Kína katonai szövetségre készül Iránnal

Kína és Irán átfogó gazdasági és katonai szövetség megkötésére készül, amelynek komoly következményei lehetnek a Közel-Kelet számára. 

Kína és Irán az elmúlt hónapokban csöndben kidolgozta egy széleskörű gazdasági és katonai együttműködés tervét. A kínai kormányzat kész több milliárd dollárt befektetni az iráni energiaszektorba, ezzel aláásva a Trump adminisztráció azon törekvéseit, hogy katonailag és gazdaságilag is izolálják Iránt – számolt be a New York Times. 

A Times által megszerzett 18 oldalas tervezet szerint Kína megnövelné a jelenlétét a gazdaság olyan területein, mint a telekommunikáció és a bankszektor valamint bekapcsolódna kikötők, vasútvonalak és egyéb nagy infrastrukturális beruházások megvalósításába. Mindezért cserébe

Irán olcsó olajjal látná el az országot az elkövetkezendő 25 évben.

Trump megvonta Hongkong különleges státusát

Trump az elnöki rendelet keddi aláírásával véget vetett a különleges gazdasági bánásmódnak, amelyet a város eddig élvezett. Az amerikai elnök hangsúlyozta: a továbbiakban Hongkongot ugyanúgy kezelik, mint Kína többi részét.

A dokumentum nem csak a gazdasági, hanem a katonai együttműködés elmélyítését is tartalmazza. Ez azt is jelentené, hogy a Közel-Keletről kivonuló Egyesült Államok helyére Kína léphet.

A katonai szövetség tartalmazna közös hadgyakorlatokat, közös kutatásokat, hírszerzési együttműködést, és fegyverfejlesztések megosztását is.

A tárgyalások 2016-ban kezdődtek meg, mikor Hszi Csin-ping Iránban járt. A megegyezés tervezetet egyelőre nem véglegesítették. Ha a szerződés jelenlegi formájában elfogadásra kerül, az újabb konfliktusokhoz vezethet Kína és az Egyesült Államok között, és a Közel-Keletet is felbolygathatja.

„Két ősi ázsiai kultúra” szövetségének nevezi a tervezet a megegyezést, és azt írja, hogy a két országnak hasonló „nézetei vannak a világról.”

A megegyezés növelné Kína befolyását az eurázsiai régió felett. Nem csak a gazdasági, hanem a katonai megegyezésnek is komoly következményei lehetnek a régióra nézve.

Iránon belül nem mindenki ért egyet a szövetséggel.

Mahmúd Ahmanidezsád korábbi iráni elnök nem tetszését fejezte ki a megegyezéssel kapcsolatban, amibe szerinte az iráni emberek soha nem mennének bele.

Az elmúlt években már szóba került egy kikötői projekt terve, amivel kapcsolatban Iránban nem volt egyetértés. A terv szerint Kína az Ománi-öböl mentén építene két kikötőt, az egyiket pont a Hormuzi-szoros közelében, amellyel a kínai hadsereg fontos stratégiai pozíciót szerezne a Perzsa-öböl megfigyelésére. Ha a mostani megegyezés elfogadásra kerül várhatóan a kikötők projektje is újraéled.

Hogyan sietteti Amerika kihátrálása a Közel-Keletről Netanjahu annektálási tervét?

Vajon miért annyira elkötelezett az izraeli miniszterelnök a jogkiterjesztés kérdésében, annak ellenére, hogy azt rengeteg kritika éri?