Cihanouszkaja üzent az oroszoknak

A fehéroroszországi tüntetések sohasem irányultak Oroszország ellen – jelentette ki szerdán Vilniusban Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz ellenzéki elnökjelölt.

Cihanouszkaja a Telegram-csatornáján tette közzé kifejezetten Oroszországnak szánt ötperces üzenetét.

A tüntetéssorozat „egyetlen szakaszában sem volt Oroszország elleni harc, és meggyőződésem, hogy soha nem is lesz az”

— szögezte le Cihanouszkaja.

Felhívta Moszkvát, hogy ne higgyen és ne engedjen a propagandát sulykoló sajtóbeszámolóknak és politikusoknak, akik árthatnak az orosz és fehérorosz nép kapcsolatának. Oroszország és Fehéroroszország népei mindig is jó szomszédok és közeli barátok voltak, és azok is maradnak – írta.

„A fehéroroszok a legbarátibb viszonyra törekszenek minden szomszéddal, hazájuk szuverenitásának megőrzése mellett”

— üzente az ellenzéki vezető, és elismerését fejezte ki azoknak az oroszoknak, akik támogatják a fehérorosz nép harcát a szabadságért.

Fehéroroszországban augusztus 9-én tartottak elnökválasztást, és Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékát szerezte meg, hatodszor is megnyerve az elnökválasztást.

A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja azonban saját magát tartja győztesnek, bár a hivatalos adatok szerint csak a szavazatok 10,12 százalékát kapta.

Cihanouszkaját közvetlenül a választás után arra kényszerítették, hogy Litvániába távozzon, és azóta ott tartózkodik.

Az elnökválasztás óta folyamatosak a tiltakozások, a tüntetők Lukasenka távozását követelik. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Megingott a rezsim: az ellenzék szankciókat követel, az elnök „új választást” ígér

A belarusz hatóságok egy nap hallgatás után ismerték el, hogy feltartóztatták Marija Kalesznyikavát a határon.

Szerdán újabb fehérorosz ellenzéki vezető, Makszim Znak elhurcolásáról számolt be Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölt stábja.

Közzétettek a Telegram-csatornájukon egy felvételt, amelyen az látszik, hogy civil ruhás, álarcos emberek elfogják, majd ismeretlen helyre szállítják Makszim Znakot, az ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagját. A politikus ügyvédje azt mondta, hogy az állami Nyomozó Bizottság emberei házkutatást tartanak Znak lakásán, és arra készülnek, hogy átkutassák a börtönben lévő Babarika lakását is.

Az Interfax szerint Znak mobiltelefonját kikapcsolták, és a messenger-üzenetekre sem reagál. Reggel interjút kellett volna adnia az Eho Moszkvi orosz rádiónak, de nem jelentkezett be a megbeszélt időben. Babarika stábjának szóvivője, Hleb Hermancsuk azt mondta, hogy reggel hívta telefonon Znakot, aki csak annyit tudott mondani, hogy

„mintha jött volna valaki”. Majd egyszavas üzenetet küldött: „Maszkok”. Utána már nem volt elérhető.

A minszki belügyminisztérium közölte, hogy egyelőre erről nincs tudomása a sajtóban megjelent eseményekről.

A TASZSZ helyszíni tudósítása szerint a Babarika stábjának helyt adó épület ajtaja zárva van, a helyszínen tartózkodik tucatnyi újságíró, de nem engedik be őket az épületbe. A közelben két busz parkol, civil ruhás, álarcos emberek ülnek benne.

Szvjatlana Cihanouszkaja volt ellenzéki elnökjelölt a Telegram-csatornáján szerda reggel közzétett nyilatkozatában Znak szabadon engedését követelte. A Litvániába száműzött Cihanouszkaja azt is követelte, hogy engedjék szabadon a tanács elnökségének másik két, korábban őrizetbe vett tagját, Szjarhej Dileuszkit és Marija Kalesznyikavát, és szavatolják a biztonságos hazatérést a szintén külföldön tartózkodó Paval Latuska és Olha Kavalkava számára, akik ugyancsak tagjai az elnökségnek.

Cihanouszkaja szerint a fehérorosz vezetők félnek tárgyalni az ellenzékkel, megpróbálják megbénítani a Koordinációs Tanács munkáját, és meg akarják félemlíteni a tagjait.

„De a tárgyalásoknak nincs alternatívájuk, Lukasenkának ezt el kell fogadnia”

— szögezte le.

A hatalom a jelek szerint most egyenként távolítja el az országból a Koordinációs Tanács tagjait. Szombat hajnal óta három tagját fogták el és toloncolták ki Lengyelországba vagy Ukrajnába. A szintén ellenzéki Marija Kalesznyikavát is Ukrajnába akarták kizsuppolni kedd hajnalban, de ő szembeszegült az intézkedéssel, a határátkelőnél összetépte az útlevelét, ezért őrizetbe vették.

Egyre rejtélyesebb az eltűnt fehérorosz ellenzéki vezető ügye

Hírek szerint civil biztonsági erők rendszám nélküli kisbuszokban járják napok óta Minszk utcáit, ellenzéki politikusokra vadászva.