Trump a járványhelyzet súlyosbodására számít

A járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog, mielőtt megindulna a javulás – jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján kedden kora este.

A csaknem három hónapos szünet után először megszervezett tájékoztatóján Donald Trump nyugtalanítónak nevezte, hogy az elmúlt hetekben fellángolt a járvány, de hozzátette azt is, hogy a megfelelő gyógymódokkal és a vakcinával „gyorsan véget vetünk ennek”. Hangsúlyozta: a kormányzat célja „nem csupán az, hogy menedzselje a járványt, hanem hogy véget is vessen neki”.

„Semmi nem állíthatja meg a kormányt abban, hogy életeket mentsen” – fogalmazott, majd arról tájékoztatott, hogy a vírus elleni oltóanyagok „sokkal hamarabb készen lesznek, mint ahogyan erre számítottunk”. Közölte, hogy több laboratóriumban és gyógyszergyárban is folynak a vakcinakísérletek.

Kedden délelőtt a nagy gyógyszergyártók, köztük az AstraZeneca, a Pfizer, a Moderna és a Johnson & Johnson vezetői a kongresszusban tájékoztatták a törvényhozókat kutatásaikról és eddigi eredményeikről.

Trump az alig félórás sajtókonferencián arra kért mindenkit, hogy amennyiben nem tudja követni a társadalmi távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat, akkor „legalább hordjon szájmaszkot”.

„Szeretjük-e vagy sem, de a szájmaszknak megvan a maga hatása” – fogalmazott. Majd kihúzott a zsebéből egy szájmaszkot, és leszögezte, hogy lassanként ő maga is hozzászokik a viseléséhez.

Elismerte, hogy jogosak voltak a vírustesztelés késedelmes megkezdése miatti kritikák, de hangsúlyozta, hogy a kormányzat erősen dolgozik a probléma megoldásán. Gyorsan eredményt mutató vírusteszteket ígért.

Véleménye szerint egyes államokban javulóban van a járványhelyzet, míg bizonyos déli államokban nem így van. Az amerikai elnök ezúttal egyedül, a kormányzati járványügyi tanácsadói csoport tagjai nélkül tartott sajtókonferenciát.

Kína ujgur kényszermunkásokkal gyártatja a védőmaszkokat?

A New York Times szerint Kína ujgurokat kötelez illegálisan kényszermunkára a védőfelszerelések előállításához.