Irán ismét fenyegető hangnemet használ a bejrúti robbanás után

Teherán óva int a robbanás átpolitizálásától.

A bejrúti robbanás átpolitizálásától óvott hétfőn az iráni külügyi szóvivő, valamint felszólította az Egyesült Államokat, hogy oldja fel a Libanon ellen hozott szankcióit.

„Néhány ország megpróbálja átpolitizálni a robbanást a saját érdekeinek megfelelően”

— jelentette ki az MTI szerint Abbász Muszavi újságírók előtt Emmanuel Macron francia elnök csütörtöki, bejrúti látogatására utalva, ahol Macron leszögezte: a donorországok segítenek Libanonnak a helyreállításban, ám figyelni fogják, hova kerülnek az adományok.

Mint ismert, Bejrútban kedden több mint 2700 tonna, évek óta a város kikötőjében tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban.

Óriási robbanás Bejrútban: legalább 30 halott, több ezer sebesült (+videók)

Izrael és a Hezbollah is cáfolta, hogy Izrael bombázta volna a síita terrorszervezet egyik fegyverraktárát.

Haszan Naszrallah, az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah vezetője pénteken határozottan tagadta, hogy a szervezetnek bármiféle olyan raktára van a bejrúti kikötőben, amely a robbanásnak lehetett volna az okozója.