Gerda Taro neve mind életében mind halálában összefonódott Robert Capáéval. Hajdú Tímea írása.
1934-ben Párizsban egy fiatal férfi, aki magyar akcentussal beszélte a franciát, leszólított egy lányt egy kávézó teraszán. A férfi modellt keresett egy fotósorozathoz. Bár a lány igent mondott, tartva a borostás, sötét hajú fiatalembertől, a fotózásra magával vitte a barátnőjét. A fotós nem volt más, mint Robert Capa vagy valódi nevén Friedmann Endre, a barátnő aki elkísérte a modellt Gerda Taro volt, aki ekkor még Gerta Pohorylle-nak nevezte magát. A találkozás történetét számtalan könyv és cikk örökítette meg, többek között Sean O’Hogan is részletesen írt róla a The Observerben.
Az elkövetkezendő három évet, egészen Gerda korai haláláig, hol szerelmesekként, hol fotós párosként, hol pedig barátként töltötték együtt. Gerda Taro emlékezete elválaszthatatlanná vált Capától, szerelmük számtalan könyvet és forgatókönyvet ihletett.
A lányról szóló életrajzok sokszor legendákkal töltötték fel a rövid élet miatt soha be nem tölthető üres lapokat.
A modern bibliográfiák már próbálják őt kihúzni Capa árnyékából, de akár szerette volna, akár nem, mind életében, mind pedig halálában összefonódott a neve Robert Capáéval.
Gerta Pohorylle 1910. augusztus 1-én született Stuttgartban egy galíciai menekült zsidó család gyermekeként. Jane Rogoyska azt írja a magyarul is megjelent Gerda Taro: aki kitalálta Robert Capát című művében, hogy a családban mindig erősen érzékelték kívülállóságukat, mert bár egy szót nem tudtak lengyelül, lengyel állampolgárok lettek az első világháború lezárása után és így is kezelték őket.
A lány élete első két évtizedét Németországban töltötte, de erről az időszakról keveset lehet tudni. Középosztálybeli nevelést kapott, a család nem volt kimondottan vallásos, barátai leginkább német családokból származtak. Fiatalon elkezdett érdeklődni baloldali eszmék iránt, de soha nem volt kommunista. Vonzotta a művészek világa, amely ekkor leginkább baloldali érzelmű emberekből állt, így ő is ezekhez az eszmékhez vonzódott.
A náci hatalomátvételt követően az egész család az emigráció mellett döntött és szétszóródtak a világ minden táján. Gerta 23 évesen Párizsba emigrált, itt találkozott a szintén emigráns Friedmann Endrével.
Az ekkor még igen fiatal fotós személyi asszisztense lett Gerta, és a férfi megtanította őt fotózni. Rogoyska leírása szerint Gerta egy teljes évig ellenállt Capa ostromainak és csak barátként kezelte a férfit, franciául fordított neki, segédkezett képei előhívásában. A fordulat 1935 nyarán történt, mikor a francia Riviérán nyaraltak a barátaikkal és szeptemberben már közösen béreltek szobát.
Az Observer cikke idézi Besenyő Évát, Capa gyerekkori barátját, aki egy interjúban így beszélt a fiatal pár korai kapcsolatáról: „Gerda irányt adott neki. Olyan férfi volt, aki nem akart átlagos életet élni, és ha nem mentek jól a dolgok, akkor sokat ivott és szerencsejátékozott. Rossz állapotban volt mikor találkoztak, a lány nélkül lehet, hogy ott véget ért volna az út a számára.” Gerda tehát kijózanító hatással volt a kissé túlságosan szenvedélyes Capára, a férfi pedig átadta neki a fotózás iránti szenvedélyét.
Sokan azt is Gertának tulajdonítják, hogy a férfi felvette a Robert Capa nevet. A névváltoztatásra azért volt szükség, mert a fiatal fotós sehogy se tudta magára felhívni a figyelmet, s zsidó hangzású neve sem segített a megbízások szerzésében. Így lett Friedmann Endréből Robert Capa titokzatos amerikai sztár fotós, aki talpraesett vörös hajú asszisztensét, Gerda Tarót küldte minden találkozóra.
A fogás bevált és elkezdték keresni Capa képeit. A történelem kereke is szerencsésen fordult Capa szempontjából, ugyanis ekkoriban baloldali tömegtüntetések és sztrájkok törtek ki. Párizsban és Spanyolországban is baloldaliak kerültek hatalomra. Capa egyre több ilyen eseményen tudósított.
1936 júliusában a spanyol fasiszták és jobboldaliak puccsot követtek el a baloldali kormány ellen, kitört a spanyol polgárháború. A köztársaság párti erők három évig tartották magukat Franco tábornok nácik által is segített csapatai ellen. A történelmi emlékezetben a polgárháborút némileg elhomályosította az azt követő világháború,
akkoriban azonban a nyugati művészvilág krémje azonosult a köztársaságiak ügyével, ma is leginkább Hemingway és Orwell beszámolói ismertek a háborúról. Történelmi távlatból már vegyesebb a megítélése a baloldali erőknek, különösen a sztálinista szovjet résztvevőknek.
A háborút Gerda Taro saját ügyeként kezelte, hiszen ő maga is a náci rezsim elől menekült el Németországból, így teljesen átadta magát az antifasiszta ügynek. Ekkor születtek meg első saját munkái. Az első alkalomkor ezek még Capa neve alatt jelentek meg, mert így biztosak lehettek abban, hogy a fotók bekerülnek az újságba, de később már Taro neve tűnt fel a képek alatt.
Robert Capáról gyakran az a kép él, hogy vakmerően viselkedett a fronton, azonban a beszámolók alapján bár szeretett közel menni az eseményekhez, ha eldördültek a fegyverek, igyekezett minél távolabb kerülni a tűztől. Kissé elmosódva című könyvében is azt írja, hogy a normandiai partraszálláskor harctéri sokkot kapott és egy kórházi hajón ébredt fel.
Egy másik alkalommal az olaszországi fronton egy csatát egy nagyobb szikladarab mögé bújva töltött. Jellemző volt rá, hogy igyekezett minél közelebb menni az eseményekhez, de értelmetlenül nem akarta kockáztatni az életét. Végül halálát sem egy ütközetben eltévedt golyó, hanem egy akna okozta az indokínai háborúban.
Gerda és Robert 1937-ben utazott Spanyolországba. Itt lőtte el Robert Capa híres, mai napig vitatott képét, a Milicista halálát. A szakértők az elmúlt nyolcvan évben sem tudták eldönteni, hogy valódi pillanatot örökít meg a fotó, vagy eljátszották. Capából a polgárháborús képei haditudósító sztárt csináltak, világszerte közölték a képeit. Jane Rogoyska azt írja könyvében, hogy bár Gerda örült a sikernek, szeretett volna saját nevet csinálni magának. Az írónő szerint
nehéz lehetett feldolgozni, hogy Capa egyszerűen tehetségesebb volt, de nemcsak Tarónál, hanem mindenki másnál is.
A lány nagyon igyekezett azon, hogy független legyen, ezért többször saját kiküldetéseket vállalt távol Capától. Miközben Gerda egyre inkább azonosult a köztársaságiak ügyével és igyekezett saját hírnevet szerezni, Robert Capa új kiküldetést keresett, és úgy döntött, 1937 őszén Kínába megy a TIME magazin megbízásából. Úgy volt, hogy Taro is vele fog tartani.
Ám Taro Kína előtt még vissza akart térni a frontra. Azonban július 26-án, a brunetei ütközetnél Taro túlságosan vakmerő volt. Nem tért vissza biztonságos helyre, mikor elkezdődött a harc, és mikor végre felült egy sebesülteket szállító járműre, egy elszabadult köztársasági tank nekik csapódott.
Taro súlyos sérüléseket szenvedett, és egy nappal később meghalt a kórházban. Néhány nappal később lett volna 27 éves.
Nyolcvanegy évvel később John Kiszely édesapja, Kiszely János hagyatékában rálelt egy fotóra, amely Gerda Taro utolsó óráit örökítette meg. Kiszely doktor önkéntesként vett részt a spanyol polgárháborúban, a fotót valószínűleg elfelejtette. Az orvos azt írta a kép hátuljára, hogy: Mrs Frank Capa, elesett a brunetei fronton. Ezt a tévedést más lapok is elkövették, később több újság is Capa feleségeként azonosította Gerdát.
Rogoyska leírása szerint Gerda Taro halálát jó propaganda-lehetőségnek tekintette a Francia Kommunista Párt, pedig a lány soha nem csatlakozott hozzájuk. Hatalmas temetést rendeztek neki, ahol felvonultak a nagy baloldali politikusok. Capa és a lány barátai visszataszítónak találták, hogy propagandát csináltak a tragédiából. A könyv leírása szerint Taro édesapja úgy mondta el a lánya felett a Kaddist, hogy közben politikusok fekete alakjai készülődtek a csoportképhez.
Az ekkor mindössze 23 éves Capát megviselte a lány tragikus és értelmetlen halála. Ekkor még nem tudhatta, hogy az élet neki is hasonló sorsot szán és, ahogy Gerda, ő is távol az otthonától, idegenek között fog meghalni egy harcmezőn.
Ma már egyre többen fedezik fel Gerda Taro munkásságát, képeiből rendszeresen rendeznek kiállítást, a spanyolok és a franciák is utcákat neveztek el róla. A lány azért küzdött, azért hajszolta a megfelelő fotót azon a végzetes napon is, hogy ne csak úgy tekintsenek rá, mint Robert Capa szerelmére. Sorsát mégse tudta elkerülni, hiszen emlékezetét elsősorban Capához fűződő viszonyának köszönheti.
A kapcsolatuk iránti érdeklődés eredményezte azt, hogy ennyi év után felfedezték a munkáját. Végül valóban Gerda Taro lett, önállóan is sikeres fotós, akinek képei megörökítették a spanyol polgárháború borzalmait. Robert Capa adta a kezébe a fényképezőt, és talán így helyes, hogy végül a hozzá való kapcsolódása miatt fedezték fel Gerdát is.
Gerda Taro képei megtekinthetőek az International Center for Photography honlapján.
