Az 1946. májusában kitört vérvád-hisztéria átterjedt Makóra is. Csúcspontján, a legélesebb helyi és országos politikai közepette gyulladt ki és égett le Makón 1946. május 31-én, szombaton éjjel a Deák utcai zsinagóga, a három, 1945-ben újra megnyitott zsidó templom közül a legkisebbik. Az egyértelműen gyújtogatásnak tulajdonított tűzeset nagy visszhangot keltett.
1946. június másodikán a Londonban megjelenő, nagy múltú The Jewish Chronicle közölte ezt a hírt:
„Felgyújtott makói zsinagóga
Huligánok felgyújtották a Szegedhez közeli Makó zsinagógáját, miután petróleumot locsoltak szét, jelentette Palcor. A régi épület a földdel vált egyenlővé. Úgy tudni, hogy Makón a kunmadarasihoz hasonló pogromot készítettek elő, és föltételezik,l hogy a zsinagóga elleni támadás bosszú volt az összeesküvés leleplezése miatt. Több letartóztatás történt.”
Mi történt valójában? A dél-alföldi város történetének erről a sötét epizódjáról hallgatnak a helytörténészek, holott a Deák utcai kis zsinagóga felgyújtása miatt interpelláció hangzott el a Nemzetgyűlésben is. A tűz minden jel szerint provokáció volt, melyre a vérvád-hisztéria tombolása idején került sor.
Az eset azt mutatja, hogy a Magyar Kommunista Párt vezetése a holokauszt után alig két évvel hogyan próbálta saját politikai céljaira felhasználni a „zsidókérdést”, s idézett elő kis híján pogromot Makón.
A trianoni Magyarország területén Makó volt az első város, melyet 1944. szeptember 26-án Románia átállása után meglepetésszerűen, délkeletről elfoglaltak a szovjet csapatok. Bár egy demokratikus gondolkodású helyi ügyvédet, Könyves-Kolonits Józsefet nevezték ki „ideiglenes polgármesternek”, a rendőrség vezetése a szovjet parancsnokság jóvoltából olyan emberek kezébe került, akik nem zavartatva magukat a megszerveződő politikai pártoktól, kezdettől fogva diktatúrára törekedtek.
Ez a politikai helyzet fogadta 1945 nyarán a visszatérő makói zsidókat, akiknek óriási szerencséjük volt, ugyanis 1944. májusában nem Auschwitzba, hanem az ausztriai Strasshofba deportálták őket, ahol a többségük túlélte a vészkorszakot. 1946-ban 1123 izraelita vallású polgára volt a városnak, akik megpróbálták folytatni addigi életüket.
Az 1946. májusában kitört vérvád-hisztéria átterjedt Makóra is. Csúcspontján, a legélesebb helyi és országos politikai közepette gyulladt ki és égett le Makón 1946. május 31-én, szombaton éjjel a Deák utcai zsinagóga, a három, 1945-ben újra megnyitott zsidó templom közül a legkisebbik. Az egyértelműen gyújtogatásnak tulajdonított tűzeset nagy visszhangot keltett. A korabeli közvélemény Magyarországon és külföldön egyaránt összefüggésbe hozta a történteket az alig néhány nappal azelőtt lezajlott, szomorú nevezetességű kunmadarasi pogrommal.
A Világosság című napilap június 2-i számában megjelent cikknek ez volt a címe: „Fasiszták felgyújtották a makói zsidótemplomot.”
A cikk éreztette, hogy egy „titkos központ” utasítására Makón is pogromot akartak szervezni. De kik nyomoztak ebben az ügyben? S kik voltak, akiket letartóztattak?
A Szegedi Népszava munkatársa, aki már azután érkezett a helyszínre, hogy a rádió bemondta az esetet, hozzátéve, hogy a gyújtogatás „reakciós kezek” műve volt, június 3-i tudósításában már a tűzrendészeti vizsgálat eredményét is közölte. Eszerint feltehetőleg petróleumba mártott rongyokkal gyújtották fel az imaházat.
