Lesz-e emléktáblája a magyar zsidó gyermek-kényszermunkának a Schönbrunnban?

Több száz osztrák cég alkalmazott magyar zsidókat rabszolgamunkásként 1944-ben. A kevésbé ismert történetről nemcsak könyv készül, de a ma ott élőket is megismertetnék lakóhelyük történetével. A szervezők erőfeszítéseik közepette már eddig is felemás hozzáállást tapasztaltak.

Figyelemreméltó programot szervezett a napokban a budapesti Holokauszt Emlékközpont, amelynek munkatársai a bécsi Wiesenthal Intézet kutatóit kérték fel egy tudományos előadás megtartásához.
Kovács Éva és Frojimovics Kinga Facipők a Grabenen – Magyar zsidó kényszermunka Bécsben címmel foglalta össze több mint fél évtizedes kutatási eredményeit, amelyre sok százan voltak kíváncsiak a koronavírus miatt online platformokon közvetített csatornákon.
Mint arról a Neokohn is beszámolt összefoglalójában:

1944 nyarán körülbelül 15 ezer vidéki magyar zsidót deportáltak az ausztriai Strasshof melletti táborba, ahol valóságos „rabszolgapiac” keretében osztották szét őket kényszermunkára üzemekbe, földekre.

Tizenötezer deportált magyar zsidó elfeledett története

Csak nemrég óta ismert, hogy pontosan milyen sors jutott azoknak a vidéki magyar zsidóknak, akiket a gázkamrák helyett ausztriai kényszermunkára vittek.

A történészek hat évvel ezelőtt figyelemfelkeltő emléktúrát szerveztek Bécsben olyan helyek bemutatásával, ahol magyar zsidó kényszermunkások dolgoztak és raboskodtak a holokauszt alatt. Ahogy azt telefonon megtudtuk a Wiesenthal Intézet kutatási igazgatójától, Kovács Évától, a több ezer dokumentumból álló kutatási anyagból tudható, hogy

legalább 850 bécsi és környékbéli helyszín van, ahol magyar zsidók éltek vagy dolgoztatták őket. 

A Magyarországról elhurcolt zsidókat Bécs városának túlzsúfolt, ám köztisztasági szempontból általában elviselhető lakótáboraiban vagy gyáraiban és üzemeiben kialakított átmeneti szállásokon helyezték el, ahonnan gyalog vagy tömegközlekedési eszközökön vitték őket a munkavégzés helyszíneire.

A Wiesenthal Intézet kutatási igazgatója lapunknak elmondta: feltett szándékuk, hogy ne csak további kutatásokat végezzenek a még feltáratlan Bécs környéki helyeken és egy új könyvvel adózzanak az érintettek emléke előtt, de emléktúrákat is szervezhessenek, illetve emléktúrák szervezéséhez adhassanak történelmi muníciót a magyar és külföldi érdeklődők számára.

Ezek mellett egy ideje azon is dolgoznak, hogy az 1944-ben és 1945-ben magyar munkaerőt foglalkoztató osztrák cégeket „érzékenyítsék a téma iránt”: egyrészt hogy adják át a még meglévő forrásaikat a kutatáshoz, másrészt, hogy tüntessék fel cégtörténetükben ezt a korszakot, valamint épületeiken, egykori telephelyeiken tisztelegjenek
emléktáblával el a rabok előtt.

1944 utolsó hónapjaiban mintegy 55-60 ezer, Magyarországon különféle jogcímeken zsidóként diszkriminált embert deportáltak hivatalosan a magyar állam „kölcsöneként”, valójában kényszermunkásként a Német Birodalomba — így a mai Ausztriába is, ahol Bécsbe és környékére mintegy 15 ezer embert szállítottak.

Ez egyfajta államközi egyezmény volt. A zsidó kényszermunkásokat sokszor valójában rabszolgakereskedelmi viszonyrendszerben foglalkoztatták a munkatáborokban. A kutatók

eddig több mint 500 osztrák céget azonosítottak — közöttük kisebb taxis vagy patikus vállalkozások mellett olyan állami fenntartású gazdasági társaságokat is, mint az osztrák posta, az Ankerbrot, az ÖMW, a Shell vagy éppen a bécsi köztemető és a Schönbrunn kastély.

„Nem tervezzük azt, hogy revolverezzük őket. Pusztán arra törekszünk, hogy nyissák meg archívumaikat a kutatás előtt és helyezzék vissza ezt a történeti epizódot a cégük történetébe. Különösen fontos lenne, hogy valamiképp, akár egy emléktáblával is jelezzék ezt az egykori telephelyeiken” — fogalmazott Kovács Éva, aki szerint a magánvállalatokkal nincsenek könnyű helyzetben, mert azok igen-igen ódzkodnak a témától. Legalább is a legtöbb megkeresésük eddig elutasító reakciókkal találkozott.

Más a helyzet a kisebb önkormányzatokkal, kerületekkel. Ott már valamivel eredményesebb az együttműködés. A bécsi civil kezdeményezéseknek, kutatási projekteknek több helyszínen is sikerült az elmúlt időszakban emléktáblákat elhelyeztetniük — tette hozzá.

Eddig mintegy ezer kórházi dokumentumot és 3500 számlát találtak a magyar kényszermunkásokkal kapcsolatban. Vélhetően a következő években is lesznek újabb és újabb izgalmas eredményeik — tette hozzá.

Kovács Éva hangsúlyozta: nagyon fontosnak érzi, hogy több tucat családdal és túlélővel továbbra is kapcsolatban állnak. A kutatásaikat ugyanis eddig már több mint 200 visszaemlékező, különféle kutatóközpontok archívumában fellelt elmesélései is segítik. A legutóbbi előadás után is többen személyes történeteikkel keresték fel a kutatókat.

Ez is érzékelheti, hogy van mit felkutatniuk ahhoz, hogy egyszer talán teljes képet tudjanak festeni a Magyarországról Bécsbe és környékére szállított zsidó rabok sorsáról. Bár erre azért nem biztos, hogy lesz lehetőség — hiszen sejthető, hogy a magyar kényszermunkás közel fele, több mint 26 000 nem élte túl a háborút, és mivel az SS a háború vége felé megsemmisítette a munkalapokat, a munkára kényszerített emberek pontos száma nem állapítható meg biztosan.

A magyar zsidók bécsi kényszermunkájáról készült kutatás online változata itt érhető el.