Tizenötezer deportált magyar zsidó elfeledett története

1944 nyarán körülbelül 15 ezer vidéki magyar zsidót deportáltak az ausztriai Strasshof melletti táborba, ahol valóságos „rabszolgapiac” keretében osztották szét őket kényszermunkára üzemekbe, földekre.

Facipők a Grabenen címmel tartott online előadást a Bécsi Wiesenthal Intézet két magyar munkatársa a kutatásaikról a Holokauszt Emlékközpont szervezésében. Frojimovics Kinga történész és Kovács Éva szociológus hat éve egy emléktúrát szervezett a bécsiek számára azon helyek bemutatásával, ahol magyar zsidó kényszermunkások dolgoztak a holokauszt alatt.

Az esemény sokakat érdekelt, később egy pályázatot is nyertek a tudományos kutatásuk folytatásához, a túra továbbfejlesztéséhez. Két évvel később bukkantak izgalmas német nyelvű forrásokra a Bécsi Zsidó Hitközség levéltárában. Ezer kórházi dokumentumot és 3500 számlát találtak a magyar kényszerunkásokkal kapcsolatban.

Azt mondják, ez a holokauszt eddig nem kellően kutatott része, egy olyan rendkívüli eset, amikor magyar zsidó családok, együtt, decentralizálva, Bécsbe és más környékbeli városokba kerültek kényszermunkára. Most könyvet írnak kutatásaik eredményéről, valamint a Szegedi Tudományegyetemmel összefogva a következő négy évben a téma minden részletét feltárhatják, a Bécsen kívüli helyszíneket is beillesztve a történetbe.

Holokauszt emlékmű Ausztriában

Hétfőn megkezdődött annak az emlékműnek a felépítése, amely első ízben állít emléket köztéren a több tízezer osztrák áldozatnak.

Az 1942-ben nyílt Strasshof melletti tábor kényszermunkások elosztóhelye volt Ausztriában. Először lengyelek, ukránok, oroszok, szerbek, görögök kerültek ide, akiket elsősorban országon belül osztottak szét – mondja Frojimovics Kinga történész.

Magyar zsidók 1944 nyarán kerültek oda. A mezőtúri Csillag Editet az első transzporttal, 1944. június 27-én deportálták oda a szolnoki cukorgyárból. Jól beszélt németül, ezért irodai munkára osztották be. Ő írta össze a magyar transzportokat. Az első, amellyel őt is vitték, június 27-én érkezett Szolnokról, 2567 fővel. Két nappal később Debrecenből jött egy 6641 fővel. Június 30-án és július 1-jén két transzport jött Szegedről, 5239 fővel, majd Bajáról érkezett még egy, 564 fővel. Összesen tehát körülbelül 15 ezer vidéki magyar zsidó érkezett 1944 júliusára Strasshofba, családtagokkal és a hitközségi vezetőikkel együtt.

A táborban csak néhány napot töltöttek, ahol valóságos „rabszolgapiac” keretében osztották szét őket bécsi és alsó-ausztriai munkáltatókhoz. Városok önkormányzatai, üzemek, gyárak, mezőgazdasági birtokok illetékesei vitték el őket kényszermunkára.

A beszámolók szerint megérkezésük után a gyerekeket a meztelenre vetkőztetés és a fertőtlenítés sokkolta, a felnőttek a jövőjük miatt aggódtak. Egy tanúvallomás szerint igyekeztek ötven fős csoportokat alakítani, mert úgy tudták, hogy körülbelül ilyen létszámú csoportokban adják ki a zsidókat munkára.

Különféle lágertípusok léteztek. Bécsben a kényszermunkások többségét a város által fenntartott lakótáborokban helyezték el, iskolaépületekben. Ilyen láger volt a XV. kerületben a Hackengasse 11. szám alatt. Ide 1944 július elején érkeztek a debreceni gettóból deportált zsidó családok, 450 ember, köztük 76 gyerek. Télre már hatszázra nőtt a számuk. Az iskola termeiben, háromemeletes fa priccseken aludtak, meleg víz nem volt, az ágyak hamar tetvesek lettek, egy teremben 50-50 fő lakott.

A férfiak a schwecháti olajfinomítóban, hadiipari gyárakban és üzemekben, valamint a bécsi romeltakarításon dolgoztak. Fiatal lányok egy csoportja egy bécsi fatelepre került, ahol francia és olasz hadifoglyokkal dolgoztak együtt. Egy gyerekcsoport Bécs központi temetőjében dolgozott, a nem zsidó részen bozótot vágtak.

Az akkor tizenéves Horovitz Tibornak a sírok mellett hagyott gyertyákat kellett összegyűjtenie. Ő új gyertyákat gyúrt ezekből és a táborukban az asszonyoknak adta, hogy azokat sábáti gyertyaként használhassák. A temető halotthamvasztójában is dolgoztak, de tömegsírokat is kellett elföldelniük, ezek kegyetlen képei mélyen bevésődtek a fiatal fiúk emlékezetébe a beszámolók szerint.

Botlatókövek Ausztriában: megmutatni a múlt bűneit

A cél egyértelmű: belebotlunk a kőbe, reflexszerűen nem lépünk rá, kikerüljük, majd rátekintünk és elolvasva szembesülünk a múlt szörnyűségével.

A 10 év alatti gyerekeket nem vitték munkára. Enni alig kaptak, csak azoknak járt, akik dolgoztak. A gyerekeknek, időseknek a dolgozók vittek ételt, amit szerezni tudtak.

Ezt a tábort 1945. április elején evakuálták, a kényszermunkásokat halálmenetben indították Mauthausen felé. Útközben csatlakoztak a többi lágerből evakuált zsidókhoz. Egyeseknek sikerült megszökniük, de a többség május 2-án megérkezett egy alsó-ausztriai gyűjtőhelyre, ahol Waffen-SS-katonák 223 magyar zsidót lemészároltak, köztük nőket, gyerekeket.

A többség eljutott Mauthausenbe, más részük Theresienstadtba került a felszabadulásukig. Enni alig kaptak, egy feljegyzés szerint a tábor kerítésének fa kérgét ették.

A fejlett bécsi zsidó intézményrendszer még létezett, de a bécsi zsidókat ekkora már deportálták. Az intézmények fenntartását a kényszermunka fedezte. Létrejött egy magyar számla, amit a magyar állam nyitott, ahol elhelyeztek bizonyos összegeket a deportált zsidók vagyonának egy részéből. A kényszermunkáért kapott töredék munkabérből befolyt pénz is ide került. A bécsi zsidó kórház is így maradt fent. Elképesztő körülmények között gondoztak itt beteg magyar zsidókat, köztük gyerekeket, osztrák segítséggel – mondta Kovács Éva.

A vidéki lágerek különböztek a bécsiektől, 40-100 fős munkatáborok léteztek, leginkább mezőgazdasági birtokokon, ilyenekből több tucat volt Bécs környékén. Az egyik ilyen helyszín Andlersdorf. Ide 1944 nyarán 8 férfi, 31 nő és 13 gyerek érkezett, főleg szolnokiak, mezőtúriak, mind neológ zsidók. 39-en voltak munkaképesek. Dániel Zsuzsa visszaemlékezése szerint kőkerítéssel volt körbekerítve, istállókban, raktárban laktak, szalmazsákon aludtak. Húsfélélt csak heti egyszer kaptak, ahogy hitlerszalonnát, azaz kemény, szeletelhető lekvárt is.

Akik innen kikerültek, mert nem tudtak dolgozni, koncentrációs táborba kerültek. Akik munkaképesek voltak, cukorrépa, marharépa földeken gyomláltak. Sokan mások helyett is dolgoztak, hogy a gyengébbeket ne szelektálják. Fizikai állapotukat néha a helyi hatóságok is ellenőrizték. Napi 10-12 órát dolgoztak. Az első hetekben az emberek átlagosan 5-10 kilót fogytak.

A front közeledtével a kényszermunkásokat Strasshoffba vitték vissza, sokan ott szabadultak fel.

A magyar zsidók bécsi kényszermunkájáról készült kutatás online változata itt érhető el.