A tűzoltók nem tudták eloltani a lángokat, részben hiányos felszerelésük miatt, részben pedig azért, mert késve érkeztek a helyszínre. A cikk szerzője megnevezi a nyomozásban részt vevő személyeket. Az újságírónak nyilatkozott Merényi Elemér százados, a szegedi honvédkerület katonapolitikai osztályának vezetője és Révész százados, aki a makói kerületi rendőr-parancsnokságnál volt a politikai ügyek előadója.
Megszólalt Orendi Károly százados is, a megyei rendőrség politikai osztályának vezetője, aki előzőleg már számos helyen felgöngyölítette a „vérvádterjesztők reakciós frontját”, és többeket internáltatott. A cikk szerint azonban a gyújtogatás részleteit a legjobban Sebők László százados ismerte, akinek érdemes idézni a nyilatkozatát.
„A tűzeset óta szinte éjjel-nappal nyomoznak, és remélem, hogy ennek eredménye is lesz.
Sokan az elrabolt és kolbásznak feldolgozott gyermekek rémmeséjével hozzák összefüggésbe az ilyen esetet, mert itt Makón is terjesztettek ostoba történeteket, amelyeknek természetesen semmi alapjuk nincs. Nem régen vagyok Makón, de előző beosztási helyeimen végeztem már hasonló természetű ügyekben eredményes nyomozást, hiszem, hogy itt is megoldom a feladatomat.”
Ezek után meglepő, hogy a később megjelent újságcikkek többségében már nem esett szó a gyújtogatásról, illetve arról, hogy előre kitervelt bűncselekmény történt. Június közepén a helyi kommunisták által szerkesztett Makói Népújságban már arról írtak, hogy a zsinagóga nem gyújtogatás, hanem rövidzárlat, villámcsapás vagy gondatlanság miatt égett le, és az esetet szegedi újságírók „fújták fel”. Az ügyben a hivatalos vizsgálat eredmény nélkül zárult szeptemberben.
Mi történt valójában 1946 május 31-én? Sem Makón, sem Izraelben nem kaptam választ a kérdéseimre. Viszont a Nemzetgyűlési Napló 1946. július 31-i számában megtaláltam Szőnyi Imrének, a város kisgazdapárti képviselőjének az interpellációját, melyet ebben az ügyben intézett Rajk László belügyminiszterhez.
A korabeli újságok által elhallgatott felszólalás nem derít ugyan fényt arra, hogy kik voltak a gyújtogatók, de részletesen beszámol a nyomozás „politikai előkészítéséről”.
Megtudhatjuk, hogy a zsinagóga felgyújtását valószínűleg Sebők László tervelte ki, aki a városi rendőrség politikai osztályának élén nem sokkal azelőtt váltotta fel az önkényes internálásairól hírhedt, széles körben bírált régi kommunistát, Szűcs Imrét.
„Ez az úr, Sebők László százados (Egy hang a kisgazdapárton: Mi volt ez azelőtt?) május 26-án magához rendelt bennünket, az ottani politikai pártok vezetőit, és bejelentette, hogy ő vette át a járási és városi politikai osztály vezetését, ő pedig erélyes kézzel fogja végrehajtani a köztársaság fokozottabb védelméről szóló törvényt, amely előírja – hiszen tudjuk, már annyiszor szó volt róla –, hogy itt nem szabad különbséget tenni faji, felekezeti vagy nyelvi szempontból. A százados úr azt mondta, hogy itt is egészen bizonyosan van fasiszta vagy antiszemita összeesküvés, és ő ezt majd ki fogja deríteni.
Én ott születtem, ott nevelkedtem, ismerem a népemet és nevetve mondtam neki: ettől ugyan nyugodtan alhat, itt antiszemita, de még fasiszta összeesküvés sincs, ez a függetlenségi és 48-as párt hazája,
egyébként is, a mi népünk nem összeesküvő fajta. (zaj) Erre ő azt mondta, hogy ő majd biztosan fog találni. Ez történt május 26-án. Május 31-én a kereskedelmi iskolai diákok a diákoknál szokásos évzáró ballagást végezték el. Ez péntek este volt. Pénteken éjjel 11 órakor ott egy magánimaház kigyulladt. Erre szombaton este 9 órakor elkezdték ezeket a diákokat – úgy a fiúkat, mint a leányokat – behordani a rendőrségre. (Felkiáltások a kisgazdapárton: A leányokat is?) Kétóránként szállították be őket, majd az összes rendőri felügyelet alá helyezetteket, és erővel rájuk akarták bizonyítani, hogy ők gyújtották fel az imaházat.
Volt közöttük olyan diák, aki szombat éjjel 12 órától vasárnap reggelig négyszer volt a rendőrségen. (Zaj a kisgazdapárton.) Azt nem mondhatom, hogy bántalmazták, de folytonosan vallatták őket. Ilyen kérdések hangzottak el: Hol vette a petróleumot? – Milyen petróleumot? – Amellyel lelocsolta a zsidó templomot. – A nyomozás nem produkált semmit, csak annyit, hogy a harmadik napon egy takarítóasszony, aki szintén vallatásra került, azt mondta, ő sem tud semmit, csak annyit, hogy Markovits úr azt mondta, hogy két kis gyertyát hagyjon égve.
Éjjel azután óriási szélvihar volt. Így tehát legföljebb vétkes gondatlanság történt. A rendőrtisztek maguk is kijelentették, hogy semmi adat nem merült fel a diáksággal vagy a Független Ifjúsággal kapcsolatban. A Független Ifjúság vezetőit ugyanis szintén ’behívatta’ a rendőr százados, és kedves közvetlenséggel megmondta, hogy azért kérette be őket, mert a Független Ifjúság szokott ilyesmit csinálni. (Derültség a kisgazdapárton.)”
Szőnyi Imre interpellációja – és a rá 1946. szeptember 18-án adott, semmitmondó belügyminiszteri válasz, mely bejelentette Sebők László áthelyezését – egyértelműen arra utal, hogy a gyújtogatás a rendőrség politikai osztályának helyi vezetői által előre megtervezett, dilettáns módon kivitelezett provokáció volt. Célja a kátyúba jutott kunmadarasi nyomozás „megsegítése” volt.
A Deák utcai kis zsinagóga felgyújtásával előre megtervezett csapást akartak mérni a kommunista párt ellenfeleire. Erre utal a helyszín gondos kiválasztása, az, hogy ballagó diákok lampionos felvonulását követően törtek elő a lángok.
Sokat mondó a tény, hogy a budapesti rádió a tüzet követő reggel már bemondta a hírt, s a kész koncepciót nyomban közölték a lapokkal és a hírügynökségekkel.
Miért nem lett politikai per a gyújtogatásból? Erre az egyik magyarázat a rivális katonapolitikai osztály képviselőinek korai feltűnése Makón, amiről a Szegedi Népszava számolt be. Valószínű, hogy a Makóra érkezett Merényi Elemér százados és Révész hadnagy súlyosan elmarasztaló jelentést küldtek a felettesüknek, Pálfy Györgynek. A „katpolosok” nemcsak Sebők László és Orendi Károly dilettantizmusát bírálhatták, de rámutathattak az akció politikai kockázatára is.
A politikai rendőrség Makón 1946. május végén a szó szoros értelmében játszott a tűzzel, ugyanis a helyi koalíciós pártok, főként a kommunisták tele voltak „kisnyilasokkal”. S mivel a politikai rendőrség tagjait a helyiek amúgy is azonosították a zsidókkal, fennállt a veszélye annak, hogy a sorozatos letartóztatások reakciójaként pogrom tör ki Makón. (Valószínű, hogy Sebők László maga is munkaszolgálatos, és nem „délvidéki partizánkapitány” volt.)
Végül a politikai rendőrség vezetői nem vállalták a kockázatot egy olyan városban, amelyre nemzetközi figyelem irányul.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.