Továbbra sem csitulnak a kedélyek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerület körül, ahol az ellenzéki összefogás jegyében az a jobbikos Bíró László indul, akit bő egy hónappal ezelőtt antiszemita megjegyzései miatt támadtak — írja az atv.hu. A politikus most az ATV Start című műsorában nyilatkozott.
Mint arról a napokban a Neokohn is beszámolt, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, és Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke is úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy Bíró Lászlónak nincs helye a törvényhozásban. Mint ismert, a politikus korábban antiszemita kijelentéseket tett.
A szerencsi országgyűlési képviselőjelölt most az ATV Start című műsorában nyilatkozott.
“Én megtettem önmagamtól ezt a bocsánatkérést” — üzente Bíró László Ungár Péternek, aki bocsánatkérésre szólította fel Bírót.
A politikus elmondta, hogy 2017-2018 körül voltak ezek a kijelentései, és a Fidesz előző kampánya idején ment bele — ahogy ő fogalmazott — ezekbe a vállalhatatlan kommentelésekbe. De bocsánatot kért, és ismét megtette.
Hangsúlyozta, hogy már tíz éve van a politikai pályán, de még soha nem kutakodtak ilyen mélyen a Facebookján, Bíró szerint a továbbiakban a 6. számú választókörzettel kellene foglalkozni. Úgy véli, nem Gyurcsány Ferencről, Bíró Lászlóról vagy Jakab Péterrel kell szóljon ez a választás, hanem arról, hogy a helyiek korábban üres ígéreteket kaptak.
Végül Bíró László arról beszélt, hogyha megnyeri a választást, minden problémára két megoldójavaslattal fog előállni, egy a jobbiké lesz, egy az összefogásé. Ebben a szellemben fog dolgozni — írta az atv.hu.

Az igazi ellenség legyőzése a fontos, ezek már csak mellékes dolgok. Az igazi ellenség orbán meg a kártékony bandája. Most ha be kell vonni pár embert akik tettek a múltban néhány rossz kijelentést azért, hogy eltávolítsuk orbánc kártékony bandáját akkor be kell vonni őket. Meg különben is bocsánatot kért. Ezenkívül meg nem okozott olyan károkat mint orbáncék.
Miféle bocsánatkérés az, ami 2-3 évvel később hangzik el, és csak miután felszólították rá? Ha nem veszélyeztetné a politikai terveit, akkor is megtette volna? Nyilván nem.

Bravó ! Jól megmondtad !
Miért? Szerinted egy rossz megszólalás egyenlő egy ország tönkretételével? A viktorotok nem azt mondta, hogy az számít amit tesz és nem az amit mond? Először ezt kártékony bandát kell kivágni a magyar politikai életből utána lehet a többivel is mit kezdeni. Aki fideszes az a nép ellensége. Első körben csak az számít, hogy a nép ellenségeit kisöpörjük a politikai életből. Utána majd levághatjuk az elfajzott vadhajtásokat is. De először a narancstálibokat kell kisöpörni mindenhonnan.
Tanulj a múltból !
Miféle bocsánatkérés az, ami 2-3 évvel később hangzik el, és csak miután felszólították rá? Ha nem veszélyeztetné a politikai terveit, akkor is megtette volna? Nyilván nem.
Szálasi is bocsánatot kért ,ja nem ! A hatalomért még az anyjukat is,,,,!