A tavalyi antiszemita indíttatású gyilkosságok elkövetőjének tárgyalásán a zsidó túlélők felkavaró tanúvallomásokat tettek. Többen élesen bírálták a német bűnüldözést, amiért nem lépett fel az interneten terjedő gyűlöletbeszéd ellen.
A német közszolgálati Deutsche Welle tudósításában arról ír, hogy a Halle városában tavaly ősszel, Jom Kipur napján elkövetett merényletben a német rendőrségnek is komoly felelőssége van.
A tanúk elsősorban azért bírálták a bűnüldözést, mert nem léptek fel megfelelően az online térben tomboló szélsőséges jobboldali és neonáci gyűlöletbeszéddel szemben, ami szerintük primér forrás lehetett a terrorista számára.
Mint arról mi is több ízben beszámoltunk, a 27 éves Stephan Ballietet a tavaly októberben elkövetett gyilkosságok, illetve gyilkossági kísérletek miatt összesen 13 bűncselekménnyel vádolják. A szélsőséges gondolkodású férfi eredetileg zsidókat akart gyilkolni a kelet-németországi város, Halle zsinagógájában.
Az elkövető gránátot dobott az imaház melletti temetőbe, majd megpróbálta felrobbantani az épület kapuját, de nem járt sikerrel. A merénylet idején a zsinagógában 52 hívő tartózkodott.
Ha véghez viszi terveit, Németország holokauszt utáni történetében ez lett volna a legvéresebb támadás zsidók ellen.

Stephan Balliet az eredménytelen próbálkozás után az utcán hátulról lelőtt egy nőt, aki éppen arra járt, majd autójával a közeli török büféhez hajtott, ahol végzett egy férfival is. Idén nyáron Magdeburgban kezdődött a férfi bírósági pere, amelyben mintegy 150 tanút meghallgatását tervezik.
A DW arra emlékeztet, hogy a per tizenegy tárgyalási nap után nagyjából a feléhez érkezett. A napokban újabb szemtanúk vallomásai kerültek nyilvánosságra. Voltak többen is olyanok, akik ott voltak a hallei zsinagógában, illetve azokon a helyken, ahonnan láthatták a gyilkos tetteit.
A lap szerint a kétnapos meghallgatáson elhangzott tanúvallomásokból „megdöbbentő részletek derültek ki és félelem” érződött.
„Megdolgoztál azért az ítéletért, amit ez a bíróság ki fog szabni rád” — fogalmazott a tárgyaláson egy szemtanú a vádlottnak címezve. A 74 éves antropológus professzor ott volt a török étkezdében, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem vált maga is áldozattá. A hátsó ablakon keresztül tudott csak elmenekülni, miközben az elkövető célba vette, de a fegyver végül csütörtököt mondott. A professzor így élve megúszta, ám a válla megsérült menekülés közben.
Mint fogalmazott, azért tett tanúvallomást, mert egyrészt a harag munkál benne, másrészt pedig civil kötelességének érezte megszólalni és hangot adni annak a hitének, hogy a német alkotmány mindenkit egyenlőnek ismer el.
„Szeretném otthon érezni magam zsinagógákban. De ha tudod, hogy az otthonod ablakát és ajtaját golyóálló üveggel kell ellátnod, akkor vajon mennyire nevezhetjük azt otthonnak”?
— tette fel a kérdést Naomi Henkel-Gümbel, egy másik túlélő, aki a zsinagógában volt a vérfürdő idején.
Henkel-Gümbel aki Németországba bevándorolt, és éppen rabbinak készül, hozzátette: „minél több a biztonsági intézkedés, annál inkább az az érzésem, hogy valami nincs rendben ebben a társadalomban”.





Mindig örömmel olvasom amikor a Zsidok csak magukért aggódnak. A szélsőbal meg a migránsok sokkal több problémát okoz nekik. Arrol egy szó se esik.
Akkor próbáld meg olvasni ezt az oldalt is, többek között. Persze ha csak zsidózni akartál akkor tök mindegy.
Nem. Nem Zsidózni akartam.
…