Idén márciusban nőnapi akcióként apró szobrot avattak emlékére Budapesten.
Szenes Hanna költő és a palesztinai zsidó ellenállási mozgalom harcosa volt, aki 1921. július 17-én született Budapesten, asszimilálódott zsidó család tagjaként. Apja, Szenes Béla sikeres színpadi szerző volt. A református Baár-Madas leánygimnáziumba járt, de az egyre erősödő antiszemitizmus és a nácizmus előretörése cionistává tette.
Megözvegyült édesanyja akarata ellenére héberül kezdett el tanulni, és készülni kezdett az alijára. 1939-ben érkezett Palesztinába, és a nahalal-i lányok számára fenntartott mezőgazdasági iskolába járt, ahol először kezdett el költeményeket írni. Később a Caesarea melleti Sdot Yam kibuchoz csatlakozott.
1943-ban kezdett el foglalkozni a gondolattal, hogy visszamegy Magyarországra, hogy aliját szervezzen a fiatalok között, és édesanyját kimenekítse. Csatlakozott a brit hadsereghez, és önkéntesként egy csoport palesztinai zsidó fiatallal együtt ejtőernyős kiképzést kapott Egyiptomban.
A kiképzés célja az volt, hogy a náci vonalak mögött szervezzék és segítsék a zsidó ellenállási mozgalmat. Két társa, akiket a britek magyarországi munkára szemeltek ki, Joel Nussbächer (Palgi) és Goldstein Peretz (Ferenc) voltak.
Ejtőernyősként az olaszországi Bariba vitték őket, majd 1944 márciusában ledobták őket Jugoszlávia partizánok ellenőrizte területe felett. Szenes Hanna Reuben Dafni társaságában 1944 júniusában átlépte a magyar határt, de azonnal elfogták, és a szombathelyi börtönbe szállították, ahol kihallgatták. Palgi és Goldstein eljutott Budapestre, de ők is a hatóságok kezére kerültek.
Szenes Hannát Budapestre szállították, ahol válogatott kínzásokkal próbálták információi kiadására kényszeríteni, és édesanyjával is szembesítették, hogy valljon, sőt le is tartóztatták. A Szálasi-puccs után, 1944 októberében a nyilasok bíróság elé állították, majd november 7-én kivégezték. 23 éves volt ekkor.
Földi maradványait 1950-ben Izraelbe szállították és a jeruzsálemi Herzl-hegyen helyezték végső nyugalomra.
Szenes Hanna kiváló író és költő is volt. A hegedű című, erősen önéletrajzi ihletésű egyfelvonásos darabjában egy fiatal lányról ír, aki feladja karrierjét azért, hogy egy kibuchoz csatlakozzon. Több versét, így az 1944 májusában Palesztinában íródott Boldog a gyufa kezdetűt is egész Izraelben és a zsidó világban népdalként éneklik (versgyűjteménye magyar nyelven itt található).
Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a magyar származású izraeli „Wonder Woman” első szobrát hazánk fővárosában idén márciusban, egy nőnapi akcióként avatták fel. A kezdeményezés Kolodko Mihály váci szobrászművész és a Hosszúlépés nevű turisztikai-örökségvédelmi szervezet közös együttműködéséből vált valóra.
A II. kerület vezetésének korábbi bejelentése szerint pedig a Széna téren is szobrot állítanának emlékére a jövőben — nem messze attól a helytől, ahol 76 évvel ezelőtt kivégezték.
Szomorú történet. Akkoriban egyik oldalon sem bántak kesztyűs kézzel az elfogott kémekkel, felforgatókkal, stb.
Szenes Hanna szerinted kém volt vagy felforgató? Esetleg az is az is?
„Csatlakozott a brit hadsereghez” Javíts ki ha tévedek, de tudomásom szerint ’44-ben a Britek nem a mi oldalunkon álltak. Bombáztak is bennünket szorgalmasan.
Az a „bennunket” gondolom a nyilasokra ertendo, akik kivegeztek. Mint a tobbi felforgato zsidot a Duna-parton. A „ti oldalatakon”.
Ez végül is csak ízlés(telenség) dolga.
Igy is lehet mondani.
Szenes Hanna Palesztinában élt, és ott csatlakozott a brit hadsereghez. Célja a Magyar Királyság által meg nem védett, sőt, üldözött zsidók megsegítése volt.
Nehezen tudom elképzelni, hogy a tevékenysége miért lett volna akár kémkedés, akár felforgatás.
Mar megbocsass, de aki a zsidok vedelmere erkezett az akkori MO-ra, az felforgato. Az akkori fasiszta MO, kesobb a nyilas rendszer ellensege, tehat felforgato. Es LG, mint jo magyar, annak is tekinti. Gondolom, egy igazi vernemet Marlene Dietrichet, esetleg Thomas Mannt is hazaarulonak tekinti. Hitlert/Horthyt/Szalasit pedig jo hazafinak.
Nem tagadtad meg magad, hozod a formadat. Undorito.
Igazatok van, tévedtem. Akkoriban (a háborúban) az volt a szokás MINDEN országban, hogy az ellenséges hadsereg által kiképzetteket virággal várták a határon amikor visszaszivárogtak. A bombázásokban pedig kizárólag a nyilasok haltak meg, nem dőltek rá házak civilekre, nőkre, gyerekekre, tekintet nélkül vallásra és származásra.