Mit jelent ez a kő? Ahhoz, hogy megértsük, a botlatókő mit is jelent, mit is jelképez, vissza kell mennünk az időben egészen a második világháború idejére.
A háború idején a náci párt ideológiai „ellenfeleit” elhurcolta és meggyilkolta, a második világégés után az áldozatokra való emlékezés egyik formája pedig ezen macskakövek kihelyezése. Azért is különleges eszköz ez, mert nem kell hozzá múzeumba menni, nem kell csoportos túrákat szervezni, ezek a kövek egyszerűen köztünk vannak. A kihelyezett réztáblák itt élnek velünk, itt vannak a mindennapjainkban, amikor bevásárolni megyünk, amikor az utcán a kirakatokat nézzük, egyszerűen mindig.
Az ötlet a tavaly Magyarországon is járt Gunter Demnig német szobrász nevéhez fűződik. 1996-ban indult útjára az emlékezés e különös és egyben fantasztikus formája. Az évek, sőt az évtizedek alatt számos ország csatlakozott és vállalta fel a megemlékezés e formáját.
Jelenleg huszonhat országban találhatóak meg botlatókövek, köztük Magyarországon, ahol tíz településen mintegy 100 botlatókövet helyeztek el.
Az emlékkő elhelyezése az áldozatok egykori lakhelye előtti utcán történik. A kövek szinte teljesen egyformák, mely így kezdődik, „Itt lakott… Hier wohnte… Itt dolgozott… Hier arbeitete…” amit a név, a születési idő és az egyén sorsának alakulása követ.
Mi is valójában a célja és milyen üzenete van a jelenkor számára? A cél egyértelmű: belebotlunk a kőbe, automatikusan, reflexszerűen nem lépünk rá, szinte lépésünk ütemét vesztve kikerüljük, majd rátekintünk és elolvasva szembesülünk a múlt szörnyűségével, mi is történt és kikkel. Olyan emberekkel, akik ma nem lehetnek közöttünk, akiknek a leszármazottjai talán nem is léteznek, megszakadt egy családfa.
Borzasztó ilyen embertelen és fájdalmas dologba még belegondolni is, de sajnos az igazság mély fájdalmakkal is jár, járhat. Az üzenet, amit magában hordoz: emlékezz és őrizd meg! Emlékezz a múlt rémséges, épp ésszel fel nem fogható rémtetteire, és őrizd meg az áldozatok emlékét.
De a kőnek ezen túlmenően a zsidó hagyományban is szerepe van. Köves Slomó rabbit idézve: „A kő nem hervad el, nem úgy, mint a virág. Ezzel is kifejezzük, hogy a lélek örök. Ez a dolog szimbolikája.” De Oberlander Baruch rabbi értekezése is ezt erősíti meg: „… követ tesznek rá, mert az maradandó …”.
Kérdés, hogy az elhelyezés után milyen sors vár a botlatókőre? Ki tartja rendben, ki tartja tisztán? Ausztriában egymástól függetlenül több városban is fiatal diákok, egyetemisták gondolták úgy, hogy ez a feladat rájuk vár.
Sankt Pölten városában a 18 éves Felix Kajtna februárban kezdeményezte, hogy felhívják az emberek figyelmét meggyilkolt zsidó honfitársaink emlékére. Tíz fiatal társával bejárták a várost, és minden botlatókövet megtisztítottak. A tervek szerint minden hónapban erre sort kerítenek, így ezzel a gesztussal szeretnének tisztelegni az elhunytak előtt.
Bécsújhely (Wiener Neustadt) városában szintén fiatalok kezdeményezésére indult a városban közel száz emlékkő rendberakása. Az ötletet Auschwitz felszabadításának közelgő 75. évfordulója szolgáltatta. Sona Baghdasarian, a Fiatal Baloldal 18 éves városi szóvivője fontosnak tartja, hogy a náci rezsim áldozatainak emléke látható legyen, és soha ne felejtsük el őket. Az aktivisták szerint ez a fajta emlékezés az élő kultúra része, mely megmutatja a múlt bűneit.
Salzburgban néhány napja a 442. botlatókövet helyezték el a Lasserstraße-i zsinagóga elé a város utolsó rabbijának emlékére.
David Samuel Margules 1884-ben született Lemberg városában, a mai Ukrajna területén. 1930-ban lett a zsinagóga rabbija, de a náci hatalomátvétel és az Anschluss után, 1938. november 12-én deportálták a dachaui koncentrációs táborba, majd az év vége felé szabadon engedték és Angliába emigrált. Ezt az emlékkövet a Christian-Doppler-gimnázium adományozta, ezzel is tisztelettel adózva az elhurcoltak áldozatai előtt.
Tirolban már két városban is találkozhatunk botlatókővel, Zell am Ziller után Wattens a második tiroli város. A 2020 tavaszán induló projektnek júliusban lett kézzelfogható eredménye: hét követ helyeznek el a település különböző pontjain. Lukas Schmied, a város kulturális vezetője hangsúlyozta, hogy a városnak nem szabad elfelednie az áldozatok neveit és családjait. Ezzel egy időben kifejezte abbéli reményét, hogy a hét követ még továbbiak fogják követni.
De mindig akad olyan város is, amely másik utat választ.
Linz városa például aggályát fejezte ki a botlatókövekkel szemben. Ezért ez évben az Andreas Strauss, a nyilvános térrel foglalkozó osztrák művész által elnyert projekt szerint járnak el: a lakóhelyeiket elhagyni kényszerült és a meggyilkolt áldozatok emlékét egy másfél méter magas réztáblára vésik fel, melyet csengőhanggal látnak el az áldozatok nevei és címe mellett. Ha valaki megnyomja ezt a gombot, akkor halk csengőhangot hallanak.
A település tervei szerint húsz ehhez hasonló emlékfal kerül kihelyezésre. Hiszen „az embert csak akkor feledik el, ha elfelejtik a nevét”.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.