Iráni elnök: súlyos hiba Izrael és az Emírségek békemegállapodása

Haszan Róháni szerint egy talpalatnyi földet sem lett volna szabad átengedni a zsidó államnak a közel-keleti térségben. 

Televíziós beszédben fordult a népéhez az iráni államfő, ebben reagált a csütörtökön bejelentett izraeli-emírségi békemegállapodásra. Haszan Róháni óva intette az Egyesült Arab Emírségeket attól, hogy Izrael rajta keresztül vesse meg a lábát a térségben.

Beszédében Róháni Izraelt az iszlám világ ellenségének, Abu-Dzabi lépését pedig árulásnak bélyegezte.

„Az Egyesült Arab Emírségek jobb, ha átgondolja. Hatalmas hibát követett el, áruló tettet. Reméljük azonban, hogy ráébred erre, és elhagyja ezt a helytelen utat”

– jelentette ki Róháni, aki szerint Irán „történelmileg a szomszédai védelmezője és a Perzsa-öböl biztonságának szavatolója” volt, hozzátéve, hogy az Emírségek nyilvánvalóan biztonsági garanciát lát az Izraellel kötött békemegállapodásban.

Róháni szerint az egyezmény célja az, hogy elősegítse Donald Trump amerikai elnök újraválasztását a novemberi voksoláson.

„Miért pont most történt mindez? Ha nem rossz a megállapodás, akkor miért egy harmadik országban, Amerikában jelentették be? Maguk elárulták a hazájukat, a népüket, a muszlim és arab világot azért, hogy egy úriember Washingtonban szavazatokat szerezzen?” – tette fel az iráni elnök a költői kérdéseket.

Hasszán Róhani iráni elnök

Róháni szerint egyébként Washington „megaláztatást” szenvedett el azzal, hogy néhány órával korábban az ENSZ Biztonsági Tanácsában elutasították az arra vonatkozó kezdeményezését, hogy határozatlan időre meghosszabbítsák az Irán ellen még évekkel ezelőtt bevezetett nemzetközi szankciókat.

Emellett a Forradalmi Gárda is „szégyenteljesnek” nevezte a megállapodást, amely a nagy hatalmú hadtest szerint fel fogja gyorsítani Izrael „megsemmisülésének” a folyamatát.

A Gárda közleménye szerint az egyezménnyel „az egyik legnagyobb történelmi árulást követték el al-Kudsz eszméivel szemben” (al-Kudsz Jeruzsálem arab neve).

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy az Egyesült Államok két „nagyszerű barátja” között „történelmi békemegállapodás” született, amelynek értelmében Izrael és az Egyesült Arab Emírségek diplomáciai kapcsolatot létesít egymással.

Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab állam, amely diplomáciai kapcsolatot teremt Izraellel. A viszony normalizálásával egyidejűleg Izrael felfüggeszti a Jordán folyó nyugati partján fekvő egyes vitatott területek bekebelezését.

Anvar Gargas, az Emírségek külügyi államminisztere  újságíróknak azt mondta, hogy a megállapodással növekszik az Egyesült Arab Emírségek befolyása, így szerinte nagyobb az esélye annak, hogy eredményt érjenek el „ebben a bonyolult régióban”.

Az államminiszter megfogalmazása szerint a palesztin-izraeli konfliktus tekintetében Dubaj „hatástalaníthatja azt az időzített bombát, amely a kétállami megoldást fenyegeti”. Szerinte a békekötés „halálos csapás” a zsidó állam annexiós terveire.

Moszkva és Peking megakadályozta az Irán elleni embargóhosszabbítást

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a döntést megbocsáthatatlannak minősítette.