Biden 67:30 arányban vezet Trump előtt a zsidó szavazók körében

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Mindezek mellett a felmérésből az is kiderül, hogy az amerikai zsidók 88 százaléka Izrael-barát – írja a The Jerusalem Post.

A hétfőn közzétett kutatás eredménye azt is megmutatta, hogy a zsidó szavazók 67 százaléka nem, mindössze 30 százalék tartja megfelelőnek Trump elnök teljesítményét.

Mindezek ellenére Trump zsidók körében megfigyelhető támogatottsága nőtt. 2016-ban Hillary Clinton 71, míg Trump csak 24 százalékát bírta a zsidó támogatásnak. 2012-ben Mitt Romney ért el hasonlóan magas eredményt a republikánus jelöltek közt, őt akkor a zsidók 30%-a támogatta.

Trump támogatottsága még azok közt is gyenge, akik amúgy megfelelőnek tartják az eredményeit. E csoport 64%-a nagyon egyetért Trumppal, ugyanakkor az őt elutasítók 92%-a nagyon ellenzi az amerikai elnököt.

A válaszadóktól azt is megtudhattuk, hogy szerintük Biden miként kezel bizonyos ügyeket. Antiszemitizmus kérdésében Bident 67 százalék, míg Trumpot 26, a koronavírus-járvány kérdésében Bident 66, míg Trumpot 24, a zsidó közösségek biztonságának kérdésében Bident 55, míg Trumpot 29 tartja hitelesebbnek. Az amerikai-izraeli kapcsolatokat Biden 42, míg Trump 32 százalék szerint kezeli jobban.

A válaszadók szerint legfontosabb ügyek az egészségügyi ellátás, a gazdaság és a koronavírus elleni védekezés. A legkisebb fontossággal a válaszadók szerint az Izraellel való kapcsolat, az iráni fenyegetettség és a „kétállami megoldás támogatása” bírt.

Mindezek mellett furcsának tűnhet, hogy a válaszadók 88 százaléka tartja magát Izrael támogatójának, azonban szakértők felhívják a figyelmet arra: az Izraellel kapcsolatos kérdések hagyományosan nem foglalnak el központi szerepet a zsidó szavazók választásakor, mert azt gondolják, bármelyik megválasztott elnök Izrael-barát politikát folytatna.

A felmérést 810 szavazó megkérdezésével szeptember 2 és 7. közt végezte a Garin Hart Yanf közvéleménykutató intézet a Zsidó Választási Intézet segítségével, mely ugyan pártsemleges, azonban szinte kizárólag demokrata politikát támogató zsidókból áll.

Jared Kushner sógornője ott lesz Joe Biden kampányrendezvényén

Az esemény témája a fiatal nők és tudományok kapcsolata lesz.

“Biden 67:30 arányban vezet Trump előtt a zsidó szavazók körében” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Csak csendben jegyeznem meg, hogy azert van itt also hangon 1.5m orthodox akik momentan 100%-ban Trump partiak. Ha a demokrata zsidok között ilyen ‘jelentos’ a támogatottsága, akkor a matek vhol megcsuszott.

  2. Szomorú, de ebben semmi új nincs. Még Carter is megkapta a támogatásuk 45%-át a „második körben”, ami az elmúlt évszázad legalacsonyabb részesedése volt a demokraták számára, Obamánál pedig csupán 9%-os csökkenést tapasztaltunk a második ciklusakor, amikor is már a napnál is világosabb volt az, hogy ez az elnök hogyan viszonyul Izraelhez.

    Az pedig bár jó hír, hogy előzetes felmérések szerint 6%-uk idén átpártolt Trumphoz, ugyanakkor még ez is kevés ahhoz képest, hogy Romney ugyanennyit kapott a semmire. A semmire, hiszen ő se nagykövetséget, se Golánt, se nemzetközi jogi korrigálást, se békét nem adott Izraelnek, hogy csak egy pár dolgot említsünk.

    • Na na.
      En szamtalan emberrel beszeltem Bklynban ortodox zsidok akik azt mondtak hogy 2016 -ban nem de iden Trunpira fognak szavazni.
      Espedig a Rubashkin amnesztia miatt.

      (ami számomra érthetetlen es felháborító dolog volt. Mármint az elnöki kegyelem.)

      • Ez még akkor is a kisebbség, mint ahogyan fent is írják. Mindenképp örvendetes, ha többen támogatják Trumpot idén, mint 2016-ban. Ugyanakkor az ortodoxok, azon belül is az ultraortodoxok azok akik jobbára egyébként is őt támogatták. A baloldali, liberális, progresszív, stb… zsidók azok, akik szinte kizárt, hogy őt támogassák, márpedig ők vannak többen.

        Az általad említett ügy teljesen lényegtelen, én nem igazán foglalkoztam vele, így nem is tudok nyilatkozni róla. Végső soron mindegy hogy miért szavaznak rá, addig ameddig rá szavaznak… 🙂

        • 2016 -ban ha kivesszuk NYC az egeszbol akkor NY allamban Trunp nyert.
          En meg vagyok gyozodve hogy NYC, Hilly szavazo többsége vagy elköltözött, vagy otthon marad.
          Szerintem Trunp be huzza NY államot.

          • Ezzel elég sok állam így van, mármint ha kivesszük a legnépesebb városát. Mindenesetre én bőven beérem azzal, ha Trump egy decent electoral victoryt arat, kb mint legutóbb, a popular vote-t meg felőlem vihetik a demek… 🙂