Világszerte reagáltak arra a hírre, hogy Donald Trump és felesége koronavírusos lett

Az Egyesült Államok szövetségesei mielőbbi gyógyulást kívánnak az elnöknek és feleségének, de az arab és az ázsiai híradásokból nem hiányozhatott némi gúnyolódás.

Az amerikai és az ázsiai tőzsdéken is éreztette hatását Donald Trump bejelentése, miszerint feleségének és neki is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Sőt, ahogy az ilyenkor lenni szokott, még az olaj ára is csökkent.

„Legalább végre volt egy pozitív Twitter-üzenete”

— szellemeskedett egy ázsiai hírmagyarázó, akit a Haarezt izraeli lap összeállításában idéz.

A pandémiát előidéző kórokozót sokszor csak „kínai vírusnak” nevező amerikai elnök megbetegedésének hírét felemásan fogadta a világ közvéleménye.

A legtöbb szövetséges ország vezetője igyekezett mielőbbi gyógyulást kívánva támogatásáról biztosítani az elnöki párt.

Így volt ezzel a teljes izraeli politikai vezetés is. Az államelnök, Reuven Rivlin, a miniszterelnök, Benjámin Netanjahu és az egészségügyi miniszter, Juli Edelstein is gyors és teljes felépülést kívánt. Netanjahu „milliónyi izraeli állampolgár nevében” tette ezt. Sőt fia, Jair is imádságait küldte Washingtonba.

Yair Netanyahu on Twitter: „Sending my prayers for a speedy recovery to President Trump and First Lady Melania!!! ❤️🇺🇸 pic.twitter.com/8dzOgphpbT / Twitter”

Sending my prayers for a speedy recovery to President Trump and First Lady Melania!!! ❤️🇺🇸 pic.twitter.com/8dzOgphpbT

Trump riválisa, a Demokrata Párt elnökjelöltje, Joe Biden hasonló módon az imádságaival együtt küldte jókívánságait. Mint írta, „továbbra is imádkozunk az amerikai elnök és családja egészségéért és biztonságáért”.

Narendra Modi, India miniszterelnöke is a legjobbakat kívánva biztosította együttérzéséről a Trump-házaspárt, az elnököt barátjaként megszólítva. Mint ismert, amióta ismét republikánus elnök vezeti Amerikát, a Kínától történő távolodással párhuzamosan India lett az egyik legerősebb globális szövetségese Washingtonnak.

„Csakis egy lélek nélküli idióta lehet az, aki örül annak, ha egy férfi vagy egy nő megbetegszik”

— fogalmazott az olasz jobboldal vezére, Matteo Salvini öleléseit küldve Washingtonba üzenetében, amelyben kiállt az amerikai elnök mellett.

Az orosz elnök, Vladimir Putin telegram üzenetet küldött Trumpnak, amelyben azt írta, hogy „biztos abban, hogy a benne rejlő vitalitás, akárcsak a jó szellemisége és optimizmusa segíteni fogják a veszélyes vírussal szembeni erőpróbáját”. Angela Merkel, német kancellár sajtótitkárán keresztül tolmácsolta jókívánságait az amerikai elnöknek.

Boris Johnson, akit tavasszal napokig kezeltek egy londoni kórház intenzív osztályán koronavírus-fertőzéssel, ugyancsak szolidáris az amerikai elnökkel. A brit kormányfő gyors és hatékony felépülést kíván Trumpéknak.

Egy másik politikai szövetséges, az ausztrál konzervatív nemzeti párt képviselőjeként David Littleproud agrárminiszter arról beszélt: ez az eset is mutatja, hogy

„a pandémia mindenkit elérhet, még az Egyyesült Államok elnökét is (…) vagyis egyikünk sem rendelkezik biztos immunitással a járvány ellen”

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára, akárcsak Törökország elnöke is csatlakozott azokhoz, akik mielőbbi teljeskörű felépülést kívántak az amerikai elnöknek. Erdogan egyenesen úgy fogalmazott, hogy „őszintén reméli, hogy probléma nélkül és minél előbb” visszanyerheti egészségét Trump.

Kínában a kormány közel egy nappal a hír után reagált, és azt közölték, hogy bíznak Trump mielőbbi meggyógyulásában. Az állam hivatalos hírügynöksége, a Xinhua bejelentését a legtöbb hírcsatorna átvette. Az ugyancsak állami felügyelet alatt működő nagy példányszámú napilap, a Global Times egyik szerkesztője angol nyelven közölte álláspontját.

Eszerint az elnöki házaspár most „megfizette az árát annak, hogy korábban milyen könnyedén kezelték a koronavírus-veszélyt”.

Trumpék pozitív tesztje mindeközben egycsapásra a legnépszerűbb téma lett az egyik leglátogatottabb kínai közösségi médiafelületen. A kommentelők többsége kritikus és gúnyos hangvételt használt. 

Nem nagy meglepetés, hogy hasonló nézeteket váltott ki a hír az arab világ bizonyos országaiban is. A Haaretz kiemeli, hogy a legtöbb arab nyelvű hírcsatorna hosszú órákon keresztül sugározta az elnöki pár megbetegedéséről szóló hírt.

A „folytatódó bizonytalanság állapotáról” diskuráltak négy szakértővel az Al Jazeera arab hírtelevízióban, ahol természetesen azt járták körül, hogy milyen formában érintheti a hír a november eleji elnökválasztást, és hogy Trump vajon miképp lesz alkalmas arra, hogy karanténból folytassa kampányfinisét.

Iránban is „breaking news” volt a bejelentés. Ott a szerkesztők sajátságos stílusban egy hatalmas koronavírust ábrázoló háttérrel ábrázolták az amerikai elnököt, mintegy gúnyosan sugallva, hogy a betegség fogságba ejtette Teherán egyik legfőbb politikai ellenfelét.

Pozitív lett Donald Trump koronavírus-tesztje

Az elnök mikroblogján jelentette be, hogy ő és a first lady is megfertőződött a koronavírussal.