Óriási robbanás Bejrútban: legalább 30 halott, több ezer sebesült (+videók)

Erőteljes robbanás rázta meg kedden este a libanoni fővárost, egyelőre nem ismerni az okokat. Legalább 30 ember meghalt, és 2500-nál több a sebesültek száma.

Hírügynökségek jelentései szerint a detonáció a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más forrás szerint vegyianyagraktár – található. A város felett vastag füstfelhő keletkezett.

A CNN szerint egy kikötőben található tűzijátékraktár repült levegőbe. Izrael és a Hezbollah Irán által támogatott síita terrorszervezet is cáfolta, hogy Izrael bombázta volna egy fegyverraktárát.

A Hezbollah hivatalos tévécsatornája, az  al-Manar TV szerint elektromos szikra okozhatta a kikötőben keletkezett első tüzet. Philip Boulos beirúti városvezető pedig elmondta, hogy az első, néhány percig tartó tűz, valamint nitrátok okozták az ezután következő nagy robbanást.

Abbász Ibrahim, a libanoni biztonsági erők főnöke közölte, hogy a detonációt nem pokolgép okozta, hanem egy olyan térségben történt, ahol az évek során elkobzott, erősen robbanékony anyagokat tárolták. Ibrahim a televíziónak nyilatkozva nem volt hajlandó a robbanás okáról beszélni, mondván, hogy meg kell várni a vizsgálatok eredményét.

George Kettaneh, a libanoni vöröskereszt vezetője szerint a detonációban megsebesültek százait szállították kórházba, de sokan a robbanás által megrongált házakban rekedtek. Hozzátette, hogy a helyi sajtónak nincsenek pontos adatai a sebesültekről és a romok alatt rekedtekről. Több sérültet hajóval menekítettek ki.

Az LBCI libanoni műsorszolgálató azt jelentette, hogy a bejrúti Hotel Dieu kórház közölte: több mint ötszáz sérültek ápolnak, és többet már nem tudnak fogadni. Többtucatnyian műtétre szorulnak, a kórház véradásra szólította fel a lakosokat.

Egy libanoni riporter beszámolója szerint a kórházak annyira megteltek már a városban, hogy el kell utasítaniuk új betegek felvételét.

No Title

Injured Lebanese taken on pick ups to hospitals. Hospitals are packed and are turning people away. @akhbar https://t.co/RgtxTWUZhs

A robbanás hallható volt a város több kerületében is, sok háznak az ablakai is betörtek. Sőt, beszámolók szerint a légnyomás még kilométerekkel odébb is betörte az üvegeket. A kikötőhöz vezető gyorsforgalmi út tele van üvegcseréppel.

Sőt, még a Libanontól 180 kilométerre nyugatra fekvő Cipruson is helyi lakosok két, egymást gyorsan követő robbanást hallottak. Egy nicosiai lakosnak a háza megremegett – írta a Reuters hírügynökség.

Továbbra sem tudni, mi okozta a robbanást, a helyi tájékoztatási eszközök valószínűnek tartják, hogy balesetről lehet szó.

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy tudomásuk van a robbanásról, és „aggódnak minden potenciális emberveszteség miatt, amelyet egy ilyen erőteljes robbanás okozhat”.

Michel Aún államfő összehívta a legfelsőbb védelmi tanácsot – közölte Twitter-üzenetben az elnöki hivatal. A libanoni kormányfő egynapos nemzeti gyászt rendelt el szerdára.

A robbanás a libanoni polgárháború idején elkövetett nagyerejű robbanásokra emlékeztet, és három nappal azelőtt történt, hogy a Rafík Haríri volt kormányfő és másik 21 ember 2005-ben történt meggyilkolásának ügyében ítélkező különleges ENSZ-törvényszék meghozza az ítéletét. Haríri halálát tonnányi robbanószerrel megrakott teherautó felrobbantása okozta, amelyet mérföldekre is lehetett érezni, akárcsak a keddi robbanást.

No Title

This is heartbreaking 💔#Beirut streets now.May Allah SWT grant them ease. pic.twitter.com/asasKsiNoB