Bedőlt anyagilag, de megmentik a detroiti zsidó központot

Részben a pandémia miatt lehúzza a rolót Detroit egyik fontos zsidó közösségi háza abban a formában, ahogy eddig működött. Nemcsak, hogy eleve túlméretezett volt, de ráadásul az utóbbi években alig látogatták.

Az elmúlt 10 évben a közösség tagjainak fele elszokott attól, hogy részt vegyen a programokon. Nem tudták a fiatalabb generációkat sem bevonni, ráadásul az elmúlt hónapokban a világjárvány is alaposan kikezdte a fenntarthatóságát a Detroithoz tartozó West Bloomfield zsidó közösségi házának (JCC) — írja az israelnationalnews.com hírportál.

A fiatalok manapság már nem az alapján választják ki, hogy hol akarnak dolgozni, hogy vannak-e ott más zsidók is 

— fogalmazott Brian Siegel, a közöség igazgatója, aki szerint a bezárás napokban elfogadott ötlete egy „történelmi döntés”, amely bár „szívszaggató”, de a JCC jövőjének szempontjából kritikus és mégis optimista határozat.

Alighanem túlszabták magukat Detroitban

A komplexum ugyanis jóval nagyobb területen működött az elmúlt években, mintsem az a változó igényeknek megfelelt volna. Egy óriási sport- és szabadidős klub is része volt a JCC-nek, de mivel az is többnyire kihasználatlan volt, az így  felgyülemlett költségek miatt a továbbiakban ilyen formában nem tudták volna működtetni a házat.

Megoldásként abban maradtak, hogy a komplexumot birtokló nemzeti zsidó szervezet (United Jewish Foundation) elbontatja a rekreációs részleget, és ezzel az ingatlan alapterülete mintegy felére csökken, de talán nagyobb kihasználtsággal fog tudni majd működni.

És bár így is több munkatársunktól kell megválnunk, a funkcióját tekintve a JCC egy jóval élénkebb, gazdaságilag racionálisabb szervezetté alakulhat át

— tette hozzá a vezető. Arról, hogy milyen nehézségek elé állíották a gazdasági és egészségügyi kihívások a budapesti JCC-t, arról az új és a leköszönő igazgatókkal is beszélgettünk az elmúlt hetekben.

Fritz Zsuzsa: Lehet, hogy a zsidóknak kellene egy nagy csoportterápia

Szarvast nem akarja bécsi habos kávéra cserélni a Bálint Ház 15 év után leköszönő igazgatója, aki később akár arról is elgondolkodna, induljon-e a Mazsihisz elnökségért.