette hozzá.

„De ilyen lesz a jövő év, és ezek azok a leckék, amelyeket meg kell tanultunk az elmúlt hét hónap tapasztalataiból” – fogalmazott Andrew Coumo, New York állam kormányzója.

„Jewish lives matter”: polgári engedetlenséggel tiltakoznak a zsidók Brooklynban

A lezárások miatt dühösek az ortodox zsidók és Cuomo miatt is felháborodtak, aki szerintük úgy csinál, mintha egyedül a zsidók lennének felelősek a vírus terjedéséért.