Tajvan kínai inváziótól tart

Tajvan fenntartja magának a jogot, hogy fenyegetés esetén akár katonai erővel is megvédje magát — jelentette ki a tajpeji védelmi minisztérium nem sokkal az után, hogy kínai harci repülőgépek sorozatban már a második napon repültek be a tajvani légtérbe. 

“Tajvan nem provokálja az ellenséget, de nem is fél tőle” — áll a védelmi minisztérium közleményében.

A tárca szerint

legalább 19 kínai harci repülőgép repült be a szigetország légvédelmi azonosítási zónájába.

Tajvan vadászgépeket küldött a helyszínre, hogy figyeljék a kínai gépek manővereit, és ráirányította a térségre a légvédelmi radarait.

Kínai Szu–30-as nehéz vadászbombázó repülőgép lép be a tajvani légtérbe. Fotó: MTI/EPA/Tajvani védelmi minisztérium

A kínai védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy hadgyakorlatot kezdenek a Tajvani-szoros közelében.

A kínai műveletek egybeesnek azzal, hogy csaknem egy hónap leforgása alatt már a második magas rangú amerikai tisztségviselő látogatott a Kína által sajátjának tartott, ám önálló kormányzattal rendelkező szigetre. Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős amerikai külügyi államtitkár csütörtökön érkezett Tajvanra, ahol találkozott Caj Jing-ven elnökkel és más magas rangú tajvani tisztségviselőkkel.

Miközben az amerikai-kínai kapcsolatok egyre feszültebbek, a múlt hónapban Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter is Tajvanra látogatott.

Azar személyében ezzel 1979 óta a legmagasabb rangú amerikai tisztségviselő utazott a szigetre.

A tajpeji kormány tájékoztatása szerint a látogatás alatt kínai harci repülőgépek közelítették meg Tajvant. A repülőgépeket ekkor légvédelmi rakétákkal célba vették a szigetről, a tajvani légierő felszálló gépei pedig távozásra kényszerítették őket.

Elemzők rámutatnak: Tajvanon úgy értékelik, hogy Kína nyílt invázióval fenyegeti a szigetországot.

Sokan aggodalommal figyelik, hogy az utóbbi időben Peking erősen korlátozta a szabadságjogokat Hongkongban, Hszincsiangban represszíven lép fel a kisebbségi muszlim ujgurokkal szemben, terjeszkedik a Dél-kínai-tengeren, a Himalájában pedig konfliktusba keveredett Indiával. Tajpejben úgy értékelik, hogy ők következnek a sorban.

Peking tiltakozik, amiért egy amerikai diplomata Tajvanra látogatott

A kínai vezetés szerint a hivatalos látogatásokkal az amerikai kormányzat megszegi az általa a kínai-amerikai kapcsolatok feltételeként állított „egy Kína elvét”.