Elnézést kért Fináli Gábor mazsihiszes rabbi a korábbi posztjáért

„Mélyen sajnálja” Fináli Gábor, a Budapesti Zsidó Hitközség rabbija, hogy korábban többeket felháborított egy posztjával, amelyben azt írta: „Izrael kapta meg az összes előnyt és a kárpótlás többségét Németországtól rokonaink haláláért és szenvedéséért”. 

Egyeztetett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) felső vezetésével Fináli Gábor, miután nagy vihart kavart egy Facebook-posztjával.

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) egyik körzetének rabbija a mostani írásában úgy fogalmazott:

„Körülbelül két héttel ezelőtt a Facebookon egy vitában leírt véleményem többeknél értetlenkedést, felháborodást, sőt haragot okoztak (sic), amit mélységesen sajnálok, s ha valakit feldühítettem, vagy megijesztettem, azért elnézést kérek.”

Fináli Gábor azt is hozzátette: „ezúton is megkövetem azokat, akiket esetleg megbotránkoztattam”.

„Egy gyorsan fejlődő, demokratikus Izrael mellett erős, életképes és fenntartható diaszpórára van szükség. Ezért kell minden zsidónak szeretni és felelősséget vállalnia a másikért. Aggódó kritikáink akkor lehetnek helyénvalóak, ha segíthetjük vele egymást.”

A Hunyadi téri zsinagóga rabbija valóban sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor a következő posztot tette ki a közösségi oldalára:

„Izrael kapta meg az összes előnyt és a kárpótlás többségét Németországtól rokonaink haláláért és szenvedéséért. A diaszpórában zsidók ellen elkövetett támadások legtöbbje, ha nem az egésze, és a biztonságra költött pénz az utóbbi időig (2018-ig) a miatt a káosz miatt volt, amit Izrael csinált 1948 óta. Mi szenvedjük el a következményeket, mi vagyunk a puha célpontok… Herzl küldetése mebukott, mert elkerülte a holokausztot, de rövidesen egy újat forral ki.”

Fináli Gábor elismerte, hogy „rosszul vagy félreérthetően fogalmazta meg mondatait”, amelyekért „még egyszer elnézést kért”, és a vitát ezzel „a maga részéről lezártnak tekinti”.

„Izrael kapta meg az összes előnyt és a kárpótlás többségét Németországtól rokonaink haláláért és szenvedéséért”

Megdöbbentő bejegyzést tett közzé nyilvános Facebook-profiljával Fináli Gábor mazsihiszes rabbi.