Orgyilkos végzett egy Epsteinnel kapcsolatos ügy szövetségi bírónőjének fiával

A bírónő több nagy visszhangot kiváltó ügyben is ítéletet hozott korábban.

Fegyveres férfi végzett Esther Salas szövetségi bírónő 20 éves fiával, majd az elkövető a bírónő otthon tartózkodó férjét is megsebesítette menekülés közben. Az Israel Hayom szerint az eset New Jersey-ben, a család házában történt vasárnap, és Salasnak nem esett baja, mivel épp a pincében tartózkodott a támadás ideje alatt.

Beszámolók szerint az elkövető egy FedEx-es futárnak tettette magát. Az FBI vasárnapi közleménye szerint egyelőre keresik a gyanúsítottat.

Salas kinevezését 2011-be hagyták jóvá, és Barack Obama jelölte a bírói posztra. A múltban több nagy visszhanggal járó ügyben is ítéletet hozott.

Az ő elnöksége alatt indult vizsgálat a Deutsche Bank befektetőinek felkérésére is, akik azt sérelmezték, hogy a cég nem monitorozta a magas kockázatú partnereket, köztük a szexbotrányokba keveredett Jeffrey Epsteint sem.

Patológusi vélemény: valószínűbb, hogy Epsteint meggyilkolták

50 évnyi pályafutása alatt nem látott olyat, hogy ilyen sebesülések öngyilkossági esetnél kerültek volna elő